A csoport tagjai – Ficzek Ferenc, Hopp-Halász Károly, Kismányoky Károly, Pinczehelyi Sándor és Szijártó Kálmán –olyan szellemi közösséget alkottak, amely a fővárosi centrumtól távol, a baranyai megyeszékhely sajátos kulturális közegében tudott radikálisan újat alkotni.
Lantos Ferenc pedagógiai és művészeti tevékenységéhez, konkrétabban a Pécsi Iparművészeti Stúdióhoz nyúlnak vissza a műhely gyökerei. Lantos vezetésével a fiatal művészek elsajátították a geometrikus absztrakció és a vizuális kultúra rendszerszerű megközelítését, ami később minden munkájuk alapjává vált. A csoport nevét a pécsi székesegyház középkori építőmestereinek „Pécsi Műhelye” után választották, utalva a közösségi alkotómunkára és a mesterségbeli tudás fontosságára.
A korai időszak egyik legfontosabb helyszíne a Bonyhádi Zománcgyár volt, ahol a művészek kísérleti jelleggel, ipari technológiát alkalmazva hoztak létre geometrikus zománctáblákat. Ezek a művek a modern környezetformálás és a monumentális épületdíszítés lehetőségeit vizsgálták. A bonyhádi alkotótelepen olyan neves budapesti művészekkel is együtt dolgoztak, mint Bak Imre vagy Fajó János, ami a csoport beágyazódását tette lehetővé a hazai neoavantgárd szcénába.
Úttörő szerepet játszott a Pécsi Műhely a magyarországi land art és természetművészet kialakulásában. Az 1970-es évek elején a csoport tagjai kiléptek a műtermi keretek közül, és a Pécs környéki kőfejtőkben, külszíni bányákban szerveztek efemer akciókat. Olyan nagyszabású beavatkozásokat dokumentáltak, mint a fák közé kifeszített világoskék papírtekercsek vagy a domboldalon legördülő hatalmas papírszalagok.
Ezeket az akciókat „tájkorrekcióknak” nevezték, céljuk a természet és a geometrikus rend közötti feszültség érzékeltetése volt. Land art tevékenységük nem csupán a látvány dokumentálásáért felelt; a fotó itt az elemzés eszközévé vált, amelynek segítségével a beavatkozások minőségét és a szubjektum–környezet viszonyát vizsgálták.
A csoport munkásságában a fotográfia központi szerepet töltött be, de nem a hagyományos dokumentarista módon. Beke László művészettörténésszel való szoros kapcsolatuk révén a pécsiek tevékenysége egyre inkább konceptuális irányba tolódott. Beke a fotó mágikus, metaforikus és reproduktív funkcióit elemezve segített keretet adni a műhely kísérleteinek.
Ebben az időszakban váltak markánssá a tagok egyéni útkeresései is. Pinczehelyi Sándor politikai szimbólumokat, a sarlót, a kalapácsot és az ötágú csillagot kontextusból kiforgatva emelte be művészetébe. Hopp-Halász Károly a média és az identitás kérdéseivel foglalkozott, például a híres Privát adás performanszában a homoszexualitását a hetvenes években titkolni kénytelen művész egy kibelezett televíziókészülékbe bújt. Ficzek Ferenc a fény és árnyék viszonyát, valamint a tárgyak dekonstrukcióját vizsgálta formázott vásznain és fotómunkáin. Kismányoky Károly és Szijártó Kálmán land art akcióik mellett a vizuális jelek logikai rendszereit és az öndestruktivitás identitásjegyeit elemezték.
A Pécsi Műhely rendszeres résztvevője volt Galántai György Balatonboglári Kápolnatárlatainak, amely a korszak alternatív művészeti életének legfontosabb találkozóhelye volt. Itt mutatták be tájkorrekcióikat és vettek részt olyan programokban, mint a Direkt-hét vagy az Avantgárd Fesztivál. Tevékenységüket a hatalom gyanakvással figyelte; 1973-as Szövegek/Texts című kiállításuk kapcsán a titkosszolgálat még összeesküvés-elméleteket is gyártott a kiállítók száma (56 vagy 68) alapján.
Múzeumi dolgozók, tanárok voltak a csoport tagjai, és a művészvilág perifériáján, a „3T” (tűrt, tiltott, támogatott) rendszer réseiben mozogtak. A vidéki lét egyfajta szabadságot és védettséget is biztosított számukra a direkt politikai retorziókkal szemben.
A Pécsi Műhely 1980-ban fejezte be működését. Az elmúlt évtizedekben a csoport munkássága teljes körű kanonizáción ment keresztül, amit olyan nagyszabású retrospektív kiállítások fémjeleztek, mint a 2017-es Párhuzamos avantgárd a Ludwig Múzeumban. Ma már a műhely alkotásai a legfontosabb hazai és nemzetközi közgyűjteményekben és galériákban szerepelnek, igazolva, hogy a hetvenes évek „pécsi sztorija” a közép-kelet-európai neoavantgárd egyik kiemelkedő fejezete.
Képek Ludwig Múzeum sajtóképek / Párhuzamos avantgárd. Pécsi Műhely 1968–1980.
Források: Artmagazin, Enigma, GartenBalaton, A pécsi műhely, MMA
