Szerző:

Tükör ballada – Kókai János versei

Kövek közé bújtam mindig.
Mint gyík szaladtam a tekintetek elől.
Fúrtam magam egyre beljebb fura szívekbe,
mik rám omlottak,
mint gyermekek építette homokvárak.

Az Ukrajna elleni háború egy év után

Meddig tart, meddig tarthat még, vetődik fel joggal a kérdés, ez a borzalom hazánk északkeleti szomszédjában? A válasz sajnos eléggé kiábrándító: akár még évekig is.

Vedd a szívemet – Kacziba Andi munkái a női létről

A Milánóban élő, performatív polaroid munkákat alkotó Kacziba Andi az áprilisi MIART-on mutatja be legújabb performanszát, amellyel lezárja a női lét életszakaszaival, a nők életfeladataival foglalkozó sorozatát. Budapesten a TOBE Galéria februári Fckn Love című nemzetközi kortárs művészeti és fényképészeti csoportos kiállításán láthattunk tőle három munkát.

Agyagba álmodott szellemi örökség

A majd hétszáz éves múltra visszatekintő őrségi fazekasság legjelesebb képviselői hozták el alkotásaikat a Vigadóba a Tiszta forrásból – Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője című kiállításra. Funkcionalitás, használhatóság, egyszerűség és szépség jellemzi e kerámiákat.

A föld benépesítése – Székelyhidi Zsolt versei

Ti / hasonlítotok / rám / leginkább, / szép testeim. / Karotokba / vágyom, / szívetekkel / dobogtatnám / magam. / Hagyjátok / a bárkát, / üljetek ide, / rakjatok / tüzet. / Melegedjünk. / Ez legyen / legújabb / otthonotok.

A színben megjelenő vers

Székelyhidi Zsolt: Ami kék lesz című verseskötetének a kék szín az alfája és omegája, benne a látható, láthatatlan, a tapintható és érezhető, ízlelhető...: összes érzeteink, más színek tükrében is.

Távolból, Vilma asszonnyal

Ezt a verset azért választottam, mert benne van a költő sorsa is, és benne van a mérhetetlen szülőszeretet.

 

Értő olvasathoz értő olvasó kell

A könyvek sorsáról szóló szállóigét csonkán szokták idézni. Az eredeti: pro captu lectoris habent sua fata libelli. Vagyis a befogadó érdeklődése, felkészültsége, érzékenysége szabja meg, hogy egy írásmű „üzenete” milyen mértékű megértésre, megérzésre számíthat.

Tél végén – Petőfi Sándor verse

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy versével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Tavasz eleje van, amit így várt Petőfi, Derecenben fagyoskodva, 1844-ben.

Puha és üres – Farkas Gábor két verse

Tárgyiasult emlékem a kezdet, mint a felejtés
változatos szakadéka az években. Tehetetlen
szoftver a test, és mint puha mélység, úgy fut a program.

A windsori keretrendszer

A brexit próbaköve kezdettől fogva az ír kérdés volt: hogyan vezethet be határellenőrzést az Egyesült Királyság az  Ír Köztatásaág felé, amikor az ír kérdést rendező megállapodásban az ellenkezőjét vállalta. Maynek, Johnsonnak nem sikerült. Sunaknak most igen?

Berlin felett a fény

A magyar képzőművészet kiemelkedő és meghatározó korszaka a XX. század eleji impulzusokkal teli időszak, amikor számos tehetséges magyar művész kényszerült külföldön tapasztalatot szerezni, vagy menedéket találni, hogy érvényesülhessen.