András, kérlek, sétálj velem a kiállítótérben, ahogyan egykor az ókori görög filozófusok, a peripatetikusok tették és mondjuk ki közösen az úgynevezett kimondható dolgokat, a Közös tér című kiállítás kapcsán. A tárlat alcíme: Kimondható dolgok, Arisztotelésztől származik. Hogyan jutottál el az iparművészettől a görög filozófiáig?
Nem volt nehéz dolgom, hiszen klasszikus esztétikai művészetelméleti felfogásunk platonisztikus elveken nyugszik. Platón szerint az idea megszületik a művész fejében, majd fizikailag a műalkotásokban ölt testet. Ám amikor az iparművészettel és a designnal kezdünk foglalkozni, a platóni keretek kevésnek vagy alkalmatlannak bizonyulnak. Ha a filozófia fő ágainak szembenállását nézzük, felsejlik a platóni és arisztotelészi elvek ütközése. Ez utóbbi az anyagközpontú szubsztanciáról szól, ami számomra sokkal inkább megközelíthetővé teszi ezt a Szalon-kiállítást, amely valamennyi közül (építőművészet, képzőművészet, fotóművészet, népművészet) a legheterogénebb, hiszen a képzőművészethez sorolható autonóm művészeti tárgyaktól a designtermékekig mindent magában foglal, ezeken kívül pedig most a média- és az animációművészetet is bemutatjuk egy-egy teremben.
De hisz ez utóbbi kettő ide is tartozik, ha tágan értelmezzük az iparművészetet fogalmát.
Igen, abból a szempontból vizsgálva, hogy különböző utak kínálkoznak előttünk, ahhoz, hogy az anyag megformálásából kiinduló művészet felől eljussunk az anyagtalan dolgokig, illetve a funkcionalitás felől a képzőművészeti, szellemi tartalmak megjelenítésére szolgáló művészeti tárgyakig.
Ez a két különböző út bejárható-e a kiállítóterekben is, vagy inkább elméleti utakról beszélhetünk?
Mindenképpen elméleti utak ezek, de a bejáratnál kézbe kapott leporelló-guide-ot követve is megnyílik előttünk egyfajta út a tereken keresztül. Ahhoz, hogy a kiállításban fizikailag is érzékelhetővé tegyük az iparművészet és a design összefüggésrendszereit, a szalon előkészítése során nehéz feladattal találtuk szembe magunkat. Ám a Hetedik Műterem munkatársaival és a Polgárdi Ákossal együtt kitalált struktúrával teljesen újraértelmeztük a Műcsarnok belső tereit és alkottuk meg a tárlat vizuális megjelenését. Kiemelném az első teremben látható grafikai jelet, amely nagyon szépen ragadja meg az arisztotelészi gondolat üzenetét. A sötét középponti kör szimbolizálja az anyagot, a szubsztanciát, illetve a központi értelmet, amelyet körbeölel a kilenc attribútum köre, tehát ez összességében utal az arisztotelészi tíz kategóriára (anyag, mennyiség, minőség, viszony, hely, idő, helyzet, birtoklás, cselekvés, hatás). Az első kategóriát, az anyagot tiszteletből és történeti okokból a kerámiaművészet kapta meg.
A kerámiához kapcsolódik a tégla, amely égetett anyagként a kiállításban a posztamensek rendszerét adja.
A tégla filozófiája szerint semmilyen formában nem hordoz esztétikai szándékot, száz százalékban használatra tervezett tárgy, melyet a házak alapanyagaként soha nem látunk, hiszen ezt mindig burkolat fedi.
Kivéve az angol William Morris klinkertéglás Vörös Házát (Red House), amelyre a kiállításhoz írt katalógusszövegedben is utalsz. Mondhatjuk tehát, hogy William Morris cége (Morris&Co.), akik az 1800-as évek Angliájában az első üzleti alapon működő művészeti brandet alapították, juttatta eszedbe a tárlat téglaalapozását?
Valóban így van. A tégla eredetileg installációs ötletként indult, majd komoly filozófiai tartalommal gazdagodott, ezáltal pedig jól illeszkedik az egész koncepcióba. Az ipari formatervezés csarnokában ezért is szenteltünk a lámpák alatt egy teljesen üres, lebegő posztamenst csak a téglának, hogy a konstrukciót ilyen módon emeljük ki. A falazóelem praktikus ipari anyag, ám mikor egymás mellé helyezzük őket, egyszerűen szép lesz a végeredmény.
A kiállításon végighúzódó másik installációs elem a könnyed, áttetsző, fehér textilfüggöny, mely szintén az egyik arisztotelészi kategóriához, a viszonyhoz kapcsolódik. A függöny összeköt és el is választ, sőt, rajtuk nyilakat is látunk, amelyek jelzik a haladási irányt. Mi inspirálta ezt?
A függöny is célszerű elemként indult, ezzel akartuk elválasztani a tereket, hogy új értelmezést adjunk a Műcsarnoknak. Az ajtók felett ma is láthatjuk azokat a feliratokat, amelyek jelzik, melyik volt eredetileg szobor- vagy festészeti csarnok, mely elkülönítés utal rá, hogy az épületet a XIX. századi műtárgyakra és viszonyokra tervezték. Most a textíliák sejtelmesen választják el a tereket, mégis egyértelműen lehatárolnak. Az áttűnések, átfedések nagyon fontos üzeneteket hordoznak, mivel a tíz arisztotelészi kategória elsősorban az én költői képzettársításom révén azonosítható a tíz iparművészeti tematikával.
Mit jelentenek a színes pöttyök a műcédulákon és a kísérő leporelló-guide-on?
A tárgycédulákon a színes pöttyök az arisztotelészi kategóriákat jelzik, amelyek az egyes művekhez újabb attribúciós kapcsolódásokat eredményeznek. A látogatók számára ez a bejáratnál kapott guide alapján egyértelművé válik. A Fampart Artpath cég fejlesztette a műcédulákon szereplő QR-kódokat, amelyek minden művész internetes aloldalára vezetnek el, s a virtuális kiterjesztés segítségével bővebb információt kínálnak a művészekről és a művekről. A látogatók mobiltelefonja is eszközzé válik, ami segíti a tárlat vizuális és gondolati befogadását. Azok az utak, dolgok, amelyek így létrejönnek, virtuális lehetőséget jelölnek. A XXI. század már a tárgyak irányából mutat a dolgok irányába, amit szintén hangsúlyozni akartunk, ezért is készült el a posztindusztriális designterem.
A tárlaton kiemelt szerepet kap az üvegművészet. Mi ennek az oka?
A 2022-es évet az ENSZ az Üveg Nemzetközi Évének választotta, így mi is kiemelten kezeltük ezt a talán a képzőművészethez leginkább közelítő iparművészeti ágat. Az ünnepi év főrendezvénye a műcsarnoki tárlat, amelyhez a Múzeumok Éjszakáján fontos programsorozattal is kapcsolódtunk. A szekciót a Bohus-Lugossy Alapítvánnyal partnerségben Balogh Eleonóra társkurátor rendezte. Ez az egység rendhagyó módon reflektál a múltra, bemutatva az elhunyt mesterek munkáit is. A második terem kortárs üvegművészettel indul, ahol az utóbbi öt év legkiemelkedőbb alkotásait láthatjuk.
A tárlat a Műcsarnok úgynevezett Szalon-rendszerébe illeszkedik, amely már a második ciklus negyedik kiállítása, tehát már a második Ipar- és Tervezőművészeti Szalonban mélyedhetünk el idén, az előző, 2017-es kiállítás után. Annak a tárlatnak egyik kurátora Scherer József volt, akire most már sajnos az elhunyt mesterek szekcióban emlékezhetünk. A mostani Szalonon tehát az utóbbi öt évben készült munkák láthatók. Mit gondolsz, mi változott ez alatt az időszak alatt az iparművészetben?
A világjárvány hatása ebben a szektorban is érezhető. Az autonóm iparművészeti tárgyakból számszerűen is több lett, hiszen az alkotók be voltak zárva saját műhelyükbe. Volt idejük foglalkozni „szerelemprojektjeikkel”. A kisebb gyárak közül sok bezárt, vagy leállt. A digitalizáció folyamata felgyorsult a pandémia idején. Az internet használata, a virtuális tervezés, az alkalmazásfejlesztések is rohamléptekben fejlődnek – mindezt jól szimbolizálja, jeleníti meg, hogy összesen ötvennyolc monitor működik a kiállításon.
A tervezőművészet szekcióba érve talán nem bánod, ha felteszek egy személyesebb kérdést. Mennyire vagy elfogult a témával, hiszen számos diplomád közül az egyik a tervezőgrafikusi.
2018-ban végeztem mesterszakon a Metropolitan Egyetemen, tehát én magam is tervezőgrafikus vagyok, dolgoztam is ezen a területen. Az, hogy ez a kiállítás ilyen lett, nemcsak művészettörténeti végzettségemnek köszönhető, hanem annak is, hogy én is tevékenyen részt veszek a design világában. Ennek a szekciónak kurátori munkájára Ducki Kristófot kértem fel, aki mesterem volt a METU-n, sőt, mentorom és barátom is. Érintettségem okán közelről érzékelem a sokféleséget, azokat a harcokat, amelyek a szakmát jellemzik. Azt gondolom, akkor jó egy tervezőgrafikus, ha nem tudjuk, hogy ott járt.
Mégis, itt nevesítve vannak az alkotók.
Igen, rengeteg fiatal grafikus van, rálátást kívántunk nyújtani azokra az új utakra, amelyeken jelenleg a húszas–harmincas generáció jár. De természetesen a szakma doyenjei is jelen vannak a tárlaton. Szép tárgyak, képzőművészeti katalógusok, pop-up könyvek, kinetikus plakátok, személyes projektek láthatók. Meg akartuk mutatni azt is, hogyan keveredik a tervezőgrafika személyes része a száz százalékig alkalmazott művészettel. Így a függöny elválasztotta két oldal egyikén a belsőépítészet, a másikon a grafikaszekció látható, ahol már a cégek, stúdiók közös eredményei a meghatározók. Ezen brandeknél tapasztaljuk, hogy a grafikusok neve már eltűnik, csak a cégek jelennek meg. Hasonlítanak arra, amit William Morrisnál kezdetben láthattunk, hogy visszakapcsoljak a tárlat alapkoncepciójához.
Ha jól tudom, más személyes kapcsolatok is fűznek az iparművészethez és a kiállításhoz. Elárulod, melyek ezek?
Már az előző Iparművészeti Szalonon, 2017-ben is részt vettem egy konferencián előadóként, és tárlatvezetést is tartottam. Emellett családi érintettségem is van, hiszen nagymamám volt Báthory Júlia üvegművész, akinek az első teremben láthatók a munkái. Szüleim is üvegművészként dolgoztak, de az ő alkotásaik nem szerepelnek a kiállításon – szándékosan döntöttem így. Báthory Júlia munkái viszont megkerülhetetlennek bizonyultak.
Beleszóltál az egyes szekciók rendezésébe, amikor a tanácsadóiddal dolgoztál?
Nem szóltam bele a szekciók szervezésébe, tanácsadóimnak szabadságuk volt a művészek meghívásában, majd közös döntéseket hoztunk az arisztotelészi koncepció értelmében. Balogh Eleonóra társkurátorom pedig teljes szabadságot élvezett az üvegművészet területén.
Tehát a tanácsadóiddal tizenegyen dolgoztatok ezen a kiállításon.
Igen, de ki kell emelnem a Műcsarnok operatív csapatát is, Reischl Szilviát, Szerdahelyi Júliát, akik nélkül ez a kiállítás nem jöhetett volna létre, illetve Dekovics Dórát és Markovits Évát, akik egy-egy szekció szervezésével foglalkoztak. Valamennyien nagyszerű munkát végeztek, ezúton is köszönöm nekik. Közös munka volt tehát a Műcsarnok teljes csapatával, amit jól szimbolizál a Közös tér cím is, ahol együtt, egy térben mutatkozik be a négy különböző generációt képviselő háromszáz alkotó. Az Iparművészeti Múzeum évek óta zárva tart az elhúzódó felújítás miatt az, egy teljes művészgeneráció végzett úgy az egyetemeken, főiskolákon, hogy a múzeumot nem lehetett látogatni. Ezért is különösen fontos ez a műcsarnoki tárlat, hiszen a társkurátorok segítségével egyidejűleg szervezhettük meg az egyes területek saját tematikus kiállításait.
A Közös tér II. Ipar- és Tervezőművészeti Szalon 2022. szeptember 4-ig látogatható a Műcsarnokban. (Budapest, Hősök tere)
A szerző művészeti író, a Műcsarnok munkatársa
