Szili András Békásmegyer-Ófalu katolikusai mellett a Magyarországon élő spanyol ajkúak lelkipásztora is, így az ecuadori követség őt kérte meg, keressen befogadó közösséget hetven menekült ecuadori diák számára. Felhívására a plébánia pár óra alatt megtelt matracokkal, takarókkal, ágyneművel, tisztítószerrel. A plébánia termei és a szomszédos Szent József Közösségi Ház szálláshellyé és ideiglenes étkezőhellyé változott. Az egész falu összefogott, közel százötven ember működött közre a vendégek elszállásolásában, ellátásában.

A Facebook ezúttal igazi közösségi oldalként: felajánlásbörzeként és üzenetközpontként működött. Kínálgassátok a menekültjeinket, mert nem tudják kitől és mit kérhetnek! Egy pékség felajánlott nagy mennyiségű friss pékárut. A táblázat szerint gofri is érkezik mellé. Maradtak szendvicsek a hűtőben, melegszendvicsnek süssétek meg! Reggelire lehetne csinálni bundás kenyeret – van sok tojás és szikkadt kenyér. Aki tud, hozzon sampont, mert csak festett hajra való van. Egy dobozra rá van írva magyarul és spanyolul, hogy szennyes. Onnan lehet elvinni őket mosni, amit előre is köszönünk.

Ecuadori diákok és a békásmegyer-ófalui befogadó közösség (a plébánia Facebook-oldaláról)
 
Egy budapesti nagycsaládos édesanya szerint a menekült családok szállítása nem pusztán fuvar, hanem lelki segítség is, örömteli látni, ahogy lassan megnyugszanak, kicsit el is mosolyodnak. Egy-két éjszakai szállás a budapesti családoknál nagy áldás az elcsigázott, gyakran sokkos állapotban lévő vándoroknak. A nagycsaládos levelezőlistán babakocsit, kengurut, háti hordozót kerestek, mivel sokan csecsemőjüket ölben hozva, egy kis hátizsákkal voltak kénytelenek útnak indulni, nemegyszer

az állomáson hagyva a csomagjaikat, amelyek a zsúfolt vonatokra egyszerűen nem fértek fel.

Andi, egy másik édesanya szerint elképzelni is nehéz, milyen az, amikor egy kis táskával mennek a semmibe, kicsi gyerekeiket magukkal hozva, az apákat, férjeket, fiúkat otthon hagyva. Elképzelhetetlen számunkra, milyen az,

amikor a legnagyobb áldás a meleg zuhany, egy tányér meleg leves. Vagy kimosni a ruháimat,

amelyek három-négy napja rajtam vannak, megmosni a hajam, asztalnál vacsorázni, melegben lenni.

„Véletlenül csöppentem bele ebbe, ha van időm gondolkodni, biztosan nem merem vállalni. Visszanézve nem is tudom, mitől féltem, hisz csak ezeknek a családoknak van félnivalójuk. Bejönnek hozzánk, ránk bízzák magukat, félelemmel, bizalommal, hálával.” Egy hete, hogy mindennap alszik náluk valaki egy-két éjszakát. A Nyugatinál szolgáló önkéntesek felhívják őket, s estefelé elmennek a pályaudvarra, hazaviszik, akinek nincs szállása. „Abban tudunk segíteni, hogy el tudják érni azt a helyet,

ahol átmenetileg biztonságban érzik magukat. Hogy addig is kialudják magukat.”

Szerencsére sok a segítség, napról napra kevesebben ácsorognak este az állomáson. A civilek előtt le a kalappal, rengeteg a tolmács, az önkéntes.

„Én azt kértem, hogy olyan családot küldjenek, ahol kisebb gyerek van és egy-két napra keresnek szállást, van hova menniük.” Volt, akinek megvolt a repülőjegye másnapra, harmadnapra, egy másik családnak segítettek megvenni a vonatjegyet Bécsbe. „Nagyon jó érzés búcsúzni, tudva, hogy egy lépéssel közelebb vannak a céljukhoz, de azt kívánom, bár soha ne kellett volna megtapasztalnom.”

Vadász Bálint, a győri karitász munkatársának tapasztalatai szerint a hadkötelezettség miatt férfit alig látni, anyukák, gyerekek, nagymamák érkeznek. A menekültek nagyon fáradtak, ritkán beszélnek családtagjaikról.

Egy belső védelmi falat emelnek maguk köré, s még nem jött el az ideje annak, hogy a traumájukról beszéljenek.

A segítőknek meg kell tanulniuk nem kérdezni, vagy csak olyan dolgokról érdeklődni, ami az utazásukban segítségükre lehet.

Oláh Tamás, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász vezetője szerint a háború elől menekülők türelemmel viselik helyzetüket, de a bizonytalanság, a védtelenség és kilátástalanság kiül az arcokra. A karitász munkatársai igyekeznek némi vigaszt nyújtani nekik.

Karitászmunkatársak (Fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye)
 
Egy Közép-Ukrajnából érkezett doktornőnek, aki korábban három napig egy pincében élt, egyelőre nincs hová mennie, így orvosként segít a határon. A ház, egy élet munkája, minden otthon maradt, ezért visszamenne, amint lehet. Békési Mariann magyar doktornő munka után Barabáson önkéntesként dolgozik. Korábban a Hungary Helps csapatában járt már Libanonban, most itt van rá szükség. Úgy látja, az embereknek vannak terveik, de sok a bizonytalanság, senki nem tudja, mit hoz a jövő.

A határ túloldalán a munkácsi püspökség összes közösségi háza, iskolái, plébániái tele vannak menekültekkel. Lucsok Miklós püspök elmondta: mivel egyre többen elmennek, szétesik a helybeli karitászok és egyházközségek kiépített hálózata, mindent újra kell szervezni és tervezni.

A fiatalabbak távozásával még több lett a magára maradt idős ember, és nincs, aki gondoskodjon róluk.

A munkában mindenkire számítanak, a menekülők is nyitottak, segítőkészek.

Bíró Mária, az Ungvár-közeli Ráton működő Szent Mihály Gyermekotthon vezetője úgy tapasztalta, hogy a menekült gyerekek a helyiekkel jókat játszanak az intézet játszóterén, a felnőttek azonban nehezen viselik a menekültsorsot. Sírva veszik el a Magyarországról kapott adományt, elmondva, hogy odahaza nem voltak szegény emberek, most viszont szinte semmijük sincs.

Adománnyal mentek Kijevbe, és menekültekkel tértek vissza Kárpátaljára a határ menti reformátusok, akik tucatnyi magára hagyott árva gyereket mentettek ki az ukrán fővárosból. A reformátusok mikrobusznyi adományt küldtek Kijevbe, ahol számos ember, köztük

gyermekek és idősek metrókocsikban húzzák meg magukat,

miközben akadozik az élelmiszer-ellátás.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke szerint egyre nagyobb a felelősség és a teherhordozás, mivel a menekültek mellett saját betegeiket, időseiket is gondozniuk kell. Beregszászban tizenötezerre tehető a menekültek száma, a kárpátaljai falvakban ötven–százezer között is lehetnek. A segélyszállítmányok nagy része még Magyarországon van. A helyi segítőszervezet képviselője elmondja, hogy egy titkos raktárban gyűjtik az adományokat, mert

a hadiállapot miatt az ukrán állam bármire ráteheti a kezét.

Luscsák Nílus és Szocska A. Ábel görögkatolikus püspökök (mgce.uz.ua)
 
Szocska A. Ábel nyíregyházi görögkatolikus püspök kárpátaljai szülőföldjére látogatva befogadópontokat és görögkatolikus lelkipásztorokat látogatott meg. Mint kiemelte, az ellehetetlenült életkörülmények miatt magyarországi felajánlásaink és azok folyamatos utánpótlása létfeltétel a kárpátaljai családok, menekültek számára. Magyarországról érkező adományokból négy településen főznek meleg ételt a belső Ukrajnából érkező menekülteknek, a határon várakozóknak, az otthon maradóknak és az időseknek. Ábel püspök méltatta a helyiek hősies erőfeszítéseit.

Egy vállalkozó az élelmiszerboltját alakította menedékházzá,

s volt, aki ötszemélyes autójában tizenkét személyt menekített biztonságba a háborús övezetből.

Gyenes Csaba, a palacsintakirály néven ismert tiszaszigeti plébános az ukrán határhoz látogatott a csoportos, husszonnégy órás palacsintasütés Guinness-rekordját tartó, hittanosokból, barátokból toborzott csapatával, hogy a menekülteknek és segítőiknek palacsintával kedveskedjen. A beregsurányi plébániaépületben ezerszámra sütötték a palacsintát, s a tarpai gyűjtőpontra is küldtek belőle. Segítőik között akadt, aki ötszáz kilométerről autózott az ukrán határig, mások Csongrád és Békés megyéből érkeztek busszal. Gyenes Csaba atya szeretettel

várja „Putyin urat és a tanácsadóit a béke jegyében egy palacsintapartira”.

Michael Czerny jezsuita bíboros, Ferenc pápa különleges követe magyarországi és ukrajnai körútján befogadottak és befogadók több közösségét is meglátogatta, köztük a békásmegyerieket is. Elkísérte őt Sajgó Szabolcs jezsuita atya, aki szerint a Szentatya így nem másod-, hanem első kézből láthatja azt, hogyan fogadják a magyarok az ukránokat, s hogy

„a sok összevissza beszéd” mellé, ami velünk kapcsolatban a világban kering, egy kis valóságot tud tenni,

és ezt adja tovább. Czerny bíboros személyében egy nagyon jó barátja lett Magyarországnak, s e küldetés eredményeképpen a Szentatyát hitelesen tájékoztatják.

Harangszentelés Dombón (mgce.uz.ua)
 
Dombó görögkatolikus közösségében Ábel püspök Luscsák Nílus munkácsi püspöktársával új harangokat is szentelt. A harangokat idővel majd helyükre emelik, „remélve, hogy a békét és nem a veszedelmet hirdetik majdan a tornyokban”.