A szomszédban folyó háborúval összefüggő rendkívüli felhatalmazásával élve a kormány „a tűzifaigények biztosításához szükséges eltérő szabályok alkalmazásáról” adott ki rendeletet, amely a természetvédelmi szakemberek egybehangzó véleménye szerint
évtizedek természetvédelmi erőfeszítéseit teheti semmissé.
A kormányrendelet szerint a veszélyhelyzet idején – többek között – a fakitermelés tilalmi időszakára vonatkozó korlátozásokat nem kell alkalmazni,
természetvédelmi területen is végezhető tarvágás,
amely után nem kötelező a terület őshonos fafajtákkal történő újratelepítése, s a favágást szolgáló erdészeti utak létesítéséhez nincs szükség engedélyre.
Gálhidy László, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetője szerint a kormányrendeletben szereplő lazítások olyan mértékűek, amire korábban csak a jelenleginél sokkal kritikusabb időszakokban került sor, és aminek következményeit a hazai erdők a mai napig nem heverték ki teljesen.
Az Ökológiai Kutatóközpont állásfoglalásban értékelte a rendeletet, amely jelenlegi formájában nemcsak
az erdei élővilágot és a biodiverzitást veszélyezteti, hanem az erdők klíma-, víz- és talajvédelmi funkcióját
és a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodóképességét is csökkenti.
A fakitermelési korlátozások különösen a tavaszi, kora nyári szaporodási időszakban lényegesek, az ekkor végzett fakitermelés ugyanis jelentős kárt okozhat a költő madárállományban és egyéb életközösségekben. Miután a rendelet számos lehetőséget biztosít a fenntarthatóság kiiktatására, az „ökológiai szempontokat figyelembe vevő erdész szakemberek bölcsességére van bízva”, hogy a tűzifaigények kiszolgálása érdekében ne szoruljanak háttérbe az ökológiailag értékes erdőállományok hosszú távú fenntarthatósági szempontjai.
A megnövekedett tűzifaigényt elsősorban a nem védett területen található, alacsonyabb természetességű erdők
és faültetvények intenzívebb használatával lehetne biztosítani.
Gálhidy László arra emlékeztet, hogy
a tarvágás eddig is csak kevés, nagyrészt védett erdőben volt tiltott, melyekben már régen nem a fakitermelésnek, hanem az erdei életközösségek védelmének,
a biológiai sokszínűség fenntartásának kellene meghatározó szerepet játszania. A tűzifaigény növekedése aligha indokolja a tarvágás drasztikus beavatkozásának visszaállítását, amivel felszámolják a 2009-ben született erdőtörvény egyik fontos vívmányát. Az Ökológiai Kutatóközpont szerint hegy- és dombvidéki védett területeken, őshonos állományokban az eddigi erdészeti politika törekvése a tarvágás csökkentésével az örökerdő-üzemmód terjesztése (volt), ami a folyamatos erdőborítás biztosításával kielégíti az ökológiailag fenntartható faanyagtermelés követelményeit.
Keresztes László Lóránt, a fenntartható fejlődés bizottság LMP-s elnöke szerint a kormány tévesen azt gondolja, hogy a fakitermelés növelésével kezelni tudja az energiaválságot, holott
a frissen kivágott fa – az akác kivételével – rossz fűtőértékű, emellett égetése szennyezi a környezetet,
tehát nem nyújt ezen a télen megoldást a fűtési gondokra. A kormányrendelet ellenben veszélybe sodorja az egyébként is rossz állapotban lévő erdőségeinket, amelyek védelme nagyon fontos lenne ahhoz, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjáráshoz sikerrel tudjunk alkalmazkodni, például meg tudjuk tartani a vizet a tájban, és ezzel lassítsuk az ország kiszáradását. Az LMP az Alkotmánybíróságon támadja meg a kormányrendeletet. Schmuck Erzsébet társelnök szerint
a magyaron kívül egy kormány sincs Európában, amely a klíma- és vízválság közepette erdőirtásba kezd.
Cser-Palkovics András fideszes székesfehérvári polgármester jelezte, hogy a város tulajdonában álló erdők kivágása nem kerülhet szóba. A természetvédelmi területeken lévő idősebb, felbecsülhetetlen értékű erdők kivágása sem megengedhető. A természetvédelmi, klímastratégiai, valamint szakmai szempontokat figyelembe véve az önkormányzat és a kormány milliárdokat invesztált ezeknek az értékeknek a megmentésébe, fejlesztésébe, melyeknek jelentősége generációkon átívelő. Cser-Palkovics szerint
főként a magántulajdonban lévő erdőterületek kapcsán jelenthet gondot, ha lazítják a kitermelés, a fapótlás és az engedélyeztetés szabályait,
mert a magas piaci árak fakivágásra ösztökélhetik az erdők tulajdonosait.
A széles körű felháborodást érzékelve a kormány utólag igyekezett megindokolni a rendelkezést. Zambó Péter erdészeti államtitkár szerint a rendelet kizárólag veszélyhelyzet esetén olyan erdészszakmai intézkedéseket tesz lehetővé, amelyek elősegítik a faanyag minél gyorsabb piacra jutását. Semmiben sem változnak az erdő- és a természetvédelmi törvény rendelkezései, a meglévő jogi kereteket a rendelet alapként kezeli.
Kizárólag abban az esetben és csak átmenetileg alkalmazzák a vészhelyzeti szabályokat, amennyiben az energiaellátási krízis miatt a lakossági és közületi tűzifaigény indokolja,
hogy a fenntarthatósági kereteken belül az előre tervezettnél nagyobb mennyiségű fát tudjanak biztosítani. Amennyiben ilyen veszélyhelyzet nem következik be, a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti 2022-es tervek szerint zajlik.
Nagy István agrárminiszter szerint továbbra is fenntartható módon zajlik a tűzifa kitermelése, amely
nem csökkenti az erdőterületet, és nem rontja az erdők természeti állapotát sem.
Évtizedek óta kevesebb faanyagot hasznosítunk, mint amennyit az erdők évente teremnek. Ezt a több százezer köbméternyi tartalékot tesszük szükség esetére elérhetővé úgy, hogy magát az erdőt semmiképpen se veszélyeztessük. Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint az előző tíz évben évente átlagosan csak 7,5 millió köbméter fát termeltünk ki, ennek köszönhetően pedig minden évben ötmillió köbméterrel növekedett erdeink fakészlete.
A Klímapolitikai Intézet a kormányrendeletet nem a jövő felélésének, hanem energia-vészhelyzeti intézkedésnek tartja, amelynek célja, hogy megelőzze az árspekuláció kialakulását a tűzifapiacon. Kiss László, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke szerint a rendelet célja az, hogy
a kitermelésre alkalmas, felhalmozódott fakészletek egy részét – szükség esetén – időben hozzáférhetővé tehessék.
Az erdőgazdálkodók elsősorban akácosok kitermeléséből tervezik biztosítani a lakosság által esetleg igényelt többlettűzifa mennyiségét. Az akác rövid száradási időszak után is hatékonyan elégethető. Az erdészek arra emlékeztetnek, hogy a fakitermelést több évtizedre szóló vágási tervek alapján végzik, melyeket megalapozott szakmai indokok nélkül senki nem fog felborítani. A kormányrendelet csak egy lehetőség, amit a legtöbb helyen nem fognak kihasználni.
A pró és kontra érvek és a mögöttük meghúzódó érdekek értelmezését megkönnyítheti, ha a „tűzifarendeletet”
az erdészeti és természetvédelmi szakma között az erdőtörvény ügyében folyó évtizedes vita
összefüggésében vizsgáljuk. Az erdészek többsége munkáját a mezőgazdasághoz hasonlóan fogja fel, amelyben a fakitermelés az aratásnak felel meg, míg a természetvédők a tarvágásban az erdei életközösségek különösen drasztikus pusztítását látják. E szemléletbeli különbségből fakadóan az erdészszakma nagyobbik része a természetvédelmi célú korlátozásokban a gazdálkodást szükségtelenül nehezítő kötöttségeket lát, amelyeket folyamatosan próbál kiiktatni, a természetvédők pedig azt gyanítják, hogy jelen esetben a háborús vészhelyzet ürügyén ezt a megszokottnál is sikeresebben tudják elérni.
Zlinszky János, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézetének vezetője egy évtizede a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa irodáján a stratégiai főosztály vezetőjeként aktív részese volt az erdőtörvény természetvédelmi szabályai körül folyó szakmai vitának, s azóta is szoros figyelemmel követi azt. Véleménye szerint az új rendelet lényegi hibája az, hogy – a nyilatkozatokkal ellentétben – nem precíz,
nem célzottan a tűzifaellátásra összpontosít, hanem sok olyan engedményt vezet be, amelyeknek az elegendő tűzifához semmi köze.
Az Országút kérdésére ő is kiemelte a fakitermelés tilalmi időszakainak fontosságát, amelyek elkerülhetővé teszik, hogy a fészkelési időben a fészkekkel együtt vágják ki a fákat, s megóvják a védett fajokat és életközösségeket tartalmazó aljnövényzetet a pusztulástól. Szerinte elég lett volna a tűzifa-rendeltetésű állományokra vonatkozólag négy-hat héttel előbbre hozni az őszi kitermelési időszak kezdetét.
Hangsúlyozta a fafajcserés szerkezetváltás természetvédelmi jelentőségét is, amelyet a mostani rendelet szintén zárójelbe tesz. Ahol tehát védett területen kivágják az idegenhonos özönfajokból álló, az őshonos növényeket kiszorító állományt, ott azt immár nem kell őshonos fajokból állóra cserélni, hanem hagyni lehet az özönfajokat felújulni.
Az özönnövények térhódítása ellen egyébként nemcsak védett területen, hanem mindenütt küzdeni kellene,
a felújulásukat sehol sem volna szabad hagyni, de védett területen semmiképpen sem.
A véghasználat, vagyis a tarvágás kapcsán Zlinszky János arra emlékeztet, hogy azt az erdőtörvény rendelkezései az utóbbi időben természetvédelmi okokból, az erdei életközösségek létfeltételeinek folyamatos biztosítása érdekében legalább a védett területeken igyekeztek visszaszorítani. A mostani kormányrendelet ellenben
mindenütt (újra) lehetővé teszi a tarvágást, védett területen is, ráadásul nem kötelező az őshonos faállomány tervszerű pótlása,
elég, ha a tuskókból újrasarjad az állomány.
A „közelítőnyom-hálózat” hatósági engedély nélküli kialakítása a gyakorlatban annyit jelent, hogy az állami erdészetek által kezelt erdőkben a természetvédelmi (vagy bármely más) hatóság engedélye nélkül bárhol lehet dózerolni, a fakitermelést szolgáló utat építeni.
Komoly problémát jelent az is, hogy ezután az állami erdőkben sem kell feltétlenül megvárni a kitermeléssel a vágásérettségi kor elérését. Mint Zlinszky János emlékeztet, a fákat fajtól és rendeltetéstől függően más-más életkorban érdemes és szabad kivágni: ez a vágásérettségi kor; ettől lehet most eltekinteni.
A változások az erdőnevelésre is kiterjednek: a letermelt erdők helyén eddig csak az éger, az akác, az őshonos nyár, valamint a fűz volt gyökérsarjról újítható, mivel ezek természetes módon is egészségesen sarjadnak. A kormányrendelet most ezt a tölgyerdők esetében is lehetővé teszi, ami ugyan a vetés vagy ültetés elhagyásával csökkenti az erdőgazdálkodók költségeit, de nem garantálja, hogy a kivágott helyén az eredetihez hasonló minőségű erdő nő.
Végül mindezek megkoronázásaként a rendelet lehetővé teszi, hogy
az erdőtervben nem szereplő fakitermelésre az agrárminiszter döntése alapján is sor kerülhet.
Az új rendelet a határidők rövidítésével megnehezíti, hogy a hatóságok a tervek és az érvényben maradt szabályok betartását érdemben ellenőrizhesse. A fakitermelés bejelentés alapján kezdhető meg, amennyiben az erdészeti, illetve természetvédelmi hatóság azt nem kifogásolja. A rendelet azonban az erdészetnek nyolc, a természetvédelemnek három napot enged a válaszra. Ez Zlinszky János szerint a gyakorlatban eleve (és bármi) jóváhagyás(á)nak tekinthető, miután
a természetvédelmi hatóság szűkös állománya és költségvetése már eddig sem tette lehetővé a szükséges számú és gyakoriságú helyszíni ellenőrzést,
márpedig most a fakitermelési bejelentések meg fognak sokasodni.
A rendelettel megszüntetett korlátozások két célt szolgáltak: lehetőleg csak az évről évre megtermelődő famennyiséget használjuk fel, s maguk az élőhelyek, a többi élőlény, a táj ne pusztuljon a fakitermelés miatt, sőt inkább regenerálódjék. Ez azért (volt) fontos, hogy az erdőállományok más jótékony hatásai – a mikroklímára, vízmegtartásra, szén-dioxid-elnyelésre, tájképre, üdülésre, stb. – megmaradjanak. Ezek közül ma különösen is fontos lenne a klímavédelemben és a vízháztartásban játszott szerep. Ugyanezt hangsúlyozza Gálhidy László is:
a jó természeti állapotú erdőterületek segítik a klímaváltozás hatásaival szembeni védekezést, csökkentik a villámárvizek kialakulásának kockázatát,
szerepük van a táji vízmegtartásban, védenek a talajerózió ellen.
A módosítások indoka a kormány szerint a tűzifaellátás biztosítása, ám a rendelet nem tartalmaz semmilyen garanciális rendelkezést, hogy a korábbi szabályoktól eltérően kivágott fa csakis tűzifaként kerüljön felhasználásra. Mivel Zlinszky János szerint
a nagyobb üzlet nem a tűzifában, hanem az épület- és bútorfában van, várhatóan éppen az ezekre alkalmas erdők kitermelése gyorsulhat fel.
A rendelet tehát a szűk, pontos célhoz képest igen laza, túl tág mozgásteret nyit. Ezzel a célt elérheti, de közben számos más komoly értéket veszélybe sodor. A jogalkotásnak pontosnak kell lennie.
Tarvágás a Kiskunságban (Fotó: Gálhidy László/WWF Magyarország)
