Erdővidéket járva a 122-es úton, még Barót előtt álljunk meg Bibarcfalván, ahol ha szerencsénk van, otthon találjuk a református lelkészt is. Ő pedig kinyitja nekünk az első látásra is izgalmas alaprajzú, szerkezetű templomot, és mindjárt el is mondja annak történetét. A katolikus istenháza valamikor az ezerháromszázas évek elején épülhetett, még román stílusban, és csak száz esztendő múltán kapott gótikus jelleget, boltíveket és ablakokat is.
A már jócskán a protestáns időkben, 1794-ben elkészült tornyot Sárkányi Ferenc brassói építőmesternek köszönheti a gyülekezet, majd 1797-ben harang is került bele. Az öntőmester a sepsiszentgyörgyi Kiss János volt, aki később Gábor Áron ágyúöntő műhelyében is ott serénykedett. Végül az új, meglehetősen formabontó bejárati résszel a templom mai formája 1897-re készült el.
A református templom (a szerző fotói)
De mindezek előtt, még a történelem előtti időkben történt Bibarcfalván egy s más. Mert a népek errefelé úgy tartják, hogy a Vár-bükk hegyen állt valamikor Sarolt fia Tiburc vára, és ez a Tiburc lett volna a névadója a máig színmagyar, ötszázötven lakosú községnek. Innen a hajdani baróti kőfaragó, Prázsmári István által lejegyzett történetet idézem: „Fenn az erdőben
tündérvár állott hajdanában. Urát Tiborcnak vagy Biborcnak hívták. Ő uralta hatalmával az egész Erdővidéket.
A Szent Anna-tó környékéről a tündérlányok közül hozott feleséget magának. Faila volt a neve. Csak úgy leszek a feleséged – mondta a lány –, ha olyan vizet fakasztol a földből, melyben ha megfürdök, ifjú maradok, és soha nem vénülök, ha meg iszok belőle, örökké jó kedélyem legyen és a kaszás halál soha el ne vigyen. Biborcz lábával a földre toppantott: víz buggyant ki onnan. Fürödhetsz – mondta. Ott, ahol aranyvesszejével a földre suhintott, egy másik vízforrás kelt életre, abból ihatott a lány. Csaptak világraszóló nagy lakodalmat. Azóta is keresik a beteg emberek e vidék gyógyító vizeit. Az egyik forrás neve lett Biborcz, a másiké Faila, innen vette nevét Bibarcfalva s fenn a hegyen Tiborc vára.”
Egy másik legenda arról szól, hogy a Szent Anna-tó feletti tündérvárban élő Tiborc jutott arra az elhatározásra, hogy kedves feleségének borvízforrásokat fakaszt itt. Szépek is ezek a történetek, az viszont biztos, hogy
a templomtól alig száz méterre, az út mellett most is megkóstolhatjuk egy kiépített borvízkút kénes vizét.
Azt is írják, hogy a Borhegy alatti forrásokra fürdőt is épített valamikor a falu, ami egészen 1972-ig működött. És messze földre szállították, majd 1880-tól palackozták is ezt a meglehetősen kellemetlen illatú folyadékot.
No, de mi most Fancsal tiszteletessel térjünk vissza a református templomba. Amelynek északi falára, még jócskán a katolikus időkben, a XIV. század végén vagy a rákövetkező elején talán épp egy vándorpiktor 8 x 4 méteres felületre odafestette Szent László legendájának ismert jeleneteit. Tudjuk, nagy „divat” volt ez akkoriban szerte a történelmi Magyarországon. A török által kevésbé pusztított országrészeken, leginkább a Felvidéken, s részben Erdélyben is jócskán maradtak meg ilyen templomi „képregények”. Bibarcfalván
a megőrzésben segített a reformátusok azon hevülete is, hogy a faragott és festett képeknek pedig nincsen helyük az istenházában.
Így aztán valamikor a XVI. század második felében lemeszelték, később még le is vakolták a kunokkal hadakozó szent uralkodót.
És ott pihent a jó lovagkirály és hadinépe a vakolat, a mész alatt, mígnem addig romlott a templom állapota, hogy némely részletek elő nem kerültek a potyogó vakolat alól. 1860-ban Bibarcfalván járt éppen Orbán Balázs, aki le is írta, hogy talán a János jelenéseiben szereplő Apokalipszis lovasai lehetnek a lassan felsejlő figurák. („Belső falait igen szép fresco-festmények boríták, melyeket vastag mészréteg fed. Egyik épebb szögletéről ezt eltávolítván /…/ festett alakokat, fehér és verhenyős lovon ülő lovagokat ismerhettem fel, miből azt következtettem, hogy ott Szent János jelenése IV-ik könyvében leírt jelenet volt festve.”) 1882-ben aztán megérkezett Huszka József (1854–1934) tanár és néprajzkutató, aki két esztendő munkájával feltárta az egész freskót.
Vígh István freskórestaurátor feltárta, ami a képből megmaradt
Az akkori tiszteletes és a gyülekezet viszont nem sokra értékelte munkáját, és le is meszelték rövidesen újra a szent királyt és társait. Sőt, 1972-ben, Fancsal lelkész úr elmondása szerint az a baleset is megtörtént, hogy a fázós hívek kályhát hoztak a templomba, és a kályhacsőnek való lyukakkal éppen a freskó utolsó jeleneteit sikerült tönkretenniük. Így aztán kicsit megkésve érkezett meg Vígh István festőművész, az első romániai freskórestaurátor, és 1973-ra feltárta a harminckét négyzetméteres falfestményt, pontosabban azt, ami megmaradt belőle. Aztán csendesen peregtek az évek, évtizedek, a faliképek állapota ismét romlani kezdett. Így amikor 2017-ben a magyar miniszterelnök-helyettes is eljutott a bibarcfalvi templomba, megígérte a probléma orvoslását.
És érkezett is tízmillió forint, erre pedig Bukarest is adott százezer lejt, így Czimbalmos Attila és társai el tudták végezni azt a munkát, amire oly büszke most Fancsal Zsolt tiszteletes úr. Aki remélhetőleg sokáig fogja majd itt értő módon magyarázni, hogy miért olyan nagy Szent László keze, vagy azt, hogy mit is jelent az, ha a kun éppenséggel rányilaz egy angyalra.
