Szerző: Krómer István
Gyulafehérvár, meg a teljes nemzeti szabadság
A román politika elvárná, hogy a magyar kisebbség is megünnepelje az Erdély megszerzéséhez jogalapként hivatkozott gyulafehérvári népgyűlés évfordulóját. A magyarok ilyenkor jobbára az akkori ígéretek (nem)teljesülését kérik számon. Néha, halkan románok is egyetértenek.
A párttal vagy a néppel – Király Károly válaszútja
Csendben eltávozott a Ceaușescu-korszakban végveszélybe került erdélyi magyarság világszerte ismert szószólója, a proli gyerekből lett kommunista megyefőnök, a Conducător egykori vadászcimborája, akit igazságérzete az osztályharctól népe szolgálatáig vezetett.
A COVID-19 vírus aligha származhat laboratóriumból
Elnöki utasításra az amerikai titkosszolgálatok hónapokig dolgoztak a Covid-vírus eredetének felderítésén, lehetőleg a víruslabor-teória alátámasztásán, sikertelenül. Az Arizonai Egyetem kutatója a Science-ben a korai esetek térbeli mintázatainak elemzésével az állati eredetet valószínűsíti.
Magyarázom a klímabizonyítványomat
Helyben járás, magánrepülővel repkedő üzletemberek és politikusok pótcselekvése, avagy a nemzetközi közösség biztató erőfeszítése – szakértők, politikusok, újságírók értékelését gyűjtöttük csokorba a glasgow-i klímakonferencia eredményeiről (vagy eredménytelenségéről).
Klímakonferencia: homályos ígéretek vására
A klímacsúcsok rituáléja szerint Glasgow-ban is születtek felajánlások, számonkérhető kötelezettségvállalások már kevésbé. Kína 2060-ra, India 2070-re lenne klímasemleges, addig építik a szénerőműveket. Halvány esély, hogy az olajcégek üzletet szimatolnak a zöldenergiában.
Élni vagy nem élni
A volt tőzsdeelnök a születésösztönzésre szánt forrásokat kidobott pénznek tartja, a demográfus ellenben emlékeztet, hogy az elmúlt években kevesebb nő szült több gyermeket. A miniszter szerint a baloldal csak szegénypolitikát ismer, egyes zöldek klímapánikból gyermektelenséget propagálnak.
Atomerőmű-ősbemutató Romániában?
A jégtörőkben használtakhoz hasonló kicsi, egyszerű és olcsó atomreaktorokat kínál egy amerikai cég. Románia, az eminens szövetséges mindjárt rendelt is belőle tizenkettőt. Apró bökkenő, hogy ilyet még sehol nem építettek, s nem mindenkinek tetszik a kísérleti nyúl szerepe.
A magyar forradalom és a washingtoni kettős beszéd
A forradalom nagy rejtélyeinek egyike a Kádár János november elsejei és tizenegyediki beszéde közötti ellentét. A megfejtést a szovjet pártvezetésben dúló viták környékén szokás keresni, pedig jó eséllyel Amerikában találjuk meg: Washington diszkréten szabad kezet adott Hruscsovnak.
Modern műemlék, eleven közösség
Jóval többet kapunk, mint amit a cím ígér: a kötet Farkasrét környékének egyház-, település- és kultúrtörténetét az Árpád-korig visszatekintve vázolja fel, gazdag képanyaggal illusztrálva.
Memento mori! – Maestro Verdivel
Emlékezetes Requiem-előadás indít a halál európai kultúrájának újragondolására egy haláltól idegenkedő, élvezetközpontú korban, járvány idején. A Dies irae apokaliptikus strófáiból is rendre előbukkan a jobb lator tenger vétkét egyetlen könyörgő szóra eltörlő megfeszített Üdvözítő szelíd arca.
A püspök és az ifjú festő közös álma
Sümeg felvirágoztatója, Padányi Biró Márton veszprémi püspök egykori palotája november 2-tól régi pompájában, a püspök és Franz Anton Maulbertsch festő termékeny együttműködését bemutató kiállítással várja a barokk művészetet kedvelő és a haza történelme iránt érdeklődő közönséget.
Erdélyről, a teljesség igényével
A szerző a nyolcvanas évek végén, az erdélyi falurombolás tervéről hallva kezdte el megörökíteni a magyarlakta vidékek épített örökségét, önkéntes vállalása azóta az anyaország és Erdély közé szellemi és érzelmi hidat teremtő életművé teljesedett.