Szerző:

Irány a Parnasszus!

Turczi István nagy ismertségnek és elismerésnek örvend úgy itthon, mint külföldön. Bizonyította a nagyszámú magyar és nemzetközi közönség is az eseményen, amelyen a Turczi István költői világa című monográfiát mutatták be az Írók Boltjában.

A köttő

Igaz, hogy Teri szerint vízben feloldva kellett volna bevenni, de olyan nyavalya rossz íze volt, hogy a végén inkább sörbe kevertem. Mit, mit? Hát a Jókai-könyv hamuját, amit a javasasszony adott, hogy műveltebb legyek. Azt mondta, ha az elégetett könyv maradványait megiszom, reggelre más ember leszek.

Változunk, ahogy a világ is

Ma is, mint pályakezdése óta folyamatosan, nyitogatja az üvegkalitkákat, melyekbe úgy érzi, bezárni próbálják. Bozsik Yvette időről időre tabutémákat feszeget, arra törekszik, hogy gondolkodásában rugalmas maradjon, és erre biztatja növendékeit is.

Az élő grafika

A T-Art Alapítványt Tenk László festőművész és felesége, Tenk Zsóka gobelinszövő hozta létre 1990-ben, azzal a céllal, hogy segítse a mai magyar képzőművészet hazai és külföldi megismertetését, a különböző művészeti ágak, az alkotók és a művészettörténészek közötti kapcsolat elmélyítését, s a közönség ízlésformálására irányuló kezdeményezéseket.

Petőfi koszorúi

A festő megfestette a költőt,
a másik költő pedig,
Petőfi mai társa e hivatásban,
verseket írt a festményekről,
a nagy elődről.
Íme, kettő közülük.

Mi lesz veled, modernista építészet?

Miközben gőzerővel épülnek országszerte a középkori várak hamis illúziói, Budán a XIX. század végi és XX. eleji paloták a maguk idejében is vitatott méretű és építészeti értékű betonmásai, egyre-másra tűnnek el a múlt század utolsó harmadának stílusteremtő házai.

Tisztelgés Hantai Simon művészete előtt

Március közepéig tart nyitva a Szépművészeti Múzeum Hantai Simon századik születésnapját ünneplő tárlata, amely a festő eddig ismeretlen arcát és korszakokon átívelő művészi párbeszédeket mutat be.

 

Jó nekünk itt lenni!

Az odafönt valókra figyeljetek! – figyelmeztet Pál apostol. Jézus a színeváltozás hegyére hív bennünket is, hogy a hétköznapok kisszerűségét magunk mögött hagyva megsejthessük a lényeget. A meredek úton velünk tart az Úr, aki fölvitte keresztjét a Golgotára. Elindulunk-e vele?

Lumumba

Tisztességes neve is volt, mégis így hívta mindenki, egyszerűen csak: Lumumba. A szemébe meg azt mondták, hogy Sanyi bácsi. Merthogy az volt: Sándor, a falu nagy erejű bolondja.

Alfa Rómeó, Ferrari Júlia

Amikor újságokban, hírlapokban a filmkritikusok elmarasztalva dicsérő írásait olvasták a kortárs nézők, nehezen tudták eldönteni: „tulajdonképpen” mit is láttak 1969. június 12-én a moziban, az új magyar film, az Alfa Rómeó és Júlia bemutatóján.

Re:vízió – az atlanti gondolat új erőre kap

A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián 1964 óta évente vezető politikusok és szakemberek cserélnek eszmét az atlanti szövetség biztonságpolitikai kihívásairól. A Nyugat egyik legrangosabb és legérdekesebb vitafórumán idén (február 17–19. között) az orosz agresszió került terítékre.

Hitvallók a hegyen

A Rákosi-rendszer által meggyötört szerzetesek színe-java talált menedéket, s dolgozott csöndben üldözött egyházáért a pannonhalmi bencés monostorban létrehozott szociális otthonban. Kabay Barna és Petényi Katalin Pannonhalmi szamizdat című filmjében Várszegi Asztrik emlékezik rájuk.