Bereményi Géza emlékezik, mérlegel és mesél, az olvasónak pedig olyan érzése támad, mintha a novellák ebben a meglehetősen vaskos kötetben olyan nagyregénnyé akarnának összeállni, amely majd ötven év alkotómunkáját öleli fel. Búcsúzás? Talán nem. Rájátszás? Esetleg.
Hetvenöt éves lett. Mondhatni ebből az alkalomból adja közre legújabb könyvét. A megannyi műfajban és hangulatban járatos szerző néha csak árnyal, leplezni próbál, néha pedig köntörfalazás nélkül, nyersen kimondja a dolgokat, úgy, ahogy voltak – vagy ahogy lenniük kéne. A kötet anyagát korábban már napvilágot látott könyvekből maga a szerző válogatta, egyik-másik novellát átcímezve, így a kezdő olvasó is ízelítőt kaphat a Bereményi-világképből, eleven látásmódjából, végigkísérheti visszatérő motívumainak, jellegzetes figuráinak születését és fejlődését. Terítékre kerül a gyermekkor, a fiatalság, szerelmek és családi kapcsolatok. Emlékek, tömény összegzések és csalódások fájdalmas pillanatképei.
A Bereményi-életműből kiemelkedő Magyar Copperfield színei és szürkületei köszönnek itt vissza. A finom társadalomkritikák kellemes tempóban hajlanak olykor abszurdba, így válnak az írások könnyeddé, megtörve az emblematikus, emlékműszerű statikusságot, így talán még plasztikusabban domborodik ki a jellegzetesen kesernyés belvárosi miliő.
A nyelvileg rendkívül leleményes, több szólamban játszó novellák igen gondolatébresztők is, határozottak és összetettek, hatnak az olvasóra, maradandó élményt nyújtva.
Novellái túlmutatnak önmagukon, mintha regényállapotból nyújtózkodtak volna elő. A csattanók és a végkifejletek bravúrosan mindig meglepő, szinte észrevétlen helyre kerülnek, a történetek pedig továbbgondolhatók, ami „nyílt forráskódúvá” teszi a műveket. És ami biztos: a Teleki téri piac továbbra is az univerzum középpontja marad.
Bereményi Géza: Azóta is élek – Összegyűjtött elbeszélések. Magvető, Budapest, 2021, 437 oldal.
