Néha lélekben, csak úgy játékból meglátogatok más szőlőhegyeket is. Testvérszőlőhegyek látványa, az ott gyűjtött tapasztalatok erősítik az embert abban, hogy érdemben otthon van saját hegyén, saját szerelmetes tájain, még akkor is, ha rájön, máshol jobban csinálják, hasznosabban, szebben élnek. Ahol ezt belátják, ott megjelenik a szellemi bátorság legmagasabb foka, az intelligencia és az intelligencia szépsége. Az intelligencia csak akkor szép – állította Frithjof Schuon –, ha nem rombolja a hitet, és a hit csak akkor szép, ha nem áll szemben az intelligenciával. Minden igazán mély (és magas) kultúra az intelligencia és a hit szövetségese. De így van ez a hagyományos, a népi kultúrában is. A napokban a decsi szőlőhegyről és az alatta elterülő Sárközről kaptam olyan üzenetet, ami megerősített ebbéli meggyőződésemben. Régen örültem már így könyvnek. Nincs benne semmiféle steril elmélet – amit magam is művelek – az értelmiség zárt világából, hanem csak a legnemesebb techné, a létközelségben végzett szerves technikák gyakorlata.
A sárközi szövéstechnikák kézikönyvét állította össze Fodorné László Mária Szőttesbe álmodott Sárköz címmel. Álomvilágról hoz hírt ez a könyv, kétszeresen is. Először is álomszép az a régi szőttesvilág, ami a születéstől a lakodalmon keresztül a halálig kísérte a sárközi emberek életét. Látszik, hogy a maguk urai, így nagy szabadságban és az abból született szépségben, szelíd intelligenciával alkotják meg mindennapi és ünnepi létezésük liturgikus méltóságot rejtő szöveteit, tereit.
A tokaji szerelmi dűlő és a decsi–sárközi világ sorsukban „vértestvérek” is. Mindketten a Szerémség örökösei. A török elől a szerémi szőlőművelők Tokajig menekültek, és aktív építői lettek az ottani fehérborkultúrának és a lengyelekkel folyó borkereskedelem felvirágoztatásának.
Fél Edittől, a magyar népművészet és paraszti társadalom múlt századi kutatónagyasszonyától viszont azt is tudjuk, hogy a sárközi viseletben megjelennek szerémségi hatások. Így a fiatalasszonyok „bíbor”-nak nevezett fodorvászon fejdísze, az ingek díszítésének módja, és sok más technikai és esztétikai lelemény.
Filozófusok az elidegenedettség, világunk folyamatos kiüresedésének okait, csapdáit kerülgetve állandóan arra a felismerésre jutnak, hogy valami, valaki, mi magunk
túszul ejtettük az emberi technét, így annak varázstalanított formája, a technika egyre inkább ellenünk fordul
fenyegetőn, életveszélyesen. Ám egyre inkább az is látszik, hogy nem a technika halálkoreográfiás módszerei és gépezetei, nem a mesterséges „intelligencia” a legfőbb veszély, hanem az a feltáró gyakorlat, amivel mi közeledünk a technika lényegéhez. A megoldás tehát ismét nem a „gép”-ellenes lázadás, hanem a veszély lényegének a megragadása. Megoldásként Heidegger Hölderlint idézi: De ahol veszély fenyeget / fölmagaslik a menedék is.
A kiteljesedett veszély centrumában található meg a menedék, mert ott ismerhető föl a Goethe által kiemelt jelenség, a lét-örök-ség. Ez a kettős fogalom elsősorban nem az öröklétről szól, hanem arról az örökségről, amelyben a lét kiteljesedik. Ennek az örökségnek a feltárására találták fel az óindek a jógát.
Az európai ember általában félreérti, félregyakorolja a jógát. A mi jógánk a népművészetben van elrejtve. Főleg, ha felismerjük, hogy annak a lényege nem társadalomtörténeti és esztétikai ügy, hanem a benne lélegző létfenntartó techné. Techné – abban az értelemben, hogy feltárás, az igazság, az elfelejtett lényeg feltárása és annak életünk szolgáló anyagaivá formálása. Erről szól Fodorné László Mária Szőttesbe álmodott Sárköz, Sárközi szövéstechnikák kézikönyve című műve. Kötelező tananyaggá kellene tenni minden leánygyereknek. De nem azzal a címszóval, hogy tanulj már egy kicsit unalmas népművészeti technikákat, hanem azzal a felszólítással, hogy tanuld az élet szelíd eleganciáját, és akkor ura leszel a világosnak, minden zavaros technikán – akár géntechnológián – minden mesterséges „intelligencián” túl, így majd te öröklöd a földet.
A szerző író, etnográfus
