A Párizsban élő Anna Mark a második világháború után induló, Franciaországban kiteljesedő magyar festőgeneráció tagja, akikkel Passuth Krisztina művészettörténész is szoros kapcsolatot ápol, így nem véletlenül nyitotta meg ő a szentendrei tárlatot. A művész túl a kilencvenen is rendszeresen szerepel egyéni és csoportos kiállításokon Franciaországban, de a magyarországi szcénával sem szakadt meg a kapcsolata, műveivel hazai tárlatokon, kiadványokban és aukciókon is találkozhatunk.
Kígyós Fruzsina, a Ferenczy Múzeum kiállításának kurátora egy női művészeket összegyűjtő nemzetközi adatbázisban kutatva figyelt fel Anna Mark munkásságára. Szentendrén pár éve csoportos kiállításon már szerepeltek Anna Mark munkái, s akkor fogalmazódott meg az elképzelés, hogy a Magyarországon még kevésbé ismert, ugyanakkor sokszínű, izgalmas és fontos, felfedezésre váró, hazai gyökerekből táplálkozó, nemzetközi ívet befutott életművet itthon is teljes egészében bemutassák.
A Kisterem Galériában Árvai Mária kurátori közreműködésével rendezett tárlat a hetvenes évek vörös, fekete és rózsaszín olaj-papír munkáit, valamint az 1980 és 2000 között készült monokróm reliefeket tárja a látogatók elé. A vörös-fekete képek bensőséges hangon reflektálnak a ház ősképére, az emberlakta környezet belső tereire. A konstruktivitás és lírai absztrakció ötvöződése tereket, épületeket idéz meg. A reliefek abból a különleges anyagból születtek, amelyet Anna egy év alatt kísérletezett ki. Ezeket az alkotásokat a földön készítette, és úgy hordta fel a márványpor, a homok és a műgyanta elegyét, hogy mindössze három órája volt a kompozíció kialakítására, mielőtt megkötött az anyag.
Anna Mark 1928-ban Márkus Anna néven született nevezetes értelmiségi családban. Anyai nagyapja, a sajtómágnás Vészi József, unokatestvére a Válasz című folyóiratot szerkesztő Sárközi Márta. Ő maga az ötvenes években együtt dolgozott az Állami Bábszínházban az Európai Iskola avantgárd alkotóival: Ország Lilivel, Bálint Endrével és Vajda Júliával. Hatásukra alakult ki érdeklődése a néprajz iránt, kötődése a magyar népművészethez. Szerette Szentendrét, nagyszüleinek izbégi nyaralójához sok kedves emlék fűzi, otthonát ma is számos népművészeti tárgy díszíti.
Személyében is kapcsolatot jelent az Európai Iskola alkotóival, hiszen jól ismerte őket, és művészete is egyfajta híd a művészgenerációk között. Fiatal volt ahhoz, hogy az Európai Iskola tagja legyen, de a Vajda Lajos életművét feldolgozó Mándy Stefániával közeli, rokoni kapcsolatot ápolt. Az ő művészeti szalonjában közelről is megismerkedett az Európai Iskola tagjaival. Emigrálása előtt egy hazai művészeti lapban kritikát is írt Vajda Lajos művészetéről.
1956 után hagyta el az országot, két évig Németországban éltek férjével együtt, majd a francia fővárosban telepedtek le, ahova mindig vágyott, és ahol ma is él és alkot. Párizsban rengeteg új benyomás érte, számtalan festő munkáit láthatta, a nyugati festészet új minőséget jelentett – egyébként nemcsak neki, hanem generációja többi tagjának is – a zaklatott magyar atmoszférához képest, ahol mondanivaló és irodalmiság feszítették a képeket. Művészetében felfedezhetők nemzetközi impulzusok, kapcsolódásait kutatva Eduardo Chillida, Louise Nevelson, Louise Bourgeois vagy jó barátja, Vera Molnar nevét szokták emlegetni.
A hatvanas években a Group Carré de Paris művészcsoport tagjaként dolgozott. A legkülönfélébb inspirációkból táplálkozva fejlesztette ki saját művészi nyelvét, s minden alkotása anyagok, gesztusok és szimbólumok összetett lenyomata lett. 1964 óta számos magángalériában, kortárs művészeti központban és múzeumban állították ki munkáit Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Norvégiában, Svájcban és Magyarországon.
Kacérkodása a szürrealizmussal pályája kezdeti szakaszában az anyagiság vizsgálatával kapcsolódott össze, ekkor alakult ki a rá mindig jellemző, különböző anyagokkal való kísérletezés, ami reliefekben, gouache-okban, tollrajzokban, aquatintákban bontakozott ki. Munkásságára végig nagy hatást gyakoroltak az építészeti kompozíciók, művei a geometria szigorú rendjében a világ valóságát és ihlető erejét közvetítik.
A Ferenczy Múzeum kiállításán nem véletlenül került kiemelt helyre egyik 1980-ban készült műve (R_1280), mert ez az az alkotás, amelyben minden rá jellemző motívum, textúra benne van. A fal, a kapu, a boltívek, az építészeti elemek, fény- és fakturális hatások, a relief különleges anyaga, a nagy elődöt, Ország Lilit idéző kompozíció, valamiféle általános kelet-európai szorongás hangulata.
Noha Anna Markot érdekelte a plasztikusság, a formák felépítése, a kiállítást kísérő kisfilmben (kérdező: Kígyós Fruzsina) azonban elmeséli, soha nem fordult meg a fejében, hogy kipróbálja magát szobrászként. Érdekelte a kép térben való kiterjesztése, de sosem akart a mű mögé menni, látásmódja festői maradt. Az interjúból egy önazonos, önmagát és határait jól ismerő művész karaktere rajzolódik ki, akinek az önreflexiója mellett a humora is figyelemreméltó. Minden egyes nap rajzol, számtalan rajzfüzetet és megszámlálhatatlan mennyiségű rajzlapot őriz. A saját maga által felállított szabály szerint, ha elkezd egy rajzot, azt be is fejezi. „Nem lehet se radírozni, se kitépni, se félbehagyni” – emelte ki a megnyitó előtti bejáráson.
Rajzokból álló terem áll a kiállítás középpontjában, az életmű szinte valamennyi fontos motívumát felvonultatva, amelyek a ’rajzterem’ előtti első részben a képeken, a második részben a reliefeken köszönnek vissza. A papíralapú munkáiba is – ahol egy szitázott alapra kerülnek rá a gouache-felületek – kivétel nélkül mindegyikbe belerajzol ceruzával. Így, ezzel a kézzel húzott vonallal teszi líraivá és személyessé a geometriát.
Külön érdekesség, hogy összes műve sorszámot visel a technikát kifejező betű után, egyetlen rajz kivételével, amely a Szentendre címet kapta. Árulkodó gesztus, hogy minden mellett és minden ellenére milyen fontos maradt számára a helyszín, ahol felnőtt. Gyermekkorának minden nyarát az iskolakezdésig nagyapjának izbégi házában töltötte, számtalan művében visszaköszönnek a szentendrei utcaképek, formák, legelső műve, egy olajvászon festmény is jellemzően szentendrei kötődésű alkotás.
A hatvanas években kezdte el reliefek alkotását, amelyeken visszaköszön a kapu, a boltív, a szögletes formák, az építészet hatása. Munkásságában mindig nagyon fontos igazodási pontot jelentett az építészet. Egyik görögországi nyaralás élménye nem engedte szabadulni a fehér épületek falain futó fényjátékhatásoktól, hazatérése után vált munkáiban intenzívebbé a fény és az árnyék viszonyával való foglalkozás, a fény-árnyék fontossága. Maga mesélte, ha ránéz egy reliefjére, pontosan tudja, hány óra és milyen napszak volt, amikor készítette. Reliefjein is monokróm színeket használ, fekete-fehéreket. Egész életművére, a színkészletet tekintve a fekete-fehér, a piros és az okker színek jellemzők. Nem olyan régi az a különleges, itthon még nem látott kék sorozata, amely a szentendrei kiállításon külön termet kapott.
Párizsból érkezett a művész összes munkája, ahogyan a Kisterem Galériában kiállított alkotások is. A galéria vezetőjének, Valkó Margitnak megfogalmazása szerint az életmű ’grand art’ részét igyekezett megmutatni, ami azt is jelzi, milyen nagyszabású, hogy egy női művész nagyméretű reliefeket hoz létre az általa kikísérletezett különleges anyagból.
Mindkét kiállításra érvényes állítás, hogy Anna Mark életműve a lírai absztrakció erejét is megmutatja. A munkák konkrét helyek emlékezetbe idézésével, építészeti elemek rekonstruálásával, máskor képzelt terek felépítésével meditatív állapotba hozzák a látogatót, aki egy másik dimenzióba átlépve metafizikus élményt él át a művész munkái előtt. Kifejezetten spirituális erővel rendelkeznek a nagy fehér reliefek mindkét tárlat anyagában, s ezzel a kapcsolódással megerősítve közösen ad a két kiállítás átfogó képet Anna Mark művészetéről.
Az Árnyékok és jelek – Anna Mark retrospektív kiállítása 2022. október 23-ig, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között tekinthető meg Szentendrén a Ferenczy Múzeumban (2000 Szentendre, Kossuth Lajos utca 5.)
