Szokás szerint nekiereszted a gépet a 71-es útnak, és hamarosan, szokás szerint, beleszaladsz egy dugóba, legkésőbb az M7-eshez érve, de ha nem, akkor a fővároshoz közeledve majdnem bizonyosan. Az M0-ról meg szó se essék, ha pechedre valahol Dél-Pesten verted föl a sátradat. Esetünkben nem így áll a helyzet, ám a várost így is át kell szelni, Békásmegyerig. A budai Dunakanyar környékét is ideszámítva sokan vagyunk így. Nem nagy öröm, az bizonyos; alaposan elronthatja egy amúgy szép emlékű hétvége szájízét. És akkor eszedbe jut a régi közmondás: lassan járj…
Hiszen nem kötelező autópályán közlekedni. Ha rászánsz még másfél órát, nem várt élményekkel leszel gazdagabb, gyorsan repül az idő, s ha beüt egy koccanás az M7-esen, még lehet, hogy előbb haza is érsz. Szóval
irány észak, a szőlő borította szelíd dombvidék. Ha meg sem állsz, csak élvezed a táj változatos képét, már megérte,
de persze számos helyen érdemes hosszabb-rövidebb időre kiszállni, egy fotó, egy rövid séta vagy egy kiadósabb kirándulás céljából – ha máskor nem, majd amikor legközelebb ismét erre veszed az irányt.
A tihanyi elágazásnál tehát nem jobbra fordulunk Pestnek, hanem balra, de éppen csak Aszófőig, eddig a bájos (egykorvolt) halászfaluig. Itt Pécsely felé kanyarodunk, amely egy kis medencében fekszik, jegenyesoros keskeny utakkal, előtte a Zádor-várat rejtő fennsík vonulatával.
A falvak, amelyeken áthaladunk, számos felújított, régi szépségében pompázó tornácos parasztházat rejtenek, ami egyrészt öröm, másrészt keserűség. Hiszen nem nehéz elképzelni, hogy
nagyszüleink (gyerek)korában mennyivel festőibben nézhetett ki ez a haza, egy óriási működő skanzen, amit majdnem teljesen lerombolt a „modernizáció”,
meg persze a szocialista építőipar. Pedig, számos mai jó példa jelzi, modernizálni rombolás nélkül is lehet(ett volna).
A legrövidebb út Veszprém felé Tótvázsonynak visz, de egy kis kitérő mindjárt az eleje tájt felmerülhet, Nagyvázsony felé, egyrészt a barnagi és vöröstói keresztutak miatt, és természetesen a Kinizsi vár is mindig szép program, főként ha gyerekekkel megyünk. Vázsony határában két helyen is pálos barátok török pusztította kolostorainak romjai állnak, a közelebbi csak néhány száz méterre a parkolótól.
A Bakony és a Balaton-felvidék között haladó, újabban a 77-es számot nyert országúton Veszprém felé kanyarogva balról a Kab-hegy eltéveszthetetlen tömbje kísér, amelynek két tornya a Balaton déli oldalától a Somlóig számos helyről jól látható, jobbról kisebb falvak fehér templomtornyai integetnek. Azután, a városhoz közeledvén, megjelennek a logisztikai és ipari parkok szintúgy eltéveszthetetlen csarnokai, s kisvártatva elérjük a körgyűrűt.
Veszprém az első hazai nagyváros, melyet teljesen körbe lehet autózni, de dugóveszélytől mentes időben akár nyílegyenesen át is utazhatunk a városon, ám annak akár futólagos megtekintése természetesen külön alkalmat igényel.
Akik még rajtam kívül GPS nélkül utaznak, keressék a 830-as utat, az északi elkerülőt, amely átvezet a Magas-Bakony (és Győr) felé vezető 82-esre. A Magas-Bakony persze amolyan bakonyosan értendő, a szelíd emelkedő Zircig nem veszi különösebben igénybe sem a technikát, sem vezetéstechnikánkat, mégis négyszáz méter fölé jutunk (úgy mondják, ez a kisváros így is Magyarország legmagasabban fekvő városi rangú települése), igaz Veszprém, ahonnan indulunk, maga is kétszázhetven körül fekszik. Útközben áthaladunk Eplényen, amelyről így nyáron semmi sem árulja el, hogy határában, a Papod-hegy oldalában működik az egyik legkedveltebb hazai sípálya.
Zirc északi szélén kell Budapest felé fordulni, a Keleti-Bakony északi lankáin a Móri-árok felé kanyargó útra. Egy rövid kitérőt azonban itt is érdemes tennünk, hogy a 82-esen leereszkedve, egy útszéli parkolóból
legalább egy pillantást vessünk hazánk egyik legfestőibb fekvésű várromjára, a csesznekire.
Ez szintén megér egy külön kirándulást, Pannonhalmáig terjedő panorámájával, különösen a via ferrata kedvelőinek, akik számára az itteni sziklákon alakították ki az első hazai, helyenként meghökkentően nagy nehézségi fokú útvonalakat.
a tési szélmalmot kereshetjük fel, amely pannon lelkünknek, mi tagadás, otthonosabb képet mutat.
Bakonycsernye kevésbé nevezetes, ám feltűnő látványossága két útmenti, kerti törpékkel és gipszgólyákkal zsúfolásig telt udvar, sejtetve, hogy a már-már vicces ízléstelenségre napjainkban is masszív üzlet alapozható. No, ilyeneket a Balaton-felvidék hagyományait jobban őrző falvaiban lámpával kellene keresni. Továbbhaladva kinyílik a tér, szemben a látóhatárt a Vértes masszív tömbje zárja le. Ez azért furcsa, mert sokkal alacsonyabb a Bakonynál, legmagasabb pontja sem éri el az ötszáz métert, ellenben minden égtáj felől viszonylag hirtelen emelkedik ki alföldies környezetéből.
Az erdős sziklafal közepe táján messziről látható egy jellegzetes nagy épület, amelyet először bányaépületnek vélhetnénk, távcsővel vagy a fényképezőgépünkkel közelítve azonban kiderül, hogy maga
a csókakői vár, a Fehérvárra menő hadi út egykori őre, csakhogy nem korábbról megszokott romos formájában, hanem szinte teljesen újjáépítve.
A Vértes Natúrpark déli peremén járunk, sziklákkal szegélyezett legelők világában. A környék jelentősebb városkája, Csákvár bazilikányi, kéttornyú templomában érdekes Szent Mihály-szobor áll az oltárkép helyén. Azután lassan Bicskére érkezünk, ahol újra ellenállhatunk az autópályák vonzásának, Zsámbék felé fordulva keresztezvén az M1-t. Az itteni országos nevezetességű premontrei romtemplomot nem kell bemutatni, ellenben érdemes bármikor felkeresni. És jó, ha tudjuk, hogy a premontrei fehér ruhás barátok újrakezdték munkájukat őseik e nevezetes településén.
Piliscsaba felé továbbhaladva szemben feltűnik a János-hegy jellegzetes kúpja, távolról jelezve a fővárost, amelyet most nyugatról elkerülünk, azután láthatjuk északabbra a Pilis-tető masszív tömbjét. A kettő között visszafordulunk a 10-es úton Budapest felé. Az agglomerációba igyekvők Vörösvárról Csobánka vagy Ürömnél Budakalász felé tehetik meg az utolsó kilométereket, nekünk az Aranyhegyi út a kézenfekvő megoldás. Lassan hazaérünk, dugók nélkül, nyűgös araszolások helyett egy szép kirándulás emlékével.
