Egyszer nagyon régen még volt vakond a hegyen. Valamikor még az ántivilágban, amikor még olyan paranormális dolgok is megestek, hogy a Jurta Színházban Páskándi Géza Átkozottak című darabjában az Egy leány szerepét Kiszel Tünde játszotta.

Innen, a hegyről régen még a magyar tengerig is el lehetett látni.
Az igaziig is, ami a magyar Adria.

A rózsa szolgáló növény itt a szőlőhegyen. Nemcsak a szépségével szolgál, pedig mekkora áldozás szépséggel szolgálni a létezést. Jobb időkben tudta ezt a művészet is.

A nyugati világ elmúlt kétezer éve hol erősödő, hol gyengülő apokaliptikus látomások jegyében telt el. Az antikvitás derűje, úgy, ahogyan azt az archaikus mosoly tündéri szobrászai felmutatták, elsüllyedt.

Még itt, a hegyen, a tiszta levegőn és a tágas ég alatt is mennyi félreértés van. Ifjúságom mámoros szellemi beavatásainak kezdetén az oldás és kötés alkimista titkos társaságos misztikáját sokáig oltásnak és kötésnek hallottam. Mint afféle félművelt félreértő.

A szőlőhegy, ahol élek, nehezen meghatározható hely. Egyszerre e világból és nem e világból való.

„Amit megtehetsz, azt meg kell tenned.” Hans Jonas  „Megteheted, mert meg kell tenned!” Immanuel Kant