A közelmúltban európai uniós pályázatok segítségével számos templomot újítottak fel Kalotaszegen is, többek között Magyarvalkón és Bánffyhunyadon. Ezt követően azonban a korábban textíliákkal
gazdagon díszített templombelsők helyett fehér falak fogadták a visszatérő híveket, ami sokak nemtetszését váltotta ki.
Egy inkognitóját fel nem fedő, de Gurzó K. Enikő újságíró szerint Kolozsvárt és környékén köztiszteletben álló, Kalotaszeg értékeiről több könyvet is publikáló „kalotaszegi vándor” közösségi oldalán azt írja: nincs az a támogatás, ami feljogosíthat valakit arra, hogy eltávolítsa a kalotaszegi templomokból a varrottasokat. A pályázatok elindítóinak is tudniuk kellene ugyanis, hogy a tájegység templomainak legismertebb jellemzői a kazettás mennyezetek mellett a varrottasok, amelyekben benne van „készítőik szeretete, imája, személyes áldozata. Amíg ilyenek készülnek, addig élő a hit, élő és gazdag a közösség”.
A „vándor” személyesen is figyelmeztette a bánffyhunyadi lelkészt: ha nem rakja vissza a varrottasokat, többek között Buzás Mártonné Borbély Anna, „Kalotaszeg egyik meghatározó népművészének nyomai fognak eltűnni”. Péter Mónika Mária, Kolozs megyei magyar szakos tanfelügyelő, a kalotaszegi kultúra kutatója is arra hívja fel a figyelmet, hogy
évszázados hagyomány szakadhat meg azáltal, hogy a varrottasok eltűnnek a templomokból.
A Magyar Nemzetben az anyaországi nyilvánosságra is átterjedő vitában megszólalt Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet volt igazgatója is, aki
műemlékvédelmi és liturgikus szempontokkal érvelt a puritán református templombelsők visszaállítása mellett.
Kalotaszeg a templomépítészet szempontjából az egyik legegységesebb arculatú magyar tájegység, templomai szinte kivétel nélkül középkori építésű, különleges gótikus stílusú műemlék épületek.
A XIX. században széles körben elterjedt, a textíliákat reprezentációs céllal adományozó, jó szándékú, naiv népi mozgalom következtében azonban a falakat, a padokat, az úrasztalát, mindent kék és piros varrottasok lepték el, zsúfolttá, szinte nyomasztóvá téve egyes templomok belsejét.
Csóti szerint azon túl, hogy
a varrottasok esetenként évszázados műemlékeket, falképeket takarnak el, vallási szempontból is kifogásolható a templomok „zsúfolt kiállítótérré alakítása”.
Csóti György nem vitatja a népi varrottasok értékét, szépségét, de azokat szerinte máshol kell elhelyezni. „Adjuk meg a tiszteletet a népművészet évszázadokon keresztül alkotó mestereinek! És állítsuk vissza a templombelső tisztaságát, az áhítatot és imádságot ne zavarják meg feliratok, ki mikor konfirmált, ki volt a nagylelkű adományozó!"
Kiss Lóránd restaurátor egyetért azzal, hogy a varrottasok a kalotaszegi identitás hordozójává váltak, ezért meg kell keresni azt a felületet, közösségi teret, ahol közkinccsé tehetők. Mihály Ferenc restaurátor szerint
kompromisszumot kell találni a műemlékvédelmi és funkcionális szempontok, valamint a közösség igényei között. A kulcs a mértékletesség:
úgy berendezni egy templomot, hogy az elsősorban az igehirdetés helye legyen, s csak azután a népművészet bemutatásának tere.
Tötszegi Tekla, az Erdélyi Néprajzi Múzeum munkatársa elképzelhetetlennek tartja, hogy egy középkori falképet vagy egy festett padot textíliákkal takarjanak el, de meg kell találni a módját annak, hogy a varrottasoknak legalább egy része visszakerüljön a templomokba. Ezek ugyanis a magánterekből lassan teljesen eltűnnek, így a későbbi generációk csak a templomokban ismerhetik meg őket.
Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője közvetíteni próbál a vita résztvevői között. Személy szerint nem ellenzi a népi hagyományok ápolását, a varrottasok megjelenését sem, sőt „otromba eljárásmódnak” ítéli egy protestáns gyülekezet megszokott szakrális terének megváltoztatását. Miután azonban kétségtelen, hogy a feltárt freskók óriási művészi értéket képviselnek, azt indítványozza, hogy készüljenek a varrottasokból takarófüggönyök, amelyek igény szerint elhúzhatók a freskók bemutatása érdekében.
Pap Ákos magyarvalkói református lelkész egy lehetséges megoldást is felvázolt: mivel fontos számukra ez a népi örökség, kialakítottak egy Kónya Gyuláné-emlékszobát, amelyben amellett, hogy bemutathatják a varrottasokat, emléket állítanak a korábbi lelkészfeleségnek, aki
az első világháborút követően újjászervezte Valkón a hanyatlásnak induló háziipart, összegyűjtve régi varrottasok mintáit,
majd ezek alapján megalkotta saját mintakészletét.
Jakab Mihály Gyula bánffyhunyadi lelkipásztor szerint „az eddig szinte kaotikus kinézetű belső tér” a felújítás után „talán kissé túl letisztult lett”, így végül arra jutottak, hogy a templom bizonyos részeibe vissza fog kerülni néhány varrottas.
