A negyven évből, amit a médiában töltöttem, négy esztendőt tekinthetek fenntartás nélkül, szabad lélekkel, a szó nemes értelmében újságírásnak. Életem tragikomikuma, hogy ez az én olimpiai ciklusom a Kádár-korszak végelgyengülésére esett. Lehettünk talán százan az országban, akik komolyan gondoltuk, hogy a fórumokat, ahova bejutottunk, annak felmutatására használjuk, hogy mi van itt valójában. Rendszerkritika szóba se jöhetett az első nyilvánosságban, nekünk a jelenségek feltárása kínált egérutat. Zsigereinkben volt a nagy elődök kettős beszéde, a sorok között írás művészete.

Júniusban az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában debütál Ulrich Gábor új rövidfilmje, a Dűne. Az alkotást beválogatták a Hirosimai Animációs Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába. A képzőművész azt mondja: szeretne szellemesebb, könnyen befogadható műveket készíteni, de valamiért mindig sötét, komor és tragikus lesz a végkicsengésük. A szubkultúra köré épült falakról, morális aggályokról és a befogadói munkáról is beszélgettünk.

Sokan tekintik úgy az István, a király 1983-as királydombi ősbemutatóját, mint a rendszerváltás előfutárát. Bizonyos szempontból kétségkívül jól modellezte és összegezte a spontán nemzeti ünneppé alakult előadás azokat a társadalmi folyamatokat, amelyek a 89-es eseményekhez vezettek, beleértve a rendszer tudatos, felsőbb döntés alapján elindult lazítását. Ugyanakkor közel négy évtized távlatából már világosan látszik, hogy a legendás bemutató inkább csak egy látványos állomása volt egy felülről vezényelt hatalomátmentő folyamatnak, mint katalizátora a valódi szabadsághoz vezető változásnak, annak ellenére, hogy a darab hatása számos máig tartó pozitív folyamatot indított el, például a táncházmozgalom szélesebb körben való elterjedését, a magyar identitás tudatosabb keresését. A bemutató körül zajló háttéreseményekről és a darab utóéletéről Szörényi Leventével beszélgettünk.