Székelyföldön, ahol ezer csoda és sok-sok szeretet várja, a magyarországi utazó jobbára csak átrobog a Hargitán. De kanyarodjunk csak le egyszer a 13A jelű útról Szentegyházánál, és ereszkedjünk alá a Kis-Homoród völgyébe.

Ha jól számolom, már pedig miért is ne számolnám jól, vagy háromezer alkalommal szolgáltam gyermekként az Urat, az oltár mellett. Tehát „minisztráltam” a miséken, más szertartásokon, ahogyan ezt Gasztonyban mondták akkoriban.

Szegény falusi embereknek adott meleget, olyanoknak, akik a hatvanas években a falu határsávban, a vasfüggöny mellett lévő erdeitől elzárva tűzrevaló fához nemigen jutottak, megfelelő mennyiségű fűrészporhoz ellenben hozzá tudtak férni.

Hagyjuk most a hallgatag halakat, hiszen ott vannak nekünk a Rába melletti erdők, mezők vadjai is. Ahol pedig vadak élnek, ott mindig akad vadász, no meg rabsic is. A rabsickodásnak felénk százados hagyománya van, vagy inkább csak volt.

A háromszéki Kálnokon nevelkedett, s itt is talált örök nyugalomra Bedő Albert, a magyar erdészeti szakma kiemelkedő személyisége, államtitkár, képviselő, az erdőtörvény egyik megalkotója. Székely szülőföldje Strobl Alajos által megformált soproni szobrának másával tiszteleg emléke előtt.

Az erődtemplomok építése nem volt szász privilégium, a székelység is így védte a véres XVII. században életét és vagyonát. Sepsiszentgyörgyről hét kilométert autózva, Árkoson is láthatunk egyet, harangtoronnyal, öt épségben fennmaradt sarokbástyával.

Sepsiszentgyörgy nevezetessége a Sugás Kert, ahová jó betérni egy tikkasztó nyári nap végén. Azt azonban csak kevés magyarországi utazó tudja, hogy a kerthelyiség, étterem és szálloda a városkától nyolc kilométerre nyugatra, a Baróti-hegységben található fürdőről nyerte a nevét.

Régen kapitális harcsáiról volt híres a Rába, mostanában azonban már nem nagyon hallani, hogy fognának tíz kilót elérő példányokat. Azokban az időkben, amikor még nem volt internet, de horgászújságok sem nagyon, szájról szájra terjedt a hír egy-egy nagyobb fogásról.

E nevezetes várat nehéz lenne nem észrevenni, ha az ember az E60-as úton hajt Brassótól Szászkézd és Segesvár felé. Ott tornyosul a maga hegyén, és olyan büszkén tekint le az alatta haladóra, hogy az kénytelen megállni itt, hacsak egy órácskára is.

A hajdanvolt Selmecbánya magyarjainak életéről, hétköznapi és ünnepi konyhájáról kérdeztük Ébert András nyugdíjas muzeológust, idegenvezetőt és kiállításrendezőt, aki beszámolt családja étkezési szokásairól, s a helyi italokról, köztük kedvencükről, a ribizliborról.

„Magyarország és Lengyelország két öröklétű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódnak és láthatatlanul egybefonódnak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.”

Ki ne hallott volna a híres rábai harcsákról, amelyek kedvéért még a Balaton partján élő barátaim is eljöttek volna, bár végül valamiért megmaradtak a Szigligeti-öböl iszapízű pontyainál. Igaz, azokon a vizeken remek balinokat is lehet fogni, pergetéssel.