A Nyírség homokfelszínét tagoló ősfolyóvölgyek és szélfútta mélyedések a lecsapolások előtt lápvidékek voltak gazdag élővilággal.
A völgyekben összegyűlő csapadék táplálta a Debrecen környéki patakokat, ereket,
köztük a környék legjelentősebb vízfolyását, a várostól északra, a zeleméri templomrom közelében eredő Tócót.
A forrás egy érdekes geológiai képződménynek köszönheti létét. A patak keleti oldalán lévő homoktalaj itt találkozik a patak nyugati oldalán elterülő fekete lösszel, ami a homokhoz képest kevésbé vízáteresztő. A felszín alatt nyugat felé áramló víz nekiütközik a fekete lösznek, feltorlódik, és a patak vonala mentén a felszínre szivárog. A mocsárforrások táplálta Tócó völgye a Hajdúsági löszhát és az Alsó-Nyírvíz-vidék homokdombjai között, azokat elválasztva, észak–déli irányban húzódik.
A múltban sokkal több víz került a felszínre; a Tócónak a XIX. század közepén még olyan nagy volt a vízhozama, hogy vízimalmok működtek rajta. Sokan halásztak benne, s a város délnyugati részén egykor voltak olyan szakaszai is, ahol nyaranta nyakig ért a víz.
A Nyírvíz-laposok lecsapolása azonban a talajvízszint süllyedéséhez vezetett, s ezt a helyzetet napjainkban a klímaváltozás tovább rontotta.
A talajvízszint süllyedése kiszárította a debreceni erdőspusztákon létrehozott mesterséges tórendszert is, a hetvenes évektől kezdve a város kedvelt pihenőhelyét és idegenforgalmi központját. A Bodzás-tó gazdag élővilágával a debreceni madarászokat vonzotta, a Fancsikai-tározók horgászparadicsommá váltak, míg a Vekeri-tó a mellette lévő kempinggel idegenforgalmi centrummá fejlődött. Mint Juhász Lajos, a Nyírerdő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, a hidrológiai számítások már a tórendszer kialakításakor előre jelezték, hogy átlagosan tízévente egyszer azok kiszáradásával kell számolni, ami többször be is következett. Mindig volt azonban egy-egy csapadékosabb időszak, amikor újra föltöltődtek a tavak.
Erre azonban utoljára sajnos az 1999-es rendkívül csapadékos év után került sor, amikor mindegyik tó teljesen megtelt.
Az elmúlt négy-öt évben ellenben nagyon érződik, hogy messze nem esett a szokott mennyiségű csapadék, s emiatt a nagy Fancsikai-tavak már jó néhány éve ki is száradtak.
A vízügyes kollégák olyan vízkormányzásra törekedtek, hogy legalább az idegenforgalmi szempontból legfontosabb Vekeri-tóban legyen víz, de az idén már ezt sem sikerült elérni. A rendkívüli szárazság miatt a Vekeri-tó is teljesen kiszáradt, és a kutatók a jövőben is inkább további romlással, mint javulással számolnak.
Régen megfogalmazódott az az elgondolás, hogy
a Nagyerdő és tágabb térsége talajvízszintjét mesterséges vízpótlással kellene megemelni.
Az utóbbi években ez a terv konkrét formát öltött, és megindult a megvalósítása is. A Civaqua-program lényege az, hogy a Tisza vizét a Keleti-főcsatornán keresztül elvezetik a Tócó felső folyásához, ahonnan a víz részben a Tócóba kerül, részben a Nagyerdő, a Szentgyörgyi erdő és a Fancsikai erdőspuszta felé vezetik.
A Debrecen és környéke vízhiányának mérséklését szolgáló program keretében tizenhárom kilométer hosszú, egy méter átmérőjű nyomóvezetéket építenek, amelyen keresztül
a Keleti-főcsatorna vize a szivattyúteleptől hatvanhárom méteres szintkülönbséget legyőzve a térség legmagasabb pontján, Debrecen-Józsa fölött kialakított kiegyenlítő tározóba
kerül. A víz innen az első ütemben egy két kilométer hosszú, hatvan centiméter átmérőjű vezetékben gravitációs úton jut majd el a Tócó-patak forrásvidékére.
A részben föld alatti csatornarendszer tervezett kapacitása másodpercenként másfél köbméter, amiből a Tócó 275 liter/másodperces folyamatos vízutánpótlást kapna, a többit pedig kelet felé vezetnék a Nagyerdő és az erdőspuszták irányába. A kedvelt horgásztavak élővilága ettől kezdve nem lenne kiszolgáltatva a lehulló csapadék kiszámíthatatlan ingadozásainak, a tavak állandó vízfelületekké alakulnának. A Civaqua biztosíthatja, hogy a Nagyerdő valamikor fajgazdag gyöngyvirágos tölgyesei, melyeknek
százötven éves fái ma csúcsszáradásukkal jelzik, hogy több vízre lenne szükségük,
újra teljes pompájukban táruljanak a látogatók elé.
A szivattyús vízpótlás a működtetéséhez szükséges energiát a program második ütemének részeként megépülő naperőműből nyeri majd. A rendszer akkortól fogva tehát
energetikai szempontból önfenntartó lesz, ami a mesterséges vízpótlást környezeti szempontból fenntarthatóbbá
teszi. Mivel az 1950-es években épült Keleti-főcsatorna már nem képes a vízpótláshoz elegendő vizet biztosítani, a meder kotrása is szükségessé válik.
A Civaqua első ütemének eredményeként a Tisza vize 2023 novemberére eléri Debrecen nyugati térségét, életre keltve a Tócó vidékét, ahol szerencsére még több kisebb, ökológiailag értékes gyepterület is fennmaradt. A későbbiekben a Nagyerdő és az erdőspuszta, benne a debreceniek által kedvelt tórendszer is megújul, ismét lehetővé téve, hogy pihenni, sportolni vágyó emberek népesítsék be a tópartokat, erdei tisztásokat.
