Szerző: Krómer István
Játékos intelligenciával a Holdra
Japán szokott precizitásával, a csúcstechnológia teljes arzenálját bevetve tette le névjegyét az űrnagyhatalmak exkluzív klubjában. A nemzetek sorában ötödikként a Holdra szállva béka módjára ugráló s transzformerként kígyózó holdjárócskákat indított útnak, a gyermekek nagy örömére.
A népirtás árnya
Az izraeli kormány és zsidó értelmiségiek élesen bírálják a gázai háború kapcsán Hágában a zsidó állam ellen indított népirtási pert, amelyet Jonathan Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője például a modern kori zsidógyűlölet legitimálásának bizonyítékaként értékel.
Dollár nélkül könnyebb?
Miért kellene Ázsia két nagyhatalmának, a világ legnépesebb, gazdaságilag legerősebb országának és egy energetikai óriásnak amerikai valutában kereskednie egymással? Adottságaik alapján Kína és Szaúd-Arábia potenciális szövetségesek, s ez a szövetség egyre inkább kezd körvonalazódni.
Jogfosztó román jogegység
Egy legfelsőbb bírósági döntés a magyar történelmi egyházak elkobzott javainak visszaszolgáltatását akadályozva olyan precedenst teremt, amivel „törvényessé teszi a kommunisták lopását és megkérdőjelezi a tulajdonjogot” – fakadt ki a mindig higgadt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Titkos román demokrácia
Románia szigorú megszorítások közepette készülő költségvetésében a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) előirányzatát húsz százalékkal megemelik. Nehéz meghúzni a határt politikum és titkosszolgálat között, a miniszterek, államtitkárok egyharmada titkosszolgálati akadémián végzett továbbképzést…
A régi űrnagyhatalmaknak nem megy
Miközben Kína és India sikerrel nevezett be a Holdra szállni képes nemzetek exkluzív klubjába, s Japán is nagy önbizalommal készül erre, az oroszok leszállóegysége nemrégiben becsapódott a holdfelszínre, az amerikaiak meg jószerével neki sem tudtak indulni.
Megjelent az Országút 105. száma
Legújabb számunkban Pilinszky János költői kapcsolatairól, Bibó István és Reigl Judit életútjáról, Antall József és Henry Kissinger találkozóiról olvashatnak, Szalai Éva zongoraművésszel beszélgetünk, Budai Ilonára, Wolfgang Schäblére és Jacques Delors-ra emlékezünk.
Romokból építeni
Tragikusan szimbolikus, hogy egy farkaslaki diák veszítette életét a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonának összeomlásakor.
Vitorláshajóval űrrakétát
A tengerhajózás szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése műszaki-gazdasági szempontból az egyik legfogósabb kérdés. Az autózásban ma nyerő megoldásnak látszó villamosításnak gátat szab az akkumulátorok súlya és helyigénye, a klímasemleges szintetikus üzemanyag drága...
Soviniszta hortobágyi marhatenyésztők
Néhány évtizede, amikor a magyar puszta királya, a szürkemarha még nem idegenforgalmi védjegynek, s a biológiai sokféleség génbankban őrzött letéteményesének, hanem a tervszámok teljesítését gátló feudális csökevénynek számított, néhány konok ember elrejtett néhányat belőlük a mátai réteken…
Az isteni szépség szerelmese
Az Országút Galériában kiállított képeit megáldó Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek méltatta így Prokop Pétert, a műveivel prédikáló pap-festőt, aki a tárlatot megnyitó Fazakas Réka művészeti író értékelése szerint fél évszázadot felölelő életművében bátran és bölcsen ötvözte a múlt század meghatározó irányzatainak elemeit.
Holland jobbra át
Miközben az előre hozott választásokon győztes jobboldali Szabadságpárt vezetője, Geert Wilders koalíciós társakat keres a kormányalakításhoz, a legújabb közvélemény-kutatás szerint Hollandiában is érvényesül a győzteshez húzás jelensége: immár a választók harminc százaléka szavazna Wilders pártjára.