Ekkor kezdték felfedezni a sínai Szent Katalin-kolostort is, amelynek sérthetetlenségét maga Mohamed próféta garantálta saját kezű levelével, s ezt az ott élő arab törzsek mind a mai napig tiszteletben tartják. E távoli kolostor-állam könyvtárát, amelybe a keleti világ mentette kéziratait, korábban még kevesen kutatták.
A sínai Szent Katalin-kolostor (forrás: Berthold Werner, CC BY-SA 3.0/Wikimedia Commons)
Kiemelkedő kutatók
A leghíresebb kódexvadász Constantin von Tischendorf (1815–1874), evangélikus „Freiherr” volt, aki 1844 és 1859 között fedezte fel a Codex Sinaiticust. Ez a IV. századi kézirat, amely
az Ószövetség görögül írt legrégebbi szövegét és a legfontosabb görög Újszövetség-kódexet
tartalmazza, a Sínai-hegyi kolostorban rejtőzött. Tischendorf nagy angol riválisa Frederick George Kenyon (1863–1952) volt, mellesleg hobbihajós és pilóta is, sőt Nelson admirális hajónaplóját is ő adta ki, ezen túl az angol titkosszolgálatnak a görög ábécére alapozott titkosírást készített. Az 1890-es években tárta fel a British Museum Codex Alexandrinus-töredékeit, valamint a Codex Vaticanus modern elemzését vezette.
A Vatikáni Könyvtár (forrás: PPOC, Library of Congress, Public domain/Wikimedia Commons)
Agnes Smith Lewis (1843–1926) és Margaret Dunlop Gibson (1843–1920) 1892-ben fedezték fel a IV–V. századi Codex Syriacus Sínai-palimpszesztust, a legrégebbi szír Újszövetség-kéziratot. Bernard Grenfell és Arthur Hunt az 1890-es években találták meg az Oxyrhynchus-i papyruszokat, köztük a legrégebbit a III. századból, korai János-evangélium-töredékekkel Egyiptomban.
Tischendorf és a Codex Sinaiticus
Mindegyik kutató élete krimi, de ezek közül Tischendorf emelkedik ki, aki nemcsak filológus volt, hanem diplomata is.
Első evangélikusként fogadta őt IX. Pius pápa, és elsőként olvashatta a IV. századi Codex Vaticanust, a görög nagybetűs kéziratot,
amely mindmáig a Biblia legjobb korai másolata, és amely a görög Ószövetség nagy részét és az Újszövetség legtöbb írását tartalmazza. Érthető, hogy ezután 1844-ben és 1859-ben bibliai kódexek után kutatva felkereste a Sínai-hegyi Szent Katalin-kolostort. Ő talált rá erre a görög nyelvű Ószövetség-kódexre a könyvtár egy rejtett zugában, piros szövetbe csomagolva.
Constantin von Tischendorf (forrás: Tischendorf Central-Dpot, Asser Viitenkarten-Portraits von Hugo Quaas in Berlin, Leipziger Strasse 125., Public domain, via Wikimedia Commons)
A szerzetesi legenda szerint varázslattal vette rá a könyvtáros apátot, hogy átadja neki ezt az értékes kincset, amiért minden pénzt megadott volna. De a szerzetesek – Tischendorf közvetítésével – nagy valószínűséggel csak ajándékként vagy kölcsönzés céljából adták 1859-ben II. Sándor orosz cárnak, aki a Szentpétervári Könyvtárban helyezte el. Viszonzásul a cár ékszereket, díszes evangéliumkönyvet,
ikonokat és ereklyéket küldött a szerzeteseknek, akik valószínűleg nem nagyon voltak tisztában ennek a kódexnek a piaci értékével.
Jól szemlélteti ezt, hogy 1844-ben Tischendorf egy szemeteskosárban talált negyvenhárom másik pergamenlapot is, amelyen Septuaginta-részletek voltak, mégis tüzelésre használták a hideg éjszakában. Ezeket a pergamenlapokat megmentették, és Codex Friderico-Augustanus néven publikálták.
A kódex szovjet értékesítése
Igazán szokatlan fordulatot akkor vett a sínai kódex története, amikor a szovjet kormány 1933-ban százezer angol fontért (mai értéken körülbelül kilencmillió font) eladta a British Librarynek. Az összeget Angliában nyilvános adománygyűjtésből fedezték, és a kézirat 1933. december 26-án érkezett meg Londonba. A Codex Sinaiticus szentpétervári részének (háromszáznegyvenhét) 1933-as megvételét a British Library (akkor British Museum) részéről Sir George Francis Hill szervezte meg, aki akkor a British Museum éremosztályának vezetője volt.
Máté evangéliumának részlete a sínai kódexben (forrás: Codex Sinaiticus, Public domain/Wikimedia Commons)
Ez az időszak a második szovjet ötéves terv (1933–1937), a gyors iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálásának idejére esik, amikor a Szovjetunióban (hivatalosan) rengeteg traktort gyártottak a mezőgazdaság korszerűsítésére. Az ehhez szükséges fémet külföldről vásárolták. Joszif Visszarionovics Sztálin, aki a második ötéves terv végrehajtását személyesen felügyelte, a nehézipar jelentőségét hangsúlyozta (gépek és traktorok országa).
Ez volt az az időszak, amikor a Vörös Hadsereg modernizációja érdekében intenzív tankgyártásba kezdett. 1934-re már évente ötezernél több harckocsit készítettek, főként a licencelt lengyel modellekből (T–26). Ehhez szintén
sok vasat kellett vásárolni, ezért mindent áruba bocsátottak, amiért pénzt lehetett kapni.
Ebben az időszakban vezetett az erőn felüli gabonaexport éhínséghez (holodomor), s a fegyvergyártás érdekében eladták az értékes sínai kódexet is.
