Jól emlékszem fiatalkoromból, amikor a nagynénémet látogattuk, hogyan fejtették az úgynevezett Mactan-követ – mondja Reyboy Osal építész, műemléki szakértő. Emlékei szerint hatalmas darabokat, sokszor 2 × 2 métereseket is robbantottak ki, majd feldarabolták. A kő üreges, így viszonylag sok hulladék keletkezett.

A fő felhasználás ekkoriban már külső és belső falburkolás volt,

így 2-3 centiméter vastag lapokra volt szükség. De ezek régi emlékek. A kétezres évektől kezdve már nem hallottuk a robbantás jellegzetes hangját, nem jöttek a követ szállító teherautók sem – teszi hozzá.

A kő hazája, Mactan kis sziget Cebu nagyvárosával szemben: gyönyörű üdülők sorakoznak a partján. Mivel sík terület, itt helyezkedik el a környék nemzetközi repülőtere is, amely gyárakkal és üzemekkel van körülvéve. A sziget számára elegendő jövedelmet jelentettek az üdülők, a repülőtér és a modern ipar, így a kőfejtés egyre zavaróbb lett, és végül be is tiltották.

Osal ezután rátér a lényegre: Ugyan az úgynevezett Mactan kő hasonlít az eredeti korallkőre, de ezt a felszínen bányásszák. Az egész sziget ebből áll és állítólag szinte csak itt található ez a kemény és szilárd mészkő. Viszont

a Fülöp-szigetek déli részének régi spanyol építésű templomaihoz olyan korallkövet használtak, amelyet a tengerfenék korallzátonyai alól bányásztak.

Eltávolították a korallzátony felső rétegeit, alatta pedig ott volt a puha, jó minőségű és a szobrászok számára könnyen megmunkálható kő. Ennek az az értéke, hogy levegővel sohasem került érintkezésbe, így megmaradt puhának. Tömbökben termelték ki, azután emberfej nagyságú darabokra vágták, sima és megmunkálható felülettel, melybe könnyű volt belevésni a templomfalak mintázatait.

Sima és megmunkálható felületébe könnyű volt belevésni a templomfalak mintázatait

 
Csak ilyen kőből építették Cebu régi templomait? Nem – mondja a szakértő –, sokszor a falak belső magját felszínen bányászott kőből rakták. Ha erős védelemre volt szükség, akkor pedig az egész falat ebből készítették. Ezek az »igazi« korallkőnél nagyobb darabok voltak, durvább felszínnel.

A köveket úgynevezett folyékony mészkővel ragasztották össze. Ezt a tengerparton talált kagyló- és csigaházak héjának összedarálásából nyerték,

víz hozzáadásával – magyarázza a régi technológiát.

A szakértő szerint már szinte száz éve nem bányásszák a vízalatti követ, ugyanis a spanyolok távozása (1898) után amerikai gyarmatosítók jöttek, akik bevezették a vasbetont. Középületeket, templomokat ők már nem építettek vízalatti korallkőből. Ám az amerikai uralom első évtizedeiben épült családi házaknál, sőt palotáknál még megtaláljuk ezt az építőanyagot. Osal szerint azonban építészeti célra már mintegy száz éve nem használják a vízalatti korallkövet. Vagyis a tenger alatti kőfejtők is megszűntek. Viszont a felszíni, úgynevezett Mactan-követ, egészen az előző évszázad végéig bányászták, főleg a sziget Babag nevű településrészén, ahol Osal is megfigyelte a fejtést.

Ezt a követ épületburkolásra használták

 

Ezt a követ a múlt század húszas éveitől a századvégig épületburkolásra használták. Ennek végzetét egy 1995-ben kiadott bányászati törvény jelentette, melynek alapján a Mactan szigeten betiltották. Azóta se vízalatti, se felszíni korallkövet nem termelnek. Azonban érdekes, hogy még mindig lehet vásárolni belőlük, hiszen a múlt században bányászott kőből vannak készletek.

Reméljük, hogy új kőfejtés már titokban sem létezik. Tehát amit az építőanyag-kereskedések árulnak, az valóban régi termék,

csak eddig nem tudták eladni. Vagy bontásból származik… – gondolkodik el Osal.

Sokan azért szerették a korallkővel vagy Mactan-kővel burkolt épületeket, mert azok jellegzetesen cebuiak voltak. A korallkő cebui sajátosság, a Fülöp-szigetek északabbra fekvő területein nem használták, ott vulkáni kőből építkeztek a régi spanyolok. Az is jól megmunkálható. De a belőle épült templomok másképpen néznek ki, inkább barnás felületűek. A fővárostól, Manilától északra található ősi téglaépületekről is rögtön látni lehet, hogy nem itt, a „fehér” Cebuban állnak.

A helyreállítás titkai...

 

És a műemlékesek? Ők hogyan pótolják a Cebuban oly gyakori természeti csapások, például tájfun és földrengés okozta károkat? Sokszor körülnézünk a templom környékén.

Kicsit ásunk és általában találunk régi, egykor kidobott maradványokat, amelyeket még a spanyol időkben selejteztek ki.

Ezeket használhatjuk. Vagy pedig bontásból származó anyagokat. Sajnos, az ötvenes évektől kezdve a lapokat már nem mészhabarccsal, hanem cementhabarccsal ragasztották fel, ezeket nehéz újrafelhasználás céljából leszedni, mert a kő előbb törik, mint a habarcs. Ilyenkor sajátos recept alapján, szétőröljük a talált korallköveket, s kötőanyaggal újraalakítjuk. Annyira jó munkát is lehet végezni figyelemmel és szorgalommal, hogy szabad szemmel a nem szakértő észre sem veszi a „csalást” – avat be Osal a helyreállítás titkaiba.