Egy beszélgetésre azért még vállalkozott. Máthé Erzsi leült a karosszékbe és várt, várt a szerkesztő-riporter által beharangozott meglepetésre. És a színpad hátterében peregni kezdtek az első képsorok, a színésznő arca egyszeriben elkomorult… televíziós kabarészerepben láthattuk. Egy sokat játszott, nagy sikerű jelenetben, amely, nem titkolta ő sem, a népszerűséget hozta el számára. Abban a pillanatban mégis méltatlannak tűnt, ott, a Katona József Színházban, melynek alapító tagja volt, nagy alakításai helyszínén nem ottani szerepeit – A szent család Szásznéját, a Coriolanus Volumniáját, az Esküvő örömanyját, a Bernarda Alba háza Maria Josefáját, a Balta a fejbe nagymamáját, Az eltört korsó Brigitta asszonyát, A karnevál utolsó éjszakája Madam Gatteau-ját vagy a Koccanás Öregasszonyát – idézni. Megdöbbentő volt, az empátia teljes hiányát tükrözte. Akkor, ott, a nézőtéren úgy éreztem és nem hiszem, hogy sokat tévedtem volna, ha tudná, ha tehetné, most felállna és kisétálna a színről. Nem tudta, mert akkoriban már nem nemigen tudott egyedül járni, s nem tehette – talán ez a fontosabb! –, mert nem engedte fegyelmezettsége. Máthé Erzsi nagyon jól tudta, és eszerint élte le művészi életét, eszerint volt színész hat és fél évtizeden át, hogy a színészet nem önfeledt játék, sokkal inkább szolgálat, a színész a színpadon nem önmagáért, hanem az előadásért és mindenekfölött a közönségért van.

Máthé – születéskori nevén Mertz – Erzsébet 1927-ben Budafokon látta meg a napvilágot. A második világháború után a szegény, sváb származású családra kitelepítés várt, s hogy nem kellett elhagyniuk az országot, azt, ahogy nemegyszer elmesélte, művészbarátainak köszönhette. A Horváth Árpád Színészkollégiumba került, nevét 1949-ben változtatta meg, amikor növendékként a Nemzeti Színházban Szörényi Éva helyett beugrott egy előadásba, s a rendező, Major Tamás kijelentette, Mertzként nem lehet valaki színésznő.

Persze a történet korábban kezdődött. És ezt is maga mesélte: iskolás volt még, s ha egyedül maradt a lakásban, megállt a tükör előtt, táncolt, énekelt, kacagott és zokogott… Kereskedelmi iskolába íratták, majd egy faárudában dolgozott, tizenhét éves volt, amikor 1945-ben, egy május elsején barátai biztatására és segítségével előadta A sasfiók egyik monológját. Újabb késztetés és megpróbálta a Színművészeti Főiskolát, ahová nem vették fel, nem úgy az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájába, ahol olyanoktól sajátíthatta el a színészmesterséget, mint Ascher Oszkár, Gobbi Hilda, Lázár Mária, Pethes Sándor, Rátkai Márton, Várkonyi Zoltán. Vizsgadarabjukat, az Éjjeli menedékhelyet Gobbi Hilda rendezte, a végzős növendék Nasztyát játszotta. Akkoriban, mesélte egyszer a színésznő, még az összes színigazgató ott volt a vizsgaelődáson, hogy szerződtessék a tehetségeket. Máthé Erzsit a Tolnay Klári, Benkő Gyula, Somló István triumvirátus vezette Vígszínház hívta, hogy az államosítás vessen véget a szép kezdetnek, s a pályakezdő egyszeriben Pécsett találta magát.

Szerepekben bővelkedő három év és rövid házasság várt rá. A fiatal színigazgató, színész-rendező Szendrő József felesége lett. A korabeli írások szerint már akkor, ott látszott, amit Máthé Erzsi saját elmondása szerint nagyon nehezen fogadott el, hogy nemcsak hangszíne, orgánuma, jelensége viszi a kemény szívű, határozott, nemegyszer kegyetlen asszonyfigurák felé, hanem vérmérséklete, s mindaz a belső erő, mélység és feszültség, amely egész lényéből áradt. Ettől persze még érzékeny maradhatott, és fogékony a szépségre, élhetett különleges, lehengerlő humorával, karikírozó képességével. Ezért volt, hogy idősebb éveiben egymás után találtak rá a groteszk figurák, az elrajzolt, felfokozott, alkalmanként harsányságot sem nélkülöző, sok színnel jellemezhető szerepek.

Kezdetben ösztönös színésznőnek tartották, s amikor Pécs után pályáján a Nemzeti Színház következett, ahol olyan rendezőkkel dolgozhatott, mint Apáthi Imre, Gellért Endre és Major Tamás, ez utóbbi - aki mindig tudatosságra vágyott, hogy a színész ne csak játékkal, hanem gondolkodással is kövesse a rendezői szót - volt az, aki  eleinte nem kedvelte. Ő mindig tudatosságra vágyott, hogy a színész ne csak játékkal, de gondolkodással is kövesse a rendezői szót. Aztán eljött ennek is az ideje, jól mutatja, a Katona József Színház alapítói között már együtt ment Majorral és persze Gobbi Hildával, másokkal együtt ők voltak a nagyok, akik a két fiatal rendező hívó szavára felálltak a Nemzetiben, hogy majd létrehozzák az új és meghatározó színházi társulást.

De addig még az ott töltött több mint három évtized alatt sok fontos és jelentős szerepet játszott el a Nemzetiben, többek között Évát Az ember tragédiájában, az Ármány és szerelem Lujzáját, a Vérnász Menyasszonyát, Gonerilt a Lear királyban, Margit királynét a III. Richárdban, A félkegyelmű Lizaveta Prokofjevnáját, a Bánk bán Gertrudisát, Mártát a Faustban, A konyha Bertháját, Klütaimnesztrát az Oreszteiában, vagy épp Kukuskinát a Jövedelmező állásban. Komor, súlyos, tragikus alakok, igazán fontosak, s olyanok is, amelyeket színészi jelenléte tett naggyá. 

Soha, egyetlen pillanatra sem hagyta cserben komikusi tehetsége, gondoljunk csak Camillájára a Liliomfi fergeteges filmváltozatában, s mind a későbbiek, amelyekben már egyre több volt a groteszk felhang, a finom irónia, amely szintén sajátja volt. S persze ott voltak a televízió fent említett népszerűséget, ismertséget hozó kabaréjelenetei, tréfái is Tábori Nórával, Balázs Péterrel. Máthé Erzsi soha nem tagadta meg ezeket, csak éppen a helyén kezelte, ahogy a lelke mélyén elvárta, hogy mások is a helyén kezeljék.

Az utolsó évek, az életkor, a betegség hozta kényszerű visszavonulás, amikor már elhagyni sem tudta a lakását, s állandó ápolásra szorult, a magányt hozta számára, a magányt, amelyet csak a baráti telefonok tudtak oldani, és a telefonok nem maradtak el.

Most, amikor búcsúzunk a kilencvenöt évet élt Máthé Erzsitől, mindez a múlt, s csak remélni lehet, hogy a színházi felvételek, a filmszalag sokáig, örökre megőrzi emberi, művészi emlékezetét. Immár végleg űrt hagyott maga után.

Nyitókép: Máthé Erzsi a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén Fotó: MTVA/Zih Zsolt