A Nagyboldogasszony-székesegyház őrzi Szent László hermáját: a lovagkirály ereklyetartója hazánk egyik legbecsesebb gótikus ötvösmunkája. Egyháztörténeti jelentőségét a Könnyező Szűzanya kegyképe adja, melyet a XVII. század közepén hoztak Írországból, különlegessége, hogy a história szerint 1697-ben Szent Patrik – Írország védőszentje – ünnepén vérrel verítékezett. A templomban van Boldog Apor Vilmos püspök sírja is. A vértanú püspököt 1945 nagypéntekén lőtték meg a Püspökvár pincéjében elbújtatott nők után kutató szovjet katonák. A merénylet helyén szívszorító kiállítás meséli el a történetet, Apor Vilmos földi maradványai 1986-ban kerültek végleges helyükre, a székesegyház Héderváry-kápolnájába. A szarkofág körüli hímeskő burkolat Mattioni Eszter munkája, a XX. századi magyar képzőművészet szép emléke.

Szent István király alapította a győri püspökséget, s emeltetett a Káptalandombon keresztény templomot.

A templom déli oldalán félköríves szentélyzáródású, középkori templom helyreállított romjai emelkednek ki a burkolatból. Az emléket az Országos Műemléki Felügyelőség tárta fel és mutatta be az 1970-es években. A rom és a székesegyház együttes látványa azt a benyomást keltheti, hogy egy korábbi kisebb és egy későbbi nagyobb épületet látunk egymás mellett. Az azonban, hogy a rom ajtaja az északi oldalon nyílik, arra enged következtetni, hogy a két templom egy időben működött, az egymás felé néző bejáratokat a közös funkció indokolta.

A Nagyboldogasszony-székesegyház

 

Az építészettörténeti-művészettörténeti szakirodalom alapján egyértelmű, hogy valamennyi építészeti stílus megjelenik a székesegyházon. Ma is látható a román kori épületrész, az északi apszis és a hozzá csatlakozó északi falszakasz. Ezen a részen a kövek felülete kopottabb, és számos kőfaragójel vésete is felfedezhető. Az északi falon, magasan elhelyezkedő kicsiny, félköríves záródású ablak is ebből a korszakból származhat. Az apszis belső felületén középkori falkép ad halvány képet a korai templom belső világának gazdagságáról. A falkép megközelíthetetlen, a mellékoltár elzárja a templomtértől, s csak a padlás felől látható.

Gótikus stílusban épült a XIV. században az északi és a déli homlokzat támpilléreinek sora, a lábazati profilok, a déli homlokzaton az ablakok feletti csúcsíves nyílások maradványai, valamint az egykori keresztboltozat padlástérben látható lenyomata. 

Legnevezetesebb a déli oldalon álló, 1405-ben befejezett Héderváry-kápolna, melynek aszimmetrikus kialakítású ugróboltozata hazánk egyik legkülönösebb középkori térlefedő szerkezete. 

A kápolnát a múlt század hetvenes éveiben állították helyre, akkor – a kor szellemében – készült a mai homlokzat, és kapta önálló tömegként megjelenő, meredek hajlású tetőidomát is. Az írott források alapján feltételezhető, hogy a nyugati homlokzat előtt a középkorban két torony állhatott, bár erre sem képi ábrázolás nem utal, sem régészeti bizonyíték nincs.

A bazilika beállványozott belső tere
 

A török pusztítások után a XVII. század derekán került sor a barokk stílusú kiépítésre, a templom új, fiókos dongaboltozatot kapott, a nyugati homlokzat tengelyében tornyot emeltek, majd a XVIII. században megépültek a már klasszicizáló szélfogók az északi és a déli bejáratok előtt, a XIX. század húszas éveiben pedig elkészült a klasszicista főhomlokzat.

Már a helyreállítás szándékával építették tovább a XX. század elején az épületet, köpenyfallal félkörívessé alakították a sokszögzáródású főszentélyt, és faragott kövekkel köpenyezték a déli mellékszentélyt. A tervezett beavatkozás bátorságát mutatja, hogy két neoromán stílusú torony is megjelenik a tervlapokon, ezt nyilvánvalóan a barokk torony bontásával kívánták megvalósítani. A nagyvonalú terv azonban – minden bizonnyal anyagi források hiányában, és talán mondhatjuk, hogy szerencsére – nem valósult meg. A második világháború rombolásai után rekonstruálták az elpusztult toronysisakot, és a templom új, a három hajót átfogó tetőidomot kapott. Az 1970-es évek elején restaurálták a belső freskókat és a homlokzatot, valamint a Héderváry-kápolnát.

Restaurált freskórészlet

 

2010-ben kezdődött a székesegyház teljes felújítása. A külső munkák során a tetőfedést természetes palára cserélték, a homlokzati kőfelületek szakszerű, restaurátori szemléletű tisztítást és konzerválást kaptak, megújultak a vakolt felületek. A világháborús emlékmű a déli oldalról az északira került, hogy a toronyaljtól délre fekvő helyiségben kialakított Örökimádás-kápolnának önálló bejárata legyen.

Mindhárom hajóban restaurálták a boltozatok Maulbertsch-freskóit és az oltárképeket, illetve a festményeket.

Felfrissültek a falfelületek stucco lustro és scagliola felületei is. Ugyancsak restaurálták a belső kőelemeket, az oltárokat, a mellékoltárok szentélyrekesztő fémrácsait. A művészi értékű faragott padok, faszobrok szintén restaurátori felújítást kaptak. Megújult a püspöki trón kárpitja. Közben a padlástér felől, korszerű módszerrel elvégezték a deformálódott boltozat szerkezeti megerősítését. Megújult az elektromos hálózat, a templomtérben új világítás és hangosítás készült. A legnagyobb változást a padlóburkolat cseréje jelentette, a bordó cementlap helyett kőburkolat készült.
 

A szentély felújítás utáni kialakítása az új liturgiát követi

 

Műemlékes körökben nagy port vert föl a felújításhoz kapcsolódóan a szentély átalakítása, a stallumok és a szentélyrekesztő kibontása. A liturgikus tér XIX. századi elemei nyilvánvalóan műemléki értéket képviseltek, ugyanakkor eltávolításukkal a barokk kori térállapot állt helyre, sokkal tágasabbá téve a templom szentélyét.

A restaurátori szempontból tisztázatlan körülmények között kibontott elemek évek óta külső raktárban várják sorsuk jobbra fordulását.

Megváltozott a liturgikus tér is. Az új szembemiséző oltár – tervtanács vagy művészeti zsűri nélkül megformált – alakjának és fehér márvány anyagának a történeti belső térhez illeszkedése igen kérdéses. A minden eddiginél nagyobb harangok beépítése – melyek beemeléséhez a torony falazatát is bontani kellett –, valamint a restaurált orgonaház szétbontásával és átalakításával létrehozott új orgona minden bizonnyal legalább annyira szolgál reprezentációs célokat, mint a liturgián keresztül az evangelizációt.

Annak ellenére, hogy az épület építéstörténete látszólag nagyon gazdag, ha beleássuk magunkat a részletekbe, egyre nyilvánvalóbb, az ismereteink rendkívül hiányosak. A Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Városépítési Tanszékén a magyar építészettörténettel foglalkozó tantárgy keretében, Kottmayer Tibor mestertanár vezetésével, építészmérnök hallgatók bevonásával került sor arra a gondolatkísérletre, mely az épület különböző építési periódusait próbálta meg tisztázni. Kiderült, sem a román kori, sem a gótikus alaprajz, illetve térrendszer nem ismert, a jelenlegi ismereteink alapján a XVII. századtól tudjuk rekonstruálni az alaprajzot, a tömeg- és térformát. Az ismeretek hiányának legfőbb oka, hogy az egész épületre kiterjedő, szisztematikus kutatás soha nem volt. Az elmúlt évszázadokban elvégzett beavatkozások dokumentáltsága csekély, és a legutóbbi felújítás során is csupán minimális kutatásra nyílt lehetőség. Elmaradt a teljes felületű régészeti feltárás, amely a korábbi periódusok alaprajzi elrendezését tisztázni tudná. Nem került sor a hajókat elválasztó pillérek roncsolásos kutatására sem, amelyből az esetlegesen a belsejükben megbúvó gótikus pillérkötegek meglétére és formájára vonatkozó információt nyerhetnénk.

Vajon a hiányzó kutatások eredményei befolyásolták volna a helyreállítás menetét, más döntésekhez vezettek volna?

Valószínűleg nem, inkább az építéstörténetet, a tudományt gazdagították volna, a választott és megvalósított építészeti-műszaki döntéseken nem változtattak volna. Egy műemlék felújítása, helyreállítása során pedig az elsődleges cél az épület korszerű használatának megteremtése, hiszen a műemlék nem múzeumi tárgy, hanem funkcionális épület. S az az épület, amely nem jól használható, akár mert szerkezetileg, akár mert használhatóságában elavult, soha nem lesz műemlék, hiszen átalakítják vagy elbontják. A győri Nagyboldogasszony-székesegyház helyreállítása kiváló példa arra, hogy a műemléki-restaurálási szempontok és a korszerű használat igényeinek ütköztetése során milyen nehéz megtalálni a minden szempontból kielégítő megoldásokat. Az érintettek közötti rendszeres párbeszéd az alapja a minden szempontból megfelelő megoldások megtalálásának. Nyitott, őszinte kommunikáció hiányában a beavatkozások sok esetben a történeti értékek károsodását okozzák.

 

Nyitókép: Győr látképe, középen a fekete toronysisakos Nagyboldogasszony-székesházzal 
Fotók: A szerző felvételei