A járvány és a járványtól való félelem a régi korok embere számára mindennapi tapasztalat volt. Két különleges barokk freskó szimbólumainak megfejtése elárulja, hogyan gondolkodtak 250 éve a járványokról.

Nem érzem magamat műfordítónak. Dantét csak költő fordíthatja. Hogy e költő méltó-e, rokon-e Dantéhoz? Nem tudom, de ha nem hinném, egy tercinát sem írtam volna le.

Lemondok arról a hiúságról, hogy színeredeti költőnek tartsanak. Megpróbálom a legszebb könyvet adni nemzetemnek, amit adni tudok. És mint a középkori másoló, ideírom az elejére: olvassák szívesen, mert igen szép.

Újraolvasom Dantét. Az Isteni Színjáték, Babits Mihály fordításában, már nem is „világirodalom”, hanem itthoni költészetünk egyik legnagyszerűbb alkotása, hozzánk tartozik, akár a Buda halála.

Csillanj fel újra szellemem szemének,
    hogy látásomból egy szikrácska majdan
    jusson azoknak is, kik még nem élnek.
Ha most malasztod könyörűlve rajtam
    emléked e versekben visszazendül,
    győzelmed híre terjedend a dalban. –

Akkor az éles, élő fényözöntől
    ha elfordúlok, zavarva legottan
    lelkem örökre zavart lenne szentül.
És én emlékszem, amint egyre jobban
    tekintetem a végtelen Erővel
    összekapcsolni bírva bátorodtam.
Óh, dús Malaszt, az örök fény-kutfővel
    szétolvadó látásban elvegyülni
    megáldtál engem kegyelemmel, bővel.
S láttam mélyében három-egybe gyülni,
    szeretettel kapcsolva egy tömeggé,
    mi ittlenn szerte szokott elegyülni;
substantiát és accidenset eggyé
    és habitust, egy-fénynek, egy-valónak
    lehelve, mondom, elemmé s eleggyé.
Egyetemes formáját e csomónak
    hiszem, hogy láttam; hiszem, mert ha mondom
    tágabbra tártan örülök a szónak.

Babits Mihály fordítása

[…] és tedd a nyelvemet olyan erőssé,     

hogy ragyogásodból egy villanásnyit

átadhass a jövő emberének!

Ha némileg vissza tudnám idézni

s leírhatnék egy keveset belőle,

ők jobban értenék győzelmedet.

Az eleven sugár oly élesen

döfött belém, hogy ha elfordulok,

csak vakon tudtam volna tévelyegni;

emlékszem, ezért lettem még merészebb

s kitartón néztem, míg tekintetem

a Végtelen Erővel egybeforrt.

Mekkora kegy volt, hogy bátor lehettem

az Örök Fénybe bámulni merően,

míg látásom szinte belé veszett!

Láttam, hogy ott vannak mélyen a fényben

a Szeretet által kötetbe fűzve

a világ rendezetlen lapjai:

létezők, minőségek s viszonyok;

annyira egybeforrva, hogy szavam

csak derengését tudja visszaadni.

Hiszem, hogy ezt a mindent-egybefűző

kötést láthattam ott, mert örömem

ma is növekszik, ahogy elbeszélem.   

Nádasdy Ádám fordítása