Bár a streaming szolgáltató kínálatában kimondottan sok magyar produkció található – ezekről rendre beszámolunk az Országúton –, ezek kivétel nélkül olyan filmek, amik korábban már megjárták a hazai mozikat, netán valamelyik magyar tévécsatornán már műsorra kerültek. Amikor először megláttam A kilépő című filmet a Netflix kínálatában, rögtön arra gondoltam, hogy itt van az első magyar Netflix Original produkció, és a szolgáltató végre elkezdte komolyan venni, hogy sok más európai ország után a magyarok is kapjanak hazai gyártású, saját tartalmakat. Sajnos kiderült, hogy nem volt igazam: A kilépő nem a Netflix gyártásában készült, csak utólag vásárolták meg, bár abban még így is kétségtelenül úttörő alkotás, hogy ez az első olyan magyar film, ami a szolgáltató kínálatában debütált, előtte – néhány filmfesztivált leszámítva – sehol sem kapott hivatalos forgalmazást. Gyakorlatilag egy minimális költségvetésből, viszont sok-sok lelkesedéssel készült produkcióról van szó, amit korábbról nem igazán ismert alkotók hoztak tető alá puszta lelkesedésből, évek munkájával. Szimpatikus vállalkozás, bár az kétségtelen, hogy az ilyen minimálpénzű alkotások gyakran bizonyulnak kissé… amatőrnek. Tisztelet a kivételnek.

Kezdem egy biztató információval: ahhoz képest, hogy a film gyakorlatilag egyszereplős, és a főszerepet nem egy rutinos színész játssza, a film az egyik legfontosabb próbán gyorsan átmegy: Nagy Norbert kimondottan természetesen játszik, és bár nem gondoltam volna, hogy egy nem hétpróbás színész el tud vinni a hátán egy közel másfél órás filmet, neki sikerül a csoda. Jó néhány egyszereplős filmet ismerünk, de ezekben olyan rutinos sztárok játszották a főszerepeket, mint James Franco, Ryan Reynolds, Colin Farrell, Mélanie Laurent vagy éppen Tom Hardy, és higgyük el, egyáltalán nem egyszerű úgy játszani, hogy sincs hozzá partner. Nagy valóban kizárólag egy telefonra támaszkodhatott. A kilépő ugyanis egy férfiről, Végh Rolandról szól, aki a kocsijával megáll egy isten háta mögötti, kihalt vasútállomás mellett, kiszáll, kiveszi a kis gurulós bőröndjét, majd megpróbál elutazni az édesanyjához a következő vonattal. Csakhogy a vonat nem jön, a hangosbemondó szerint az átmeneti technikai akadály miatt ezen az állomáson nem áll meg, de egy idő után nézőként kezdjük úgy érezni, hogy ez az állomás évek, de inkább évtizedek óta zárva tart. Roland ide-oda mászkál a sínek mentén a bőröndjével, miközben folyamatosan csörög a telefonja.

Ezekből a beszélgetésekből kiderül, hogy bajban van. A barátnőjét úgy szedte fel, hogy gazdagnak hazudta magát, és a lány kezd rájönni a hazugságára. A munkahelyén egyre többen figyelnek fel arra, hogy már alig jár be, sőt a munkáit nem végzi el határidőre, és ez az információ a főnökéhez is eljut. Ezen felül súlyos pénzekkel lóg egy bűnözőnek, ráadásul nemrég mellékállásban menedzselni kezdett egy rockbandát, akiket úgy küld el egy amerikai fellépésre, hogy nem állapodott meg rendesen az ottani szervezővel. Hősünknek annyi baj szakad egyszerre a nyakába, hogy kissé hitetlenkedve nézzük, egy ennyire balfék csávó hogyan maradhatott életben idáig, hiszen látszólag a legalapvetőbb szervezésre is alkalmatlan. A telefonban egyfolytában ígérget, miközben ő maga is tudja, hogy úgysem tudja betartani, ráadásul az összes probléma közül egyedül a csaja foglalkoztatja igazán, aki azonban nyilvánvalóan egyáltalán nem szereti őt. Gyakorlatilag egy összeomlás/idegösszeroppanás szemtanúi vagyunk, de a filmekben képzett nézőknek ez az egész gyorsan gyanússá válik. A hangosbemondóval való társalgás és a sehová sem vezető sínek túl korán árulják el a film amúgy meglepetésnek szánt végkifejletét, így amikor ez bekövetkezik, elmarad a nagy sokk. Pedig az alkotók láthatóan erre húztak fel mindent, csakhogy ha tudod, mi a játszma lényege, az oda vezető utat időhúzásnak érzed. Ráadásul a film audiovizuális világa is borzasztó modoros: a kiégett, túlságosan fényes képi világ, a zaklatott lelkiállapotot ábrázolni hivatott gyors vágások és a rángatózó kézikamera a torz hangokkal kiegészítve inkább idegesítőek, mint hatásosak.

A kilépő legnagyobb hibája azonban nem ez, hanem a forgatókönyv. Az egyemberes projektek nem engedhetik meg maguknak a hibákat, ez csak akkor működhet, ha minden konfliktus, minden szituáció jól kitalált, minden mondat, minden szó a helyén van, és nyoma sincs önismétléseknek meg üresjáratoknak – itt azonban ez nincs így. Különösen modoros az a sehová sem tartó jelenet, amiben a főhős gazzal benőtt romok között futkározik, és a falakon Ü-Z-E-N-E-T-et közvetítő plakátok (Amerikai álom, amerikai rémálom…) ütik kalapácsként fejünkbe a mondanivalót. Baraczka Gergő forgatókönyvírónak és Százados Miklós rendezőnek volt egy izgalmas kisfilmre való ötlete, amit sajnos széthúztak nagyjátékfilmmé, és ebben a formában sajnos nem működik a dolog. Egyedül a főszerepet játszó Nagy Norbertnek, valamint a vele telefonon beszélgető színészpartnereinek köszönhető, hogy A kilépő legalább egy darabig el tudja hitetni velünk, hogy lehet benne valami.

 

Tóth Csaba

 

A kilépő a Netflix kínálatában látható.