A szocializmus hajnalán, mikor éppen elkezdett már sötétedni, egy nyári napon ott ült Ilfovics és Petrovics a Taknyos kecskéhez címzett kocsmában az Arbaton, és azon keseregtek, hogy nem jut eszükbe semmi. Szerencsére ott ült velük Petrovics bátyja, Katajev, és így szólt: ide figyeljetek, savanyú uborkák (tolsztonószij ugorcsikok), miért nem írtok arról, hogy milyen zavaros és átkozottan korrupt ez az új úgynevezett NEP (nóvaja ekonimicseszkaja polityika) rendszer. Például kitalálnátok egy kerettörténetet arról, hogy van tizenkét szék, és az egyikben az elhunyt tulajdonosok elrejtettek egy horribilis kincset. A székeket az örökösök széthordták, tehát össze kell vadászni.
A legjobb vadász pedig legyen egy velejéig romlott, ámde valahogy mégis szimpatikus csirkefogó (antól szimpatikusabb), s legyen a neve Osztap Bender. Mikor ezt meghallotta Ilfovics – aki a ravasz Talmudovszkij unokaöccse volt –, rosszat sejtve megkérdezte: és te miért nem írod meg ezt, Valentyin Petrovics? Én már megírtam a Sikkasztókat, örülök, hogy élek. Különben is elhatároztam, hogy szelíd gazember leszek, és szocialista realista műveket fogok írni. Például olyan címmel, hogy Távolban egy fehér vitorla. De ez egy Lermontov-vers első sora – szólt közbe Petrovics. Nem baj – mondta a bátyja –, az a fő, hogy távolban van, és ami távol van, az nem annyira veszélyes. De ha gyávák vagytok, írhattok arról is, hogy az oroszok mindig álmodozók voltak.

Például a tizenkilencedik és a huszadik század fordulóján a későbbi bolsevik kultúra nagyjai, Makszim Gorkij, Anatolij Lunacsarszkij és Vlagyimir Majakovszkij áhítattal tekintettek egy kozmoszimádó remete filozófusra, akit Nyikolaj Fjodorovnak hívtak, és Pál Ivanovics Gagarin herceg természetes fia volt. (Félálomban: Gagarin lett az első űrutazó neve is.) Tolsztoj, Dosztojevszkij, Szolovjov, Ciolkovszkij csodálatos elmének tartotta ezt a remete filozófust.

Szent őrült volt. Fjodorov meghirdette az „immanens feltámadást”. Lenin – a „legalitásban” – máig ezt várja többszörösen újratuningolva mauzóleumában.

Nyikolaj Fjodorov számára a modern tudomány volt a bölcsek köve, aminek segítségével elvégezhető a „közös feladat”: a holtak feltámasztása. Ehhez gyarmatosítani kell a világűrt, ahová ki lehet telepíteni a föltámasztott emberiséget.

Nyikolaj Nyikolajevics materialista megváltó őrültségében azért néha volt rendszer is, s főleg voltak nagy álmai. Megjósolta az internetet, és kidolgozta a könyvtárközi kölcsönzés nemzetközi rendszerét. Ez utóbbi többet segített a szellemi megvilágosodásban, mint az egész felvilágosodás. Nem javasolta a szervátültetést – mert azokra az emberi alkatrészekre szükségük lesz a feltámadóknak –, helyette klónozás és mesterséges szervek gyártása szükséges. Igazi gnoszticistaként (és aszexuálisként) javasolta a szexuális vágy végső megzabolázását, mert a szaporodás így megszűnhet, és az emberiség minden energiáját a halottak feltámasztására fordíthatja, s így létrejöhet egy igazi (zombi) új világ. Az vajúdni is kezdett, és nemcsak az orosz álomban, hanem az óperenciás álmokon innen és túl.

Rémálmomból ébredve éreztem, kivert a víz. Nem moshatja le ezt semmi más, csak az aszú szőlők nektárverítéke.

 

A szerző író, etnográfus