Mikovényi Károly sírját a trencséni temetőben, a főbejárattól balra, a domboldalban kell keresni. Egy hatalmasra nőtt hamisciprus tövében, öntöttvas korlát és vadszőlő védi, borítja el az obeliszket, amely alatt a hős szeretett feleségével együtt nyugszik.

Síremléke Trencsénben (a szerző fotója)

 

Ha koszorút tenne a sírra az utazó, előbb be kell másznia a hegyes, öntöttvas „lándzsákból” kialakított kerítésen, hogy aztán győzedelmeskedvén a vadszőlő indáin, el tudja olvasni a nevek alatt lévő sírfeliratot is. Ami Gyulai Pál szerzeménye, a pozsonyi temetőben nyugvó vértanú, Jeszenák János sírfeliratának egy változata.

Szerette hazáját, szivvel szóval tettel

Védte szabadságát, hiven becsülettel

Áldozott, szenvedett, jutalmát nem kérte

S nem küzdhetve többé, mankóval beérte.

Megsebesült Csornán 1849 jun. 13án.

(Jeszenák kormánybiztos sírfeliratán a „mankóval beérte” helyett a „vérpadon halt érte” szóösszetétel szerepel.)

Gyulai Pál módosított sírverse (a szerző fotója)

 

Mikovényi Károly (1813–1898) hivatalnokcsaládban, az Illava feletti Lédecen, a hatszáz lelkes, szlovákok lakta faluban született, innen került el jogi akadémiára, de tizennyolc évesen mégis katonának állt. 1848 augusztusában a II. Sándor gyalogezred főhadnagyaként szolgált, majd a császári erők támadásának hírére két szakasz katonájával a Jozef Miloslav Hurban (1817–1888) evangélikus lelkész által fellázított tótok ellen vonuló nemzetőrséghez csatlakozott. 

November derekán már a Zólyom vármegyei,

jobbára szlovákokból álló nemzetőrség zászlóaljának vezetője őrnagyi rangban,

és embereivel Christian Götz (1783–1849) tábornok Felvidékre törő háromezer fős dandárja ellen harcol, sikertelenül. A császáriak január 2-án a budatini ütközetben megverik a hasonló erejű, de kiképzetlen és rosszul felfegyverzett nemzetőröket.

Christian Götz császári tábornok (képek a Wikipediáról; August Prinzhofer grafikája)

 

Mikovényi őrnagy embereivel együtt ezután a fel-dunai, VII. hadtesthez csatlakozik, Görgei Artúr parancsnoksága alatt harcol tovább. Így kerül aztán embereivel a branyiszkói hágó ellen felvonuló Guyon Richárd négyezer fős seregébe. A magyar erőkkel szemben Franz Deym vezérőrnagy és ezerkilencszáz jól képzett katonából álló hegyivadász dandárja védi a hágóhoz vezető szerpentin tizennyolc, előzetesen jól megerősített kanyarulatát.

A farkasordító hidegben (-22,5 fok) Guyon a hágó alatt lévő kocsma pálinkakészletét kiméreti a honvédeknek, előre tollba mondta a győzelmi jelentést,

majd kilenc órakor azzal indítja el a rohamot, hogy „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen.” Vagyis ha sikerrel járnak, a támadók dupla zsoldot (mások szerint szalonnát, ellátást) kapnak, ha pedig meghátrálnak, kartácsot lövet közéjük.

A branyiszkói csata (Gracza György: Az 1848–49-iki magyar szabadságharcz története)

 

A visszaemlékezések szerint el is dördült egy ilyen kartáccsal töltött ágyú, de aztán Guyon a roham élére állt, és komoly segítséget is kapott Erdősi Imre piarista atya személyében. A tábori lelkész a rohamozók élén mindig előre hajította a nála lévő nagy, vörösfenyőből készült feszületet, majd szlovákul és magyarul kiabálta: „Hagynátok az ellenség kezébe jutni Isteneteket, és tűrnétek a mocskot zászlótokon?” A meg-megújuló rohamokban harcoltak a Mikovényi vezette honvéd zászlóalj tótjai is, akik a balszárnyon, az erdőből támadták a hágót. Báró Üchritz Emil, a Nádor-huszárok őrnagya a roham során három trombitásával

a birodalmi osztrák hegyivadászok riadójelét fúvatta, így Deym folyamatosan visszaszoruló emberei azt hitték, hogy kiképzett hegyivadászok támadnak rájuk,

nem pedig nemrég toborzott nemzetőrök.

Erdősi Imre vezeti a szlovák nemzetőröket (Stech Alajos festménye)

 

Mikovényi szlovákjai egyes visszaemlékezések szerint az utolsó sánc elleni rohamot döntötték el, így délután ötre a magyaroké lett a győzelem. Az őrnagy a zólyomiakkal, a későbbi 124. zászlóalj élén végigküzdötte a dicsőséges tavaszi hadjáratot, majd 1849 májusában a február 15-én létrehozott Kmetty-hadosztály alárendeltségébe kerültek. A hadosztály Buda visszavétele után a Balaton felett, a 7. hadtest balszárnyát biztosította nyugati irányba előre nyomulva. Így kerültek Pápáról két nap kemény menetben június 13-án, hajnalban Csorna alá, ahonnan ki is verték Franz Wyss vezérőrnagy embereit úgy, hogy Wyss is holtan maradt a csatatéren.

Itt találja el egy puskagolyó a lovon ülő Mikovényi őrnagy térdét,

ami miatt nem sokkal később amputálni is kellett a lábát. 

Guyon Richárd előre tollba mondta a győzelmi jelentést

 

Mikovényi zászlóalja ezután a Rába gázlóit védte a túlerővel szemben, fél lábbal is küzdő parancsnokukat pedig, miután megkapta június 19-én a Magyar Katonai Érdemrend babérkoszorúval ékített 3. osztályát, alezredessé léptették elő. A szabadságharcot aztán eldöntötte a túlerő, Mikovényi alezredes is hadbíróság elé került.

Tíz esztendő várfogságot kap 1850. május 18-án, Pesten, de június 2-án végül megkegyelmeznek neki.

Hivatalt viszont csak a kiegyezés után vállalhat, fürdőbiztos, majd sótárnok lesz 1890-es nyugdíjazásáig. 1852-ben, a passzív ellenállás idején aztán van ideje a nősülésre is. A trencséni, teraszos temetőben mellette nyugvó Burgh Franciska (+1904) egy fiút, majd két leánygyermeket szül neki.

Mikovényi a gyermeknevelés és a hivatal mellett időt szakít az írásra is. A főként az állattenyésztésről, ezen belül is a juhtartásról szóló szakcikkei még a Széchenyi István által alapított Magyar Gazdasági Egyesület (később Országos Magyar Gazdasági Egyesület) hetilapjában, az 1841-től induló Magyar Gazdában jelennek meg az 1860-as években. Így nagyon is valószínű, hogy Trencsén környékén magának is birtokai, nyájai voltak, ebből egészítette ki az állam által fizetett kevéske nyugdíját.