Veteményeskertünkben eldőlt az egyik szép kukoricatő. Nézem, mi lelte? Meggörbült szárán nagy töklevelek terpeszkednek, csak azért nem került egészen a földre, mert a szomszédos mályvabokor felfogta. A tökinda a mályva túlsó oldaláról kúszott át ide, itt lenőtt a földig, majd haladt pár arasznyit, aztán ismét felfelé indult, ezúttal a daliás kukoricatövet használva létrának. Az egy szem tökmagból kikelt növénynek csak ez az egy indája legalább négy méter hosszú, tele sötétzöld, fehér foltos, nagy levelekkel. Virágok is nyílnak rajta, ahogy a másik hosszú indán is, amely láthatóan a diófa meghódítására készül. Termés azonban egyetlen virágból sem lett, talán a hőség miatt ellustultak a rovarok, és nem törődnek a beporzással. A tök dicséretesen gazdálkodik a locsolóvízzel, már az ágyás nagy részét benőtte.

Elgondolkodom a terjeszkedésén. Miért kúszott át a mályvacserjén? És ha már át akart ide jönni, miért nem érte be a vízszintes továbbhaladással? Kacsokat növesztett a kukorica felé, és amikor elérte, felkapaszkodott rá. Nem bánta, hogy a kukorica eldől, megcélzott egy közvetlen fölötte lévő, teraszosan kialakított ágyást.

De miként dönti el a tökpalánta, amely a mályvabokor miatt nem is lát el ide, hogy merre növessze az indáját?

Vagy az indavégek látnak, és észreveszik az előttük magasodó bokrot, fát, falat? De miért nem a tövük mellett kúsznak el, ami jóval egyszerűbb lenne? Miért másznak fel a bokor ágaira? Ül odaát a mályvabokor előtt a tökpalánta, és nagyratörő terveket forgat a fejében? Esetleg azért indulnak útnak az indák, hogy ha a méhecskék nem hajlandók megtalálni a tökvirágokat, akkor ők maguk keressék fel a méhecskéket? Csakhogy a tökbokor indái tavaly is felkúsztak a mályvacserjére, és ott növesztettek termést, úgy csüngött a mályvabokron egy jó kilós tök, mintha a saját gyümölcse lenne.

Következtethetünk-e mindebből arra, hogy a növények látnak, gondolkodnak, terveket szőnek és meg is valósítják azokat?

A szakemberek valószínűleg azt válaszolnák erre, hogy mindez „benne van a tök genetikájában”.

De hát miféle genetika tanácsolhatja neki a fára kúszást, amikor súlyos terméseinek sokkal biztonságosabb helye lenne lent, a talajon?

És hogy még jobban kiélezzem a kérdést, felidézek egy másik példát is. Egyik ereszcsatornánk végére széles műanyag csövet illesztettünk, amelyet arra a célra készítettek, hogy ha belefektetjük a földbe, a rajta körös-körül elhelyezkedő nyílásokon át szétszivárogtassa a csapadékvizet, így táplálván a körülötte lévő növényeket. Egyszer csak látjuk, hogy eső idején az ereszcsatorna alján, a földbe süllyesztett cső csatlakozásánál kifelé bugyog a víz, már szét is nyomta az egymásba illesztett csöveket. Nyilvánvaló volt, hogy az elvezető cső eldugult valahol, nem tudja elnyelni a tetőről lefolyó vizet. Kiástuk a földbe süllyesztett, lyukacsos csővezetéket, és mit találtunk?

Mintha a fekete műanyag cső vastag szálú, sűrű, rókabarna hajat növesztett volna.

Valamennyi nyílásán betüremkedtek a környező fák, bokrok gyökérszálai, eltömték a lyukakat, és teljesen kitöltötték a csövet is. Lemetszettük a gyökérkötegeket, és eltávolítottuk a csövet. Ember tervez, Isten végez. Nem a víz jött ki a cső nyílásain, hanem a gyökerek furakodtak be rajtuk keresztül a csőbe. A környék növényei érzékelték a vízforrást, arrafelé irányították a gyökereiket, a gyökérszálak a föld alatti sötétben meg is találták azt, de nem érték be a belőle kiszivárgó vízzel, hanem elindultak a cső belsejében az ereszcsatorna felé, felkeresni magát a forrást. Míg csak teljesen el nem dugaszolták a csövet.

Efféle esztelen mohóságokat gyakran elkövetünk mi, emberek is. Valószínű, hogy a klímaváltozást is a példáinkhoz hasonló kapzsi és rövidlátó elképzeléseink alapozzák meg. Pedig tudnivaló, hogy az ember gondolkodik.

Vajon gondolkodnak-e a növények is?