Olyanoktól veszik el az ingatlant egy tollvonással, akik korábban évtizedekig törvényes tulajdonosoknak számítottak, ingatlanadót is fizettek. Egészen mostanáig tulajdoni lapjuk volt az ingatlanukról, s csak most, a XXI. században veszítik el azt – figyelmeztet Mózes Szabolcs, a felvidéki egyesült magyar párt, a Szövetség alelnöke. „Nincs az a strasbourgi bíróság, amelyik ezt jóváhagyná”.
befejezni az 1945-ben indított eljárásokat, elkobozva az akkor valamilyen oknál fogva el nem vett földeket.
Járásonként haladva, levéltárból előkerült dokumentumok alapján, közigazgatási eljárásban (az érintettek bevonása nélkül) indul a „konfiskálás”. Az állam igyekezett titokban tartani a vagyonelkobzásokat, majd amikor nyilvánosságra kerültek, megpróbálták azzal indokolni, hogy az eljárások valójában már 1945-46-ban megtörténtek és most csak a "valósággal" hozzák összhangba az ingatlan-nyilvántartást.
Csakhogy ez hazugság – állítja Fiala-Butora János kisebbségi jogsérelmekkel foglalkozó ügyvéd, aki szerint olyan ez, mintha utólag nem érvénytelenítették volna a náci korszak törvényeit, és most
egy árjásító rendelet alapján koboznák el zsidó származású emberek házát, arra hivatkozva, hogy az erről 1942-ben született döntést nem tudták végrehajtani.
A szlovák földalap vezetője megerősítette, hogy jogilag tényleg erről van szó.
A szlovák állam értelmezése szerint tulajdonképpen rutineljárásról van szó, ők csak korrigálják, ha „rossz név” szerepel a tulajdoni lapon. A szlovák legfelsőbb bíróság 2021-ben úgy határozott, hogy
egyénileg nem is kell vizsgálni az eseteket, mert a dekrétum következtében automatikusan megtörtént a jogfosztás minden magyar és minden német esetében.
Csak egy „adminisztratív hiba” került a rendszerbe, amit most korrigálnak.
Fiala-Butora János szerint a legfelsőbb bírósági ítélet azért veszélyes, mert azt jelenti, hogy szerintük ettől kezdve az egyéni eljárás nem számít, a törvényből következőleg mindent elkoboztak. Szemmel láthatóan el akarják kerülni, hogy ha nemzetközi színtérre kerül az ügy, úgy tűnjön, mintha most érné jogsérelem az embereket, s ezáltal a jelenlegi emberjogi szabályok vonatkoznának rájuk. Elébe mennek egy jövőbeni strasbourgi döntésnek, de ezt nem tudják megvédeni. 1945-ben még nem létezett az Európai Emberi Jogi Egyezmény, ma azonban már igen, s ezt aláírta Szlovákia is – márpedig ennek alapján a tulajdonjogot védelem illeti meg.
A konfiskálás különösen autópályaépítésekben érintett területek esetén „praktikus eljárás”: nem kell piaci áron megvásárolni a területet, egyetlen tollvonással, ingyen állami tulajdonba lehet venni, ha egykori tulajdonosa magyar vagy német nemzetiségű volt.
A jogos tulajdonosokat – ha egyáltalán – már csak akkor értesítik, amikor az ingatlan minden kárpótlás nélkül lekerül a nevükről.
Mózes Szabolcs szerint ez nemcsak erkölcsileg, de jogilag is erősen vitatható álláspont, hiszen a törvény utólagos alkalmazásáról van szó.
Didier Reynders igazságügyi biztos válaszában továbbra is a jól ismert szlovák álláspontot visszhangozza: a Szlovák Nemzeti Tanács 104/1945. számú rendelete
„a németek, magyarok, árulók és a szlovák nemzet ellenségeinek vagyonelkobzásáról” „az Európai Unióhoz való csatlakozást megelőzően hozott történelmi jogi aktus”,
aminek „nincs olyan határokon átnyúló hatása, amely az uniós jog hatálya alá tartozna”.
Reynders legfeljebb annyiban igazította válaszát a konkrét helyzethez, hogy
a „tagállamokra és igazságügyi hatóságaikra hárul a feladat, hogy biztosítsák az alapvető jogok tényleges tiszteletben tartását és védelmét,
nemzeti jogszabályaikkal és az emberi jogokkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeikkel összhangban”. Kecskére a káposztát…
Ez csak éppen az Európai Bizottság igazságügyért felelős fő tisztviselője számára nem nyilvánvaló, annak ellenére, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét panasz ügyében már egy Szlovákiát elmarasztaló ítéletet is hozott. Emellett, mint erre jogászok rámutatnak, a ratione temporis elve szerint a lezáratlan bírósági ügyeken keresztül, ha azok a csatlakozást megelőzően létrejött jogi aktusokra hivatkoznak, alkalmazni kell az uniós jogot.
És az uniós bírósági precedensjog is ezt diktálja. Az Európai Unió Bírósága a Costa kontra Enel ügyben kimondta, hogy a tagállamoknak
a csatlakozást megelőzően elfogadott jogszabályaikat is meg kell feleltetniük az uniós jognak.
Mint látjuk, a Beneš-dekrétumok esetében ez arra hivatkozva nem történt meg, hogy ezek „történelmi dokumentumok”. Ám ez sem jelenhet kibúvót, ugyanis a szóban forgó bírósági döntés azt is kimondja, hogy a csatlakozást megelőzően létrejött jogi aktusok jelenlegi jogkövetkezményeire is alkalmazni kell az uniós jogot.
több százezer euró közpénzt kapott az államtól, hogy a kollektív bűnösség elve alapján, a Beneš-dekrétumokat érvényesítve értékes ingatlanokat sajátítson ki a magyaroktól és a németektől.
Amikor (az azóta magyar alkotmánybíróvá választott) Juhász Imre még 2011-ben petíciót nyújtott be a magyar és német kisebbséget súlyosan diszkrimináló Beneš-dekrétumok európai uniós jogrendszerrel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát szorgalmazva, a szlovák fél azt a meggyőződését hangoztatta, hogy a dekrétumok elemzése „történészi, nem pedig politikai szintű feladat”. Az EP Jogi Bizottsága ellenben a korábbiakkal ellentétben (végre) leszögezi, hogy a Beneš-dekrétumok jelenléte bizonytalansági tényező a szlovák jogrendben, és ezért kívánatos lenne a helyzet további vizsgálata.
a bírói és közigazgatási határozatok, amelyek következtében a dekrétumok újraéledtek”.
Mint látható, ma már mélyreható kutatásokra nincs is szükség, az élet sajnálatos módon maga produkálja az egyértelmű bizonyítékokat. A Szövetség szerint a megoldást egy olyan törvény elfogadása jelentené, amely kimondaná, hogy az állami szervek kötelesek leállítani minden olyan eljárást, amelyeknek köze van a Beneš-dekrétumokhoz.
Fiala-Butora János szerint Szlovákia számára súlyos gondot jelent, hogy ilyen ügyek vannak terítéken Strasbourgban. Sokan úgy gondolják, hogy a dekrétumok hatása már rég elmúlt, a kisebbségi helyzet pedig alapvetően jó. Ezek az esetek, azonban azt bizonyítják, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva még mindig megfosztanak magyarokat a vagyonuktól.
Szlovákia nem volt jóhiszemű a csatlakozáskor és elhallgatott dolgokat – ha ez kiderül, az súlyos presztízsveszteség az országnak.
Ha a szlovák polgároknak azzal kellene szembesülniük, hogy tényleg faji alapú, kollektív bűnösségen alapuló jogrendet alkalmaznak a nevünkben, lenne olyan, aki ezt kifogásolná. Ennek az útnak azonban még nagyon az elején járunk.
Nyitókép: a Meghurcoltak emlékműve Komáromban (Wikipedia)
