Festészetében meghatározó téma az emlékezet identitásformáló ereje, az érdekli, hogyan hat a múlt a személyiségre. A személyes történeteket, a múlt emlékeit szürreális kontextusba helyezi, azok a helyzetek inspirálják, amelyek egyszerre vonzók és taszítók, s ez a feszültség a képein is megjelenik. A Marosvásárhelyen született, a budapesti Képzőművészeti Egyetemen Szabados Árpád osztályában festő szakon diplomázott Szász Sándorral beszélgettem.

Magyarországon a szegénységben élők helyzete egyre reménytelenebb. Az isten háta mögötti tanyákon egyedül maradt emberek megfeszített küzdelmet folytatnak a holnapért. Hitelből vesznek tüzelőt, lemondanak a napi ebédről, orvoshoz a tanyagondnok viszi őket. Nyársapát határában sincs ez másként.

Az általánosan elfogadott kozmológiai elmélettel szemben új tudományos megállapításokat dolgozott ki Rockenbauer Antal fizikus, címzetes egyetemi tanár.

Nem lebontani, inkább belakni a hajdani ipartelepeket, gyárakat, szerelőcsarnokokat. Megőrizni az építészeti emlékeket akkor is, ha nem vagy csak részben műemléki értékek, ám korukról, városuk fejlődéséről, társadalmi, gazdasági vonatkozásairól mesélnek.

Szépül az öreg parasztház, a felújított pincében boroshordók sorakoznak, a jurtában kellemes a hőmérséklet. A veteményes téli álmát alussza, a traktor is megpihent az udvaron, körülötte tyúkok, kacsák, birkák bóklásznak. Ez a Pogány-tanya, ahol egy fiatal család éli mindennapjait.

A Guns N’ Roses három és félórás budapesti koncertjén a Puskás Arénában a slágerek mellett ritkábban hallott dalok is megszólaltak. A hangosítás pocsék volt, viszont a zenekar hitelessége és energiája még így is magával ragadta a közönséget.

Még a Covid-járvány előtt jártam Louisianában, egy New Orleans közelében élő barátomnál. Ismerve kalandvágyó természetem, levitt a Barataria-mocsárba krokodilokra (ahogyan a helyiek nevezik az aligátort) vadászni.

Manapság már – azt gondolná az ember – nemigen lehet újat megtudni a magyar mitológia területén, mindent összegyűjtöttek, amit lehetett, amit pedig nem, az végérvényesen elveszett. De talán mégsem.

Két sárga láda várakozott a Folyamőr utcai lakópark már megépült magasházainak tövében, a járószint alatti mélységben, hogy azután érdeklődő pillantásoktól kísérve daru segítségével magasba emelkedjenek. Vajon mit rejtenek a ládák? Hová indulnak?

Frédéric Bazille a XIX. századi francia festészet egyik legkülönlegesebb jelensége. Életének tragikusan szűkre szabott ideje nem engedte, hogy megérje az impresszionizmus hivatalos megszületését, szerepe mégis megkerülhetetlen a mozgalom előtörténetében.

Gyönyörű őszi, délutáni napsütés, tiszta égbolt, éles színek és sűrű csönd. A Káli-medence panorámája, távolabb a Tanú-hegyek. Ketten maradtak csak, a Régész és az Építész. A Csapat már elment. Nagyot vitézkedtek az elmúlt négy napban.