Reigl Judit Robbanás, 1956 

 

A művészeti ismeretterjesztő, foglalkoztató kiadványok sorában egyedi látásmódban valósult meg a Reigl Judit életét feldolgozó könyv. A családi könyv megalkotásának ötletgazdája, a szerkesztési folyamat koordinátora, a Kálmán Makláry Fine Arts galéria vezetője, Soós Éva személyes motivációját így fogalmazta meg:

Reigl Judit mesekönyv

 

Kálmánnal és a fiúnkkal, Henrikkel világszerte folyamatosan járjuk a nagy múzeumokat, amelyek – mint megfigyeltem – a jelentős művészekről nemcsak szakmai katalógusokat adnak ki, hanem gyermekek számára szóló foglalkoztatókat vagy meséskönyveket is. Magyarországon ez a műfaj még gyerekcipőben jár. Mi Reigl Judittal kapcsolatban elfogultak vagyunk: ő a galéria vezető művésze, személyes baráti kapcsolatot ápoltunk vele. Régóta terveztük már, hogy készítünk egy hiánypótló kiadványt. Ezért arra gondoltunk, hogy a következő, elsősorban gyerekeknek szóló kiadványsorozatunknak ő legyen az első főszereplője. Az ötlet Juditnak is tetszett, később pedig a családja segítette a munkánkat. Ebben az évben pedig szerencsésen összeértek a szálak, mivel éppen Judit születésének centenáriumára tudjuk kiadni az Egy szabad művész valóra vált álmai – Reigl Judit című családi könyvünket.

Reigl Judit mesekönyv

 
 

Hálás feladat a gyermekeknek szánt kreatív foglalkoztatókönyv szerkesztése, mivel ez a korosztály nagyon érdeklődik a vizualitás iránt is, ezért műalkotások és művészéletutak bemutatásával könnyen kapcsolatot lehet teremteni velük. Számos múzeumpedagógiai foglalkozás során tapasztalható, hogy az absztrakt kompozíciókba milyen csodálatos dolgokat látnak bele. Ezáltal fejlődik a fantáziájuk, a képzelőerejük is. A fiatal korosztály nem feltétlenül megérteni akarja mindazt, amire a felnőttek automatikusan vágynak, hanem valóban átérzik az alkotások üzenetét. Így pedig a múzeumlátogatás és a művészeti világgal való kapcsolódás igazi élménnyé válik.

Reigl Judit mesekönyv
 

A fantasztikusan illusztrált Reigl Judit-könyv a művészeti élet több dimenzióját is megvilágítja az olvasó számára. Nemcsak egy kivételes élettörténetet, hanem egy adott történelmi helyzet személyes megélését is megismerhetjük belőle. Élő történelemkönyv, melyben a tények mellett érzelmek, baráti kapcsolatok és kivételes műalkotások is helyet kapnak. Az olvasás élménye során komplex látásmóddal gazdagodhatunk. A fordulatokkal teli művészpálya végletei is kirajzolódnak az elbeszélésből, ugyanis sok példát láthatunk a viszontagságok megélésére, és képet kaphatunk a felszabadult alkotói tevékenység semmihez sem fogható érzéséről is. A szöveg összetettségének páratlan vetülete, hogy mindemellett hiteles képet nyújt a művészeti élet mozgatórugóiról, a kiállítások létrejöttének hátteréről, a művész és a galerista bizalmas viszonyáról és az alkotók között szövődő szakmai kapcsolatok mélységéről.

Reigl Judit mesekönyv

 

Reigl Judit életútjának fontos pontjai határozzák meg a könyv történetének menetét, melyekhez az egyes alkotói korszakok jelentős műalkotásait válogatták. Több mint száz oldalon keresztül gyönyörködhetünk a festő életművének jelentős darabjaiban. Egyszerre felemelő és megdöbbentő megérteni mindazt a tapasztalatot, amelyek a világhírű festményeket inspirálták. Reigl Judit élete tele volt nehezen feldolgozható eseményekkel: a háború, a menekülés, a személyes veszteségek és fájdalmak vagy akár szeptember tizenegy, az ikertornyok tragédiája, amelyeket nem lehet egy ilyen műfajú könyvben teljes mélységükben megjelentetni. Ám ezeket a kulcsfontosságú életrajzi eseményeket éppen annyi információval építették be a szerkesztők, hogy az még a gyermekek számára is feldolgozható legyen. Ezért is határoztam meg családi könyvként a kiadvány műfaját, mert ha a felnőttek együtt olvassák a kicsikkel, akkor ők is tovább tudják gondolni, át tudják érezni a történések súlyát. Úgy képzeltem el, hogy a nagyszülők és a szülők együtt olvassák a gyerekekkel, és beszélgetnek Judit életéről. Ez pedig közös programot jelenthet a generációk számára.

Reigl Judit mesekönyv 

 

A nagyszerű kiadvány létrejötte Fodor Marcsi szövegeinek felhasználása nyomán, szöveget Both Gabi gondozta, Szepessy Zsófia illusztrátor, Keczeli Zoltán Keke grafikai tervező, A. Szabó Magda olvasószerkesztő és Soós Éva szerkesztő elhivatott szakmai csapatmunkáját dicséri. Természetesen Makláry Kálmán támogatása, valamint évtizedes szakmai és személyes kapcsolata is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy ez a könyv megszülethessen. Kiadóként a galerista legfőbb célja, hogy a könyv által a közeljövőben az általános iskolások is megismerhessék Reigl Judit életét és művészetét. Idén ősszel, a jubileumi év keretében a Műcsarnokban rendeznek nagyszabású életmű-kiállítást, melynek múzeumpedagógiai foglalkozásaihoz is használható a kiadvány.

Reigl mesekönyv 

 

Reigl Judit életútja arra motiválja az olvasót, hogy élje meg, kövesse az álmait és merjen alkotni, valami nagyszerűt létrehozni. A kötet ezért interaktív elemekkel folytatódik, melyben labirintus, szókeresés, színező és a szabad alkotást motiváló feladatok is helyet kaptak.

Az olvasás és az alkotás folyamata azt az üzenetet közvetíti, hogy a legnehezebb, legkilátástalanabb időszakokban is mindig van remény. A megoldásban és a feloldásban pedig mindvégig hinni kell, és mindent meg is kell tenni érte. Reigl Judit élete felemelő és motiváló példa erre. Az ő pályája sem volt álomszerűen könnyed, mégis legbensőbb vágyainak és lehengerlő művészi ambícióinak megvalósítása halhatatlanságot biztosít számára. Hiszen festményeinek színei, ritmusa és dinamikája a világ legnagyobb múzeumainak falain él, és immár a legkisebb gyermekek szívében is ott lüktet. Az olvasmány- és játékélmény a záloga annak, hogy a „Juditos-könyv” példaképként sokáig kísérje a gyermekeket.

 

A kiadvány a KMFA Művészeti Alapítvány és B.Braun Magyarország Kft. támogatásával született.

 

Képek: Kálmán Makláry Fine Arts jóvoltából