Ha a Magas-Tátrába indulva Rózsahegyen keresztül közelítjük meg a liptói medencét, átverekedjük magunkat a csúf városon, jobbra fordulva elautóztunk a rettenetes papírgyár mellett, s rálépünk a gázpedálra, nem is tudjuk, hogy balról kincset rejtenek a dombok. Egy kis ékszerdobozt, a nemesludrovai gótikus Mindenszentek templomot. Ahol egy nem mindennapi freskó is várja az utazót.

Ha odafelé nem is, valamelyik tátrai síparadicsomból, knédliktől és söröktől elnehezülten hazafelé tartva álljunk majd csak meg itt egy röpke félórára. És szálljunk magunkba a hosszúkás ablakokkal alig megvilágított, dúsan kifestett szentélyben. Gondoljunk azokra, akik felépítették, majd századokon keresztül látogatták ezt a helyet. Ami mellett tényleg csak úgy el szokás autózni, mint mondjuk a szintén ezen az útvonalon található Hibbe mellett. A ludrovaitól vagy 40 kilométerre lévő hibbei templomban pedig ott nyugszik a családi sírboltban a vitéz költő és katona, Balassi Bálint, a szüleivel egyetemben.

Nos, Ludvova ilyen híres férfiúval nem büszkélkedhetik, lakossága mindig is jámbor katolikus tótokból állt, akik szorgalmasan túrták a terméketlen földet, gondozták állataikat, vagy éppen fakitermeléssel keresték szűkös kenyerüket a környék végtelen fenyveseiben. Azt is tudnunk kell, hogy

a Vágba igyekvő Ludrova-patak partján talán kezdetektől fogva két Ludrova is volt.

Mégpedig a sebes vízfolyás keleti oldalán Nemesludrova házait találjuk, ezt a településrészt 1461-ben, Mátyás királyunk alatt említik először. A másik parton ellenben Parasztludrova házacskái bújtak össze, ezek Nagy Lajos 1376. július 19-i keltezésű írásában tűnnek fel elsőként. Arról van szó a Nápolyt kétszer is meghódító lovagkirály oklevelében, hogy a ludrovaiak fogadják már el a szomszédos Rózsahegy városának fennhatóságát. 1390-ben aztán úgy alakultak a dolgok, hogy előbb Likava királyi várához került a paraszti falurész, s csak jóval később kebelezhette be azt Rózsahegy. (Hogy aztán egészen 1953-ig a mindig is szlovák többségű városhoz tartozzon a település.)

A Jézust eláruló Júdás (Görföl Jenő felvétele)

 

A túlparton, a nemesi részen viszont a Rakovszky, a Selmeczy, a Tholt és a Kasniczky családok birtokoltak nagyobb területeket. Hogy a méretekkel tisztában legyünk, tudnunk kell, hogy 1700-as évek végén sem volt száznál több porta a két Ludrovában mindösszesen.

Kicsinyke falvak voltak ezek, kicsinyke, de annál dúsabban kifestett szentélyű, az 1200-as évek második felében épült, Mindenszentek tiszteletére szentelt templommal.

A templom legősibb része a keletelt, egyenes záródású, egyszerű hálóboltozatos szentély, amit jelenleg három, a keleti és a déli oldalon lévő hosszúkás ablak világít meg, úgy-ahogy. Valaha az északi falon is lehetett ablak, de ezt a sekrestye későbbi hozzáépítésekor befalazták.

A szentély freskói talán egyből az építkezés után, az 1200-as évek végére elkészülhettek. Mondhatni, minden helyet kihasználtak itt a hajdani piktorok, hogy bibliai történeteiket képregényszerűen elmesélhessék, szentjeiket, egyházatyáikat rendben felsorakoztathassák. Az alacsonynak mondható

szentély főfalán, három szinten láthatjuk Jézus születésének, földi működésének, majd halálának és feltámadásának a történetét.

Itt található az a Felvidéken egyedülálló, de mindenképpen ritka ábrázolás is, ami a Jézust eláruló Júdást ábrázolja, miután az a bűntudattól gyötörve felakasztotta magát. Egyedülálló módon, a főfal külső részén is feltártak egy nagyméretű, szinte a földtől induló, és a tető háromszögébe belenyúló faliképet. Ezen pedig egy óriási Szent Kristófot láthatunk nagy vándorbotjával kezében, aki szó szerint a másik tenyerén hordozza az aprócska Kisdedet.

Robosztus torony, négy nagyobb, dísztelen ablakkal (a szerző fotói)

 

A szentély után nem sokkal épülhetett meg a több ember befogadására képes főhajó, amelynek tetőgerincére még egy kis zömök huszártornyot is felültettek. A templom épületét nyugatról robosztus torony zárja négy nagyobb, dísztelen ablakkal, lőrésekkel és a hajdani főbejárattal. A déli oldalról a főhajóhoz a XV. században hozzáépített új bejárat pedig olyan méretesre sikeredett, hogy igazából kereszthajó is lehetne, már ha az északi oldalon volna folytatása. Az épület további érdekessége az, hogy az ugyancsak nem túl magasra épített főhajót vaskos gerendák által tartott, az idők folyamán erősen megbarnult fenyőpallókkal fedték be.

Kereszthajó is lehetne

 

Arra, hogy a templomocskát körbeölelő, szabálytalan sokszög alakú, most fazsindellyel fedett kő védőfal az egyszerű kapujával mikor épülhetett, nincsenek adatok. A magasságánál fogva védelmi célokra nemigen volt alkalmas, de az ide menekülők ideig-óráig azért kitarthattak mögötte. Az viszont biztos, hogy a ludroviak a XIX. századra biztosan kinőtték templomocskájukat, ezért aztán 1812 és 1826 között a faluban egy másikat építettek, neogótikus stílusban. De korábbi templomukat sem hagyták ott az enyészetnek, itt is tartottak istentiszteleteket, sőt, csendes, ősfákkal körülvett kertjét továbbra is temetkezőhelyként használták.

Körbeöleli a fazsindellyel fedett kő védőfal

 

Itt találjuk többek között NagyRákói és NagySzelmenczi Rakovszky Mór szép sírkövét is. Az 1811-ben született, és 1868-ban az árnyékvilágot elhagyó királyi tanácsosnak, Liptó megye volt alispánjának és a térség országgyűlési követének özvegy Rakovszky Petronella állíttatta a követ „hálás emlékezet jeléül”. A síremlék felső harmadát a Kisdedet tartó Szűzanya finom domborműve foglalja el.

Itt nyugszik báró Majthényi Izidor császári és királyi kamarás is, aki 1848/49-ben, az osztrákok ellen harcolva még biztosan nem gondolta, hogy egyszer majd ilyen magas polcra jut. A báró úr a Bars vármegyei Lehotkán született 1828. január 14-én, jogot végzett és húszévesen, már főhadnagyként a 18. honvédzászlóalj kötelékében a komáromi várban találjuk. Mégpedig a várparancsnok segédtisztjeként. Ebben a beosztásban november 13-án már százados volt.

A szabadságharc leverését követő

megtorlás 1852-ben éri utol, amikor is a 34. gyalogezredbe sorozzák be. De 1861-ben már országgyűlési képviselő, később pedig bekerül a Felsőházba is.

Báró Majthényi Izidor 1901. január 19-én, a Ludrovával szomszédos Nagyselmecen hunyta le örökre a szemét, porai azóta a Mindenszentek templom kertjében várják a feltámadást.