Szerző: Krómer István
Sanda szándék és bukaresti kettős mérce
Szélsőséges nacionalista szervezetek feljelentése nyomán a román Legfelsőbb Bíróság a marosvásárhelyi katolikus magyar gimnázium megszüntetéséről hozott határozatot, miközben az ugyanazon kormányrendelet alapján létrehozott temesvári ortodox román gimnáziumot ez nem érinti.
Tengerentúli vita az abortusz alapjogáról
Magyarországon, ahol magzatvédelmi törvény szabályozza az abortuszt, s majdnem közmegegyezés van arról, hogy az elkerülendő rossz, nehezen értjük a nyugati világban a női önrendelkezés címén folyó ideológiai háborút. A Váratlan élet című film sok mindent megmagyaráz.
Megújuló energia bárhol, bármikor?
A nap- és szélerőművek Achilles-sarka a kiszámíthatatlan működés, az ingadozó termelés kiegyenlítése viszont drága, különösen mióta a földgázárak az egekbe szöktek. Az Ocean Grazer nevű dán startup egyszerű, de ötletes módszert dolgozott ki a tengeri szélerőművek áramának tárolására.
Égi elsősegély
Hirtelen szívmegállás esetén néhány percen múlik élet vagy halál, de a beteg megmentéséért az idővel folytatott versenyfutásban sokszor a rohammentő is lassúnak bizonyul. A dróntechnika a segíteni kész és képes polgárral együttműködve ezreknek kínálhat új életesélyt.
Locsolás vödörrel, szerenáddal
Az a leány, aki állja; a 4 Akkord Show Kórus leánykara pedig kétségtelenül belevaló hölgyekből áll, akik nem futamodnak meg egy igazi, hagyományos húsvéthétfői locsolkodás elől. A férfikar meg cserébe erre az alkalomra írt alkalmi kórusművel csinál kedvet a hideg zuhanyhoz.
Mária keresztútja
A Hétfájdalmú Szűzanya szenvedéstörténetét jeleníti meg Veszprém megye legrégebbi keresztútja. A barnagi temetőhöz vezető út mentén álló hét kis stációkápolnát a német nemzetiségi önkormányzat hagyománytisztelete mentette meg az enyészettől.
Hivatása örömében élt
Türelemmel viselt hosszú betegség után április 5-én a Budapest-Felsőkrisztinavárosi Keresztelő Szent János Plébánián, hívei körében érte a halál dr. Pákozdi István pápai káplánt, érseki tanácsost, plébánost, katolikus egyetemi hallgatók százainak kedvelt lelkészét, tudós teológiai tanárt.
Szellemünket gyarapító utazás
Annak, aki utazni kíván, lámpással sem lehetne hasznosabb könyveket találnia, mint a Hazai úti célok könyvsorozatának darabjai. Most megjelent a hatodik.
Az ideológia kudarca
A Fidesz negyedik kétharmados győzelmét lehet így is, úgy is (félre)magyarázni, a döntő ok alighanem mégiscsak az, hogy a kormányzás fő vonalait széles körű támogatás övezte, az ellenzék által akár joggal vitatott kérdések ellenben keveseket foglalkoztatnak.
Drónvideóval a Tesla új Giga Berlin gyárában
Látványos kampányfilmmel mutatja be negyedik Gigafactoryját, első európai gyártóbázisát, a keletnémet Grünheidében beüzemelt Giga Berlint az elektromos autók gigaspecialistája. Drón cikázik a robotizált gyártósorok között, a színes, szélesvásznú látvány valóban lenyűgöző.
Beneš sötét árnyéka – csöndes szlovák földrablás
A Beneš-dekrétumok történelmi dokumentumok, további joghatások nélkül – visszhangozza az Európai Bizottság a szlovák kormány álláspontját, miközben a szlovák hatóságok ezekre hivatkozva ma is százszámra vonják el magyar örökösök ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjogát.
Negyvenkettes papucs Jesus részére
Kijevből menekült ecuadori diák ő, akinek nevét hallva a békásmegyeri Szent József-plébánia közössége különösen átélheti a Mester ígéretét: amit a legkisebbek közül egynek tettetek, velem tettétek. A bajban családjaink menekültek százezreinek sietnek a segítségére.