A Kendefi avagy Kendeffy família, mint oly sokan mások, Havasalföldről érkezett a Kárpátokat áttörő Zsil völgyébe, Malomvízre, ahol előbb kenézek, majd magyar nemesek lettek. A grófi címet Mária Teréziától kapták 1764-ben, és úgy gondolták, hogy ehhez már komolyabb kastély is dukál.

A józan ész azt mondatja velünk, hogy csak olyan országban népszerűtlen a kerékpár, ahol egymást követik a mély völgyek és a magas hegyek. Például a csodaszép örmény vidéket járva, vagy a főváros, Jereván utcáin sem nagyon találkozik az ember biciklizőkkel.

Felvidéki utazásaink során Rozsnyóra jutva, csodák csodájára, szép nagy Kossuth-szobrot találunk a gömöri városka bányászati múzeuma előtt. Háromszor döntötték le, többször be akarták olvasztani, míg végül 2004 februárjában mai helyére került.

Magos Déva várába már jó ideje lanovkával is fel lehet jutni. Odafentről tiszta időben jól látszanak az Érchegység vonulatai, a Maros elnyúló medencéje, s a Kenyér-hegy is, amelynek lábánál, Kenyérmezőn sietett Báthori István erdélyi vajda segítségére Kinizsi Pál.

Járva a falu tágabb határát szinte mindenütt derékig érő a fű, ahol pedig valaha tehenek legelésztek, a hódok által felduzzasztott patak mocsárvilága fogad. A gazos állapot felidézi bennem a régi világot, amely nem volt sem jobb, sem szebb – csak hát gyerek voltam, s az idő sok mindent megszépít.

Egészen az utóbbi évekig a legalább százesztendős akácokat szerettem leginkább a Rába-parti fák s bokrok közül. Nem a tíz-tizenöt éves sarjadékokat; azok még idomtalanok, mint egy kamasz. Mostanában aztán az égerek könnyed szépségére is felfigyeltem, amelyekből jócskán akad a folyó árterében.

Ha Trencsén városába vetődik az utazó, bő fél napot érdemes rászánnia a kétszáznyolcvan méter magas Mária-hegyen épült vár megtekintésére, amely ellenállt a tatár hódítóknak, s egykoron Csák Máténak, Felső-Magyarország korlátlan urának fő erőssége volt.

A templomi képektől idegenkedő protestáns puritanizmus két ízben is mész alá rejtette Szent Lászlót és seregét a bibarcfalvi református templom falán. Erről a legszínesebben Fancsal Zsolt tiszteletes tud mesélni, csak be kell kopogni hozzá a parókián.

A történet, amely markológépet csodáló kislegényként esett meg velem, s a falusi prédikációból okulva határozottan kijelentettem, hogy én bizony a mennyek országába fogok majd kerülni, talán még az iskolás éveim előttről való.

Kormoránból avagy kárókatonából szerencsére évek óta csak egyet-kettőt látni a Rábán. Mert ez az amúgy tetszetős külsejű madár iszonyatos károkat tud okozni a halállományban. Ráadásul természetes ellensége nincs, a folyó környékén előforduló nagyobb ragadozó madarak is „kismiskák” hozzá.

A gyerek minden kis időt felhasznált a játékra, ott játszott, ahol csak tudott, akkoriban, a szürke hetvenes években is. Így tettünk mi is, amikor jó félórával az esti szentmise, a ministrálás kezdete előtt már ott voltunk a málló vakolatú, erősen vizesedő kicsi templomnál.

Kőröspatak katolikus templomának története többször is találkozik a Kálnoky család históriájával. Volt olyan időszak is, amikor a grófi kastély kápolnájába jártak misét hallgatni a katolikusnak megmaradt kőröspatakiak.