• Magyarországon és Európa jó részén ilyenkor vendégeskednek egymásnál a különböző felekezetek, egyházak papjai, lelkészei. Az ortodox dominanciájú országban, illetve annak fővárosában, ahol mindössze néhány ezerre tehető a katolikus jelenlét, vannak-e ökumenikus törekvések?

Vannak, de teljesen más kiadásban, mint a Vajdaságban, tehát Szerbia északi részében, ahol sokkal több a katolikus és sokkal több a protestáns. A nagybecskereki püspökségben, ahol 2008–2024 között voltam megyés püspök, évenként találkoztak a különböző felekezetek vezetői, de az ortodoxok ott nem vettek részt az ökumenikus imahét eseményein. Általánosságban elmondható, hogy

ahol többségben vannak, ott nem imádkoznak velünk,

mert nem tartanak minket igazhívő keresztény egyháznak. Az az álláspontjuk, hogy mi szakadtunk el tőlük, nem ők tőlünk, vagyis eretnekek vagyunk. Belgrádban az idén sikerült elnyernünk a pátriárka beleegyezését és egy teológiaprofesszor vett részt egy imatalálkozón, hosszú idő után először.

Német László bíboros a nándorfehérvári diadal emlékkövénél (fotók: Walla Bernadett)

 

• Ismerik egyáltalán az ökumené kifejezést?

Az ő tanításuk szerint különböző vallások vagyunk, ezért a vallásközi párbeszéd kifejezést használják. Amíg nem fogadjuk el kölcsönösen a keresztség értékét, így ők is a miénket, addig nehéz beszélni ökumenéről. Számunkra, katolikusok számára az ortodox egyház is igaz egyház, Krisztustól származik, apostoli szukszesszióval, vagyis folytonossággal, tehát minden jellegzetessége adatott, hogy igazi egyház legyen, és ezt a katolikus egyház mindig is vallotta. Sajnos ez a mi részünkről hangzik el, ortodox részről ezt még nem így gondolják.

• Mik a gátló tényezők?

Nemcsak a pápai primátusság gyakorlása a kérdés, mert primátus náluk is létezik: a konstantinápolyi pátriárka tiszteletbeli elsőbbsége, akit azonban Moszkvából ütnek-vágnak mostanában.

• Miért?

Ideológiai vita dúl arról, vajon lehet-e a konstantinápolyi pátriárka most az első közöttük, mivel nincs állami támogatottsága. Mert ez mindig is hozzátartozott az ortodoxiához. Bizáncban

a császár volt az, aki 313 után nagy részben vezette az egyház ügyeit is. Az első niceai zsinatot is egy császár, Nagy Konstantin hívta össze,

és döntő szava volt abban, hogy mit és hogyan tárgyaljanak, s mit fogadjanak el. Igaz, hogy utána ezeket a szövegeket elküldték Rómába, és igaz az is, hogy Rómának, tehát a pápának a legátusa részt vett a niceai zsinaton, de a császár volt a meghatározó.

• Azóta is fontos kérdés, hogy egy-egy korban, egy-egy országban mekkora a befolyása az államnak az egyház fejlődésére.

Moszkvában a XIX. század közepe táján született egy új elmélet, amely szerint az első Róma Rómában volt, a második Bizánc elestéig Konstantinápoly,

a harmadik Róma pedig azóta Moszkva, mert a cár a fő védnöke a pravoszláv egyháznak, és ezt a szerepet újabban Putyin tölti be.

Meggyőződésük, hogy ő a nagy egyházvédő és az ő szárnyai alatt tud fejlődni az egész pravoszláv világ.

Nem lehet két különböző változata egy hitigazságnak

 

• Tavaly ünnepeltük a niceai hitvallás 1700. évfordulóját, amely a keresztény egységtörekvések alapja. De ez a szöveg mégis konfliktusforrásnak bizonyult az évszázadok során.

Igen, mert a katolikus verzióban a második évezred kezdetén a különböző pápák a német császárok nyomásra beépítették az eredeti nicea–konstantinápolyi hitvallásba a filioque (’és a Fiútól’) szót. A Szentlélek eredetéről van szó. Atyától származik minden, ez volt az eredeti keresztény felfogás. Az Atya az élet forrása. Krisztus és a Szentlélek is az Atyától születik. Ez volt a niceai hitvallás, de

az első keresztény évezred végén, a nagy spekulációk korában, a nyugati teológusok és a pápai tanítás változtatott ezen az eredeti felfogáson,

és nem azt mondja, hogy a Szentlélek is csak az Atyától származik, mint az egyetlen forrástól, hanem a Fiútól is.

• Az Atyától és a Fiútól…

Igen, és ez ortodox részről dogmatikai probléma, amelyet ők előszeretettel használnak arra, hogy kétségbe vonják a katolikusok igazhitűségét, hiszen  nem lehet két különböző változata egy hitigazságnak.

• A primátus kérdése mennyire megosztó?

Azt senki nem tudja megkérdőjelezni, hogy Jézus kiválasztott egy tanítványt, Pétert, hogy hitben erősítse a többieket. Ez egy evangéliumi igazság, de az, hogy hogyan gyakorolja Péter ezt a hatalmát, az már teljesen más dolog. A nyugati egyházban a monarchikus, egyfős vezetés erősödött meg, amelynek értelmében a pápa beleszólhat bármely püspökség életébe. Ezen a túlzott centralizáción, ’túlhatalmon’ a mai katolikus teológiában és gyakorlatban is már sokat finomítottak, és továbbra is zajlik a finomítás folyamata.

• A szinodalitás is ezt a finomodást szolgálja?

Természetesen.

A pápa is csak püspök, aki azonban azt a külön hivatást kapta, hogy első legyen az egyformák között, hogy az egységet őrizze.

Ő a pontifex maximus, aki összeköti a különböző társegyházakat. II. János Pál azzal indította meg ezt a folyamatot, hogy kérte a teológusokat, dolgozzanak azon, hogyan lehetne értelmezni ma a pápai szolgálatot, és hogyan lehetne újra felfedezni azokat az elemeket, amelyek a meghatározók voltak az első ezer évben. Katolikus és ortodox teológusok közösen ki is dolgoztak pár nagyon jó tanulmányt a pápaságról, amely azt vizsgálta, mit jelentett a primátus az első és mit a második ezer évben, illetve korunkban. Két évvel ezelőtt jelent meg egy kötet, a Keresztény Egységtörekvés Dikasztériuma közreműködésével.

Nagyon jó anyag, de sajnos katolikus körben sem vált még igazán ismertté. Katolikus oldalról is mind többen elfogadják az anglikánok, a protestánsok és az ortodoxok részéről megfogalmazott kritikát. Kezd világossá válni, hogy

sok olyan történelmi, emberi hozadék van beleépítve a primátusi tanításba, ami nem felel meg az első évezred gyakorlatának,

és csak a második ezer évben fejlődött ki, amit mi megörököltünk a harmadik évezredre.

• A filioque-vitát bő egy évezred után nem lehetne rendezni?

Katolikus teológusok szintén II. János Pál kezdeményezésére már a múlt század végén elkezdték részletesen tanulmányozni, hogyan is került be utólag ez a megfogalmazás a nicea–konstantinápolyi hitvallásba. Világos, hogy ez egy adalék, tehát nem tartozik hozzá. Ilyen értelemben

egyszerűen ki lehetne venni. Azonban ez a döntés katolikus oldalon sokak szemében botrány lenne.

• Ökumenikus szempontból ezek szerint elszalasztott lehetőség volt Leó pápa tavalyi niceai látogatása? Új korszak nyitánya lehetett volna ez?

Sok fontos új gondolat került az új Ökumenikus Chartába

 

Bizonyos értelemben az volt, mert ha figyeltük a Hitvallást, amelyet 2025. november 28-án közösen mondtak a niceai császári palotából megmaradt romokon, az valójában a filioque nélküli változat volt: tehát az eredeti szöveg 325-ből, amelyhez 381-ben a konstantinápolyi zsinaton hozzáadták a Szentlélekről szóló tanítás, amelyet minden magát kereszténynek valló közösség elfogad – és ez nagyon pozitív volt. Egyelőre azonban

hiányzik katolikus részről a bátorság, hogy hivatalosan, dokumentumban ismerje el, hogy a filioque későbbi adalék, amely erdetileg nem része a niceai hitvallásnak, tehát valójában nem lehetne annak nevezni, ha benne maradna a filioque adalék.

• A tavalyi esztendő krónikájához hozzátartozik az Ökumenikus Charta megszületése is. Mi az újdonsága a katolikus, az ortodox és a protestáns egyházak által kidolgozott és elfogadott dokumentumnak?

Az első Ökumenikus Charta 2001-ben született, amelynek kidolgozásában még az egész ortodox egyházcsalád részt vett. A mostanit is – melyen 2022-től egy bizottság dolgozott – az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) adta ki. Új dokumentum, nemcsak frissített kiadás, mert elég sok fontos új gondolat került bele.

• A moszkvai patriarchátus most miért nem vett részt a munkában?

Nemcsak ők, hanem általában a keleti szláv egyházak bojkottálták a kezdeményezést. Ennek az ukrajnai háború az oka, s még inkább az a tény, hogy 2018-ban Bartholomaiosz pátriárka autokefál egyháznak nyilvánította az ukrán ortodoxiát, vagyis elismerte önállósulását Moszkvától. Orosz részről ez adott szellemi muníciót az 2022-ben újból kirobbant „szent” háborúhoz. Tudjuk azonban, hogy nem ez volt a kezdet. 2014-ben már voltak háborús akciók Ukrajna területén, Oroszország elfoglalta a Krím-félszigetet… Ha visszatekintünk, láthatjuk, hogy Moszkva régóta készült a háborúra, de kellett egy lelki töltet is, ez pedig a moszkvai pravoszláv patriarchátus egységének megőrzése volt. Ezzel függ össze, hogy miért nem vettek részt az Ökumenikus Charta előkészítésében.

• A KEK felfüggesztette az orosz egyház tagságát?

Nem függesztették fel a tagságukat, hanem ők léptek ki a szervezetből.

A moszkvai patriarchátus már régóta nehezményezte, hogy csak egy szavazatuk van a száztizenkét tagegyházat számláló szervezetben,

noha az övék a legnépesebb egyház. Természetesen voltak hitbéli problémák is, amelyek ezt a döntést alátámasztották.

• Milyen területeken lép tovább az új Charta a negyedszázaddal korábbihoz képest?

A tavaly elfogadott dokumentum, amelyet ünnepélyesen átadtunk XIV. Leó pápának, több új fejezettel bővült. Többek között egy békéről szólóval. 2001-ben a béke magától értetődő volt Európában, mindenki még a kilencvenes évek eufóriájában élt. Úgy tűnt, itt az örök béke, voltak olyanok is, akik a történelem végéről prófétáltak, hogy most már demokrácia lesz mindenhol – paradicsomi állapotok. Sajnos nem így alakultak a dolgok. Az új Ökumenikus Charta tehát bővült a békéről, a klímaváltozásról, a teremtett világ és a gyermekek védelméről szóló egy-egy fejezettel. Ezek a legfontosabb újdonságai a Chartának.