Ha csendes őszi alkonyon végigsétálsz a Laktanya utcán, nyájas olvasó, mindig csak bal felé fordítva tekinteted, a Vasmacskát elhagyva, a Zichy-kastély sarkánál szemedet a tető magasságánál feljebb nem emelvén előrenézel a Siposig, vetsz egy pillantást a Szentháromság-szoborra, majd szemed s füled befogva átvezetteted magad az aluljárón, Szent Flórián és Nepomuki Szent János között elhaladva tisztelegsz a főplébánia-templom előtt, majd elérkezel a néhai Korona fogadóig, akkor némi benyomást nyerhetsz arról, milyen lehetett az őrült városrendezők martalékául esett egykori mesés Óbuda.
Ha pedig még mélyebbre akarsz ásni, kezedbe veszed a Várostörténeti tanulmányok 16. kötetét, amely visszavezet azokig az időkig, amikor a derék altofeni német parasztpolgárok maguk termelték borukat (másét nem is engedték árulni), s a minőségre meg az uradalom érdekeire ügyelő szigorú szabályok alapján tucatnyi fogadóban mérték a szomjas vándoroknak, s helyi iparosoknak. Megtudhatod, mi volt a fogadósné helye a közösség életében, képet kapsz a korabeli, olykor botrányoktól sem mentes mulatságokról, sőt kétes nőszemélyekről is szó esik.
A számos korabeli térképen megkísérelheted azonosítani a tizenkét régi fogadó mai helyét, megvizsgálhatod némely régi épület egykori tervrajzait, s gyönyörködhetsz egy bormérés bájos cégérében.
