Negyven éve egy születésnapi interjúban azt mondta, az ember lehet ugyanabban a pillanatban egyik énjével hatéves, a másikkal ötszáz. Akkor Makk Károly, a múlt század második felének kiemelkedő filmes egyénisége hatvanesztendős volt. Ma száz lenne.

1914-ben nőjogi aktivista támadt baltával Velázquez híres festményére a londoni National Galleryben és hét vágást ejtett rajta. Tette világszerte felborzolta a kedélyeket, ám a világ művészeinek részéről méltó választ jelek szerint csak nyolcvan évvel később, Magyarországról kapott.

Szerte Nyugat-Európában templomokat zárnak be, Dunaszerdahelyen Szent István király tiszteletére újat építenek, amely a plébános szerint a lelki folytonosságot kívánja jelezni a régi korok, napjaink és az eljövendő között, hogy gyökereinkhez ragaszkodva, méltó életvitellel tudjunk jövőt építeni.

Ha valahol, hát az eszkimók között megbizonyosodhatunk arról, hogy a jég hátán is meg lehet élni. Nemcsak a hátán, a lábán, a karján, de még a kisujján is, hiszen ott (eszkimóföldön) majd mindent jégkéreg borít. Ahová nem jut jég, kerül hó. Nincs kegyelem.

Nemrégiben jelent meg a Kairosz Kiadó gondozásában az a hiánypótló munka, amely Sík Sándor piarista költő színműveit gyűjtötte három kötetbe. A darabokról a szerkesztőkkel, Bozók Ferenc piarista szerzetessel és Koltai Andrással, a piarista levéltár vezetőjével beszélgettünk.

Izgalmas kalandra hív a konceptuális kiállítás, a vizuális és a nyelvi jelenségek közötti diskurzusok feltárásának folyamatában. A sokoldalú művész alkotásai elméleti és recepcióesztétikai kérdéseket feszegetnek. A Szolnoki Művésztelep ősfás parkjának Kert Galériájában olajfestmények, egy fémből hegesztett szobor és különleges, tűfilccel alkotott grafikai sorozat fogadja a látogatót.

Száz éve született az amerikai konzervativizmus vezéralakja, az ifjabb William F. Buckley, aki éppen hetven éve alapította a National Review-t, az amerikai konzervatívok legfontosabb lapját, és aki baráti kapcsolatokat ápolt történetesen Habsburg Ottóval is.

Ha advent ideje jön, szinte elkerülhetetlen, hogy szó essék a várakozásról, maga a latin eredetű kifejezés: „adventus Domini” is azt jelenti: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. A megváltó érkezésére várni szent várakozást jelent, felkészülést az ünnepi eseményre: csodálatos és ünnepi. Engem azonban az utóbbi időben a céltalan és spontán várakozások kezdtek el érdekelni.

Képei olyannyira „expresszívek”, hogy népszerűség dolgában állják a versenyt Van Gogh alkotásaival. Mindkét festőt rendkívül sajátos látásmód jellemezte, ám jelentős különbség, hogy Van Gogh csak azt volt hajlandó megfesteni, ami „van”, míg El Greco klasszikus képeibe valóságos bombaként robbannak be a látomások.

Ne félj! – bátorítja az angyal Máriát, biztatja a tépelődő Józsefet, s nyugtatja a betlehemi pásztorokat. Nekünk is szól az erősítő üzenet a gyűlöletkeltés, az embertelenség, a megfélemlítés világában; ne zárkózzunk el a valóság elől, ne feledkezzünk meg kiszolgáltatott embertársainkról.

Mindig érdekesek a gyerekszemszögből forgatott filmek. A kicsik ártatlansága és naivitása, nézőpontjuk visszaröpít abba az időbe, amikor még magunk is sok mindenre rácsodálkoztunk. A balkezes lányt figyelve újra gyereknek érezhetjük magunkat.

A kiállítás tizenhét álomszerű, kísérletező fotón keresztül vizsgálja az emberi test és a természet törékeny, mégis szorosan összefonódó kapcsolatát. A fiatal olasz fotográfus képei a valóság és a képzelet határán lebegve idézik meg az átalakulás folyamatát.