Dóró Sándor ládaköztársaság, kiállítási enteriőr. Fotók: Baráth-Szabó Evelin
A láda szó a német nyelvből került át a magyarba, annak jelentése ősi gyökerekre megy vissza. Magában hordozza az elrejtés, elhelyezés aktusát, ugyanakkor a felnyitás mozzanatát is, amely szakrális jelentőségű kinyilatkoztatásnak feleltethető meg. Az arab tabu szó ládát jelent, mely frigyládaként önmagában hordozza a titok misztériumát. Magyar kultúránkban a láda az egyik legősibb bútordarab, mely egész életünket végigkíséri a születéstől az elmúlásig; a kelengyésládától a koporsóig. A szuszék vagy a tulipános láda a vidéki otthonok éke, számos jelentéssel felruházva. A láda vagy szelence női szimbólumként a tudatalattit vagy az anyaméhet jelöli, mely egyszerre rejti és óvja titkát. A láda tehát rendszerint zárva van, annak felnyitása mindig valamilyen misztériumhoz vagy szakrális eseményhez kötődik.
Dóró Sándor plasztikus ládaképei a térillúzió maximális kihasználása mellett le is leplezik saját talányaikat, hiszen a fizikailag mindig szigorúan síkban maradó ládákat teljes mértékben térhatásúként ábrázolja. Az egyedüli vagy sokszorosan összeépülő ládák az illúzió és az árnyék mesteri megfestésével olyanok, mintha résnyire mindig nyitva lennének, és akár beléjük is tudnánk pillantani, de azok tartalmukat legfeljebb sejtetik. A térélmény és térábrázolás különlegességét adják a ládaképek, melyek esszenciáját a kvantumfizika törvényszerűségein keresztül a rajzi elemek határozzák meg. Az ábrázolt láda kontúrja mindig megegyezik a kép kontúrjával, a teljes térélmény megtapasztalásához pedig szükség van a háttérként szereplő falra is, amely nélkül nem lehetséges térérzékelés.
Valamennyi ládakép három olajjal festett elemből áll össze, tehát mindegyik egy négyzettel és két trapézzal együtt alkot triptichont. Az összeillesztett ládák különböző alakzatokká, tekervényekké állnak össze, így lesz két ládából hexatichon, három ládából nanotichon, a tíz fölöttiek pedig polytichonok. A kvantummechanikai perdületekhez, a spinekhez igazodva a ládák egy része jobb oldalról mutatja meg magát, a többi pedig balról. A ládaképek konstruktivista perspektívából születnek meg, terüket a művész maga alkotta a három különböző síkfelület utólagos egybeillesztésével. Ezek szabadon kerülhetnek egymás mellé, így minden kiállításra pontosan olyan formátumúakká állítja össze azokat Dóró, amilyeneket láttatni szeretne, igazodva a kiállítótér adottságaihoz.
Pasztellel készített kollázsok sorozata a ládaképek másik fajtája, amelyek szintén síkban maradó, egymáshoz ragasztott felületekből állnak össze. A kollázsolt munkák alapja egy nagyon különleges, talált, használt kartonlap, mely ready-made anyag, ami a munkáknak újabb dimenziót kölcsönöz. A Berlini Királyi Zenegyűjteményben az 1800-as évektől használt, majd onnan kimustrált kottatartó mappáinak fedőlapjait megfestve alkotta meg a ládák négyzetes alapját, úgy, hogy azok legfontosabb részeit érintetlenül hagyta. Így elolvashatjuk, hogy azokban egykor Mendelssohn, Dvořák vagy éppen Wagner zeneműveit tárolták. A ládaképeknek így lelke, funkciója lesz, hiszen egyrészt megőrizte azokat, megmentette a régiségeket az utókornak, másrészt azok hordozzák a zene lelkiségét is a kották jelenlétének érzékeltetésével.
A ládaképek harmadik csoportja a plexi alá került munkák, melyek valamennyire zártak, így kevésbé építhetők össze, ám egymással szerves egységet alkotnak. Azok felületeit nemcsak ecsettel, hanem spaklival is festi, sőt, porfestékkel szórja be, majd meggyújtja és égeti őket. Az így megszülető képek felületein a véletlennek is szerepe van, ami végül kialakítja a végleges felszíneket. Az égetést a háromrészes, összeépített ládák négyzetes részeinél is használja, amikor a Németországban talált egykori lőszeresládák ötletétől inspirálódva égetéssel kilyuggatja a felületeket, érzékeltetve velük a lövések helyét. Ezek örök mementóként, sebhelyekként szolgálnak, tiltakozva a pusztítások és a fegyverhasználat ellen.
Egymással úgynevezett családokat alkotva a ládaképek teljes univerzummá állnak össze, miként Dóró Sándor nevezi őket, majd pedig Ládaköztársasággá alakulnak. Első ládaképeit a rendszerváltás előtt, 1988-ban még Debrecenben kezdte el készíteni, azután Németországban, a rendszerváltás időszakában az egykori NDK területén folytatta. Ebben az időszakban, a két Németország egyesülésekor a festmények háttéréül szolgáló fal szerepe is átértékelődött, gondolhatunk a Berlini Falra, amely a háborút követően kettéválasztotta Németországot, a rendszerváltás után pedig, annak lebontását követően, a két országrész ismét egyesült. Ebben az időszakban hirtelen, egyetlen éjszaka alatt minden átértékelődött, sok tárgy devalválódott, vagy jelentésük megváltozott. A rendszer átalakulása a korábbi használati tárgyak megváltozását hozta magával, aminek következtében a ládaköztársaság is egy utópisztikus társadalom képét szimbolizálja. 2019 óta munkásságában ismét a ládáké a főszerep, amelyek összességét mostani szolnoki kiállításán először mutatja be hazánkban.
A ládaképek mellett feltűnnek a nonfigurativitásból a figurativitás felé mutató, impulzív színekben gazdag festményei, melyek mindegyikén olyan kontextusban jelennek meg a ládák, amelyben bár főszerepet kapnak, mégis apró motívumokként tűnnek fel. A ládákat címűkkel is gyakran emeli szakrális dimenzióba, például a Frigyláda keresése, Megtalált láda vagy Letakart bárkaláda, de az megjelenhet titkokkal, misztériumokkal övezett mai környezetben is: Titkos ládagyár vagy Drónfelvétel a ládagyárról. Dóró Sándor síkban ábrázolt ládái mindig hordoznak valamilyen mögöttes jelentést, amelyek továbbgondolásra késztetnek. A ládák titkait felfedve nemcsak a különböző dimenziók lehetséges bemutatásához kerülhetünk közelebb, hanem az azok közvetítette ősi titkokhoz is.
Dóró Sándor Képek a ládaköztársaságból című kiállítása Szolnokon az Aba Novák Agóra Kulturális Központ galériájában (5000 Szolnok, Hild József tér 1.) 2023. május 20-ig tekinthető meg.
