Hagyományosan a világnaphoz kötődik az ICOMOS-díjak átadása, ami nemcsak a szakma öröme, hanem a nagyközönség figyelmét kívánja ráirányítani arra, miként lehet és lenne szabad bánni műemlékeinkkel, múltunk megőrzött emlékeivel. Idén Székesfehérvár volt a helyszíne a díjak átadásának. Hogy kik a kitüntetettek, mindvégig titok maradt, bár a műemlékek „vájtfülűi” sejthették, hogy a hajdani koronázóváros is az elismerésre méltók között lesz.

S valóban, Székesfehérvár megmutatta, mit tehet és mit tesz épített örökségével.

Mindhárom díjazott épület a megőrzés, megújítás és az új funkció megteremtésének példáját adta: a Lechner Ödön által tervezett budapesti Sipeki Balás-villa (ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza), a Somogyszentpál-Vajaskéri templomrom és a székesfehérvári Solium Regni névre keresztelt látogatóközpont felújítása-helyreállítása és műemléki bemutatása innovatív és az értékek tisztelete iránt is elkötelezett építészeti magatartást képvisel. Erről szólva álljon itt az elismerő laudáció rövid részlete: „Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága a középkori Magyarország talán legfontosabb épülete, a székesfehérvári koronázótemplom műemléki szempontokat szem előtt tartó, helyreállítással fölérő bemutatásáért ICOMOS-díjat adományoz.”

A székesfehérvári kiállítás bejárata egyben a korai templom bejáratát idézi

 

A Solium Regni – Az ország trónusa a prépostságban őrzött királyi székre utal, amelyen az uralkodó a koronázáskor ült, s amelyről a város a nevét kapta. A Látogatóközpontba lépve a jelenből az Árpád-korba érkezünk. A XII. századi koronázótemplom bélletes főkapuját eredeti dimenziójában idéző fém vázszerkezeten át vezet az út a kiállítótérbe, ahol a bazilika kőmaradványai láthatók. Az épület nyersbeton falain vetítés fogadja az érkezőt: Árpád-házi királyaink sorjáznak, majd megelevenedik a magyarországi középkor első ötszáz éve, amikor a királyok koronázása színtereként a Szűz Mária prépostsági templom szolgált. [Szerencsés esetben az esztergomi érsek és a Szent Korona együttes részvételével. Erről I. Károly (1288−1342) királyunk, közismertebben Károly Róbert sokat tudna mesélni, csak harmadszorra koronázták Székesfehérvárott]. Így volt ez a török időkig, akkor Székesfehérvár, a koronázótemplommal, a temetkezési hellyel egyetemben nagyrészt megsemmisült.

A koronázó-templom utolsó periódusának épületmodellje

Évszázadokat kellett várni arra, hogy a hajdani bazilika megmaradt és építkezések során előkerült kövei, maradványai méltó módon, méltó helyre kerülhessenek. 1938-ban a Szent István-emlékévben alakították ki a romkertet, mint egyfajta királyi panteont. Változtak az idők, elképzelések elképzeléseket követtek, de az első ötszáz évben többször átépített templom részleges rekonstrukciója nem volt lehetséges, így esett a választás a Várkörúton, egy romkerthez közeli, s a kétezres évek elején funkcióját vesztett moziépületre. (Idősebb Hübner Tibor tervezte a múlt század harmincas éveinek végén a Bauhaus jegyeit viselő, két lakószintes házat, földszintjén az időszak legkorszerűbb követelményeinek megfelelő, nagyvonalú nézőtér-kialakítású Alba mozival.)

Most a kiállítótér tervezői, Gerzsenyi Tibor, Kern Orsolya, Karácsony Tamás úgy leheltek új életet az elhagyott moziépületbe, hogy az eredeti ház értékeiből számos elemet őriztek meg jó színvonalú helyreállítással.

A lapidáriumtól a gótikus szintig kialakított múzeumtér megformálása érdekében jól érzékelhetően harmonikus, egymásra figyelő légkörben dolgoztak itt együtt régészek, muzeológusok, építészek, műemlékesek, restaurátorok, s a kiállítás kurátora, Biczó Piroska régész, aki tavaly elnyerte a Szent István-emlékérmet és -díjat a keresztény értékeket hitelesen képviselő, lelkiismeretesen és magas szakmaisággal végzett munkásságáért és Székesfehérvár történelmi múltja, különösen a királyi bazilika régészeti leleteinek kutatása során végzett, kiemelkedő tudományos tevékenységéért. Úgy mondjuk, amelyik kőről ő nem tud valamit, arról nem is érdemes tudni, hiszen évtizedes ismeretségben állnak.

Ekképpen az eddig néma kövek már az alagsorban berendezett kőtárban együttesen mesélnek itt eltemetett tizenöt királyunk tetteiről.

Olyan magasságokba helyezték el az egykori templom meglelt és restaurált kőelemeinek egy részét a kialakított háromosztatú térben, a függesztett és padlóra rögzített szerkezetek közé, ahogyan eredetileg állhattak. Amikor egy kődarab nem vitrinbe kerül, hanem a fejünk fölött, acélszerkezetbe rögzítve lebeg, sokkal jobban el tudjuk képzelni eredeti helyzetét, magasságát, térbeli pozícióját, így a részletek adta lehetőségek között egységes egésszé állnak össze a töredékek.

Az alagsori lapidárium a koronázótemplom kőmaradványait őrzi

 

Legfőbb színtere a látogatóközpontnak a földszint, ahol most első ízben válik ismertté a nagyközönség előtt is mindaz, amit a Szűz Mária-templomról, annak építési periódusairól, feltárt értékeiről tudni érdemes. Kiemelkedő építészeti gesztus, ahogy a nyers fal megelevenedik, egyfajta történelmi vetítővászonná alakul, és keretbe fogja a háromhajós térré alakított egykori mozitermet, ahol a vitrinek között járva fedezhetők föl a középkori Magyarország titkai. Látványosak a fémpálcákból összeállított modellek, melyek az épület többszöri alakváltásának útját mutatják. S az érdeklődők nyugodtan lapozgathatják a kitett könyveket, melyek a kutatások legfrissebb eredményeiről tájékoztatnak. A felső szint gótikus tere interaktív módszerekkel, elemekkel teszi élvezhetővé, átélhetővé a kiállítást, történeti múltunk megőrzött, hűen és méltón, egységben bemutatott emlékeit.

 

Nyitókép: A XII. századi koronázótemplom főkapuját eredeti dimenziójában idéző fém vázszerkezet felső részlete
Fotók: Szigetvári Krisztián