Déli szigetek között hajóztam. Ezzel az eposzi mondattal az Odüsszeia, ez az archaikus bédekker is kezdődhetett volna. De nem, Hamvas Béla kezdte így A babérligetkönyvet (Hexakümion).

Csak meg kellene magunkban találnunk a lélek világokat átívelő közlekedőedényét, eszközeit. Vele fénysebességgel – nem, ez nevetségesen lassú –, léleksebességgel közlekedhetnénk a test, a matéria, a lélek és Isten között.

A modernizmus művészeti vonulata szívesen írja le magát zseniális művészetnyelvi kísérletként, ellenfelei pedig kísértetként. A két szó között egy betű az eltérés, azonban lehet, hogy a különbség Menny és Pokol, de legalábbis ég és föld.

A mezei virágokban tündöklő százszorszép színek a fény igazi sebességét mérik, így ők tudják igazán, mi az idő. Az az idő, amit nem szabad megnevezni.

Az ember a mitológiai világegyetemben él. Erre utal Northrop Frye a Kettős tükör (The Great Code) című könyvében. A budapesti Hieronymus Bosch-kiállítás margójára.

Szőlőhegyi elmélkedés arról, hogy az áthallás Ég és Föld között mindig jelen van, Liszt zenéjéről és Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnéről.

Egon Friedell – aki a legszellemesebb európai művelődéstörténetet írta – meg merte kockáztatni azt az állítást: az újkor emberének foganási éve 1348, a „nagy pestis” éve. Ezzel a szellemi salto mortaléval valójában a betegséget az európai történelem szempontjából termékeny dologként értelmezte.

Van egy Kilátó a szőlőhegyen, ahonnan jól látszik az ország, és Európa is, holott az országból nem látszik jól Európa. És innen az dereng, hogy baljóslatokon túl, Európa köszöni, megvan, nem tudták megsemmisíteni.

Ott, ahol a Gondviselés fénnyel nyugtatja az eget, és így azon az áldott helyen a hetvenezer fényárnyékredő szelíd fénnyé egyszerűsödik, ott kezdhetsz el festeni. Először ecset és festék nélkül, csak lélekben, lassan. Kárpáti Tamás festményeinek túloldala.

Itt, a hegyen már örök adventben élek, lila virágok és ametiszt emlékével. A titkos erejű lila kristály, az amethüsztosz – ami annyit jelent: nem részeg – véd a részegségtől, a testitől és a lelkitől is. A görögök legalábbis így tudták.

Itt a hegyen más zene szól, és másként hallgatjuk. Nem is hallgatjuk, mert a hallgatás az a csend szelíd jegyese. Ha itt zenét hallunk, a mi zenénket, akkor táncolunk, halleluja.

Mi az, hogy fekete? Miért lett fekete a sötétség szinonimája? Hol a válasz? A Mindenség Centrumában vagy a lelkünkben. A szúfik szerint nincs vagy, mert mindaz, ami fellelhető a világmindenségben, az ott van a lélekben is. Ha megkaptad azt a feladatot, hogy keresd a Fekete Fényt, nem magyarázkodhatsz.