Szerző:

Az angyalföldi nejlonbortól a bordói eleganciáig

Gara László legszűkebb baráti körének tagja, Szilvási Lajossal gyakran együtt hallgatja Cziffra György zongorajátékát az Oktogon kávéház lokáljában, s utazási lehetőség híján képzelt riportokban számol be a nyugat-európai eseményekről. 1956 után külföldre menekült. Önéletrajzi könyvének megjelenése alkalmából beszélget a memoár sajtó alá rendezője a kilencvenegy esztendős író, újságíró, üzletember Farkas Andrással.

Fogadjátok el egymást!

János apostol érvelése világos: aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Csak a tetteim mutatják meg, hogy valóban Jézust követem-e. Együtt élni másokkal elfogadás, szeretet, közösségvállalás, kölcsönös segítség nélkül lehetetlen.

Dosztojevszkij inkvizítora

Az ukrajnai háború megszüntetését Ferenc pápa elődei megnyilatkozásaival és az egyházi tanítással összhangban sürgeti: A háború sohasem megfelelő eszköz azoknak a problémáknak a megoldására, amelyek a nemzetek között felmerülnek: „Sohasem volt az, sohasem lesz az!”

A visszanyerhető hagyomány

A magyar filozófiai gondolkodás egyik jelentős, ám alig ismert alakjáról, Joó Tiborról jelentetett meg monográfiát Filep Tamás Gusztáv. A megszakadt magyar filozófiai hagyománynak ezt az ébresztését mutatja be írásunk.

Bíborost tartóztatott le Kína

Joseph Zen bíborost szerdán Hongkongban őrizetbe vették a nemzetbiztonságot felügyelő rendőri szervek, és „idegen erőkkel való összejátszással” vádolják, amiért a tüntetőket támogató úgynevezett 612-es Humanitárius Segélyalapban kurátori tisztséget töltött be.

Tengeri nimfa Szapphó nyomában

Avignoni sárga és dobbanásvörös reggel, forró mediterrán tájak, keserédes emlékek, letaglózó felismerések, a mindenben ott lévő Isten és Nő, és a tenger – Viola Szandra új kötetében.

Oxigén és Fény

Két Szirtes János-kiállítás is látható Budapesten: a Várfok Galériában festészeti munkái, a Tér-Kép Galériában performanszai és installációi tekinthetők meg.

Beteljesült Jókai álma

Sokakat izgató kérdés 1962-ben: kik lesznek a film főszereplői, ki lesz Tímea, Noémi, Athalie, ki lesz az aranyember, Tímár Mihály? Gertler Viktor Erdélyben, Marosvásárhelyen keresi a film női főszereplőjét – a férfi főhőst találja meg.

Tokaji vad százszorszépek

A mezei virágokban tündöklő százszorszép színek a fény igazi sebességét mérik, így ők tudják igazán, mi az idő. Az az idő, amit nem szabad megnevezni.

Művészetek Völgye – idén még bővebb kínálat!

Július 22. és 31. között közel 2000 (!) programmal csalogat Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre a Művészetek Völgye. Nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, izgalmas produkciók, beszélgetések, workshopok, kiállítások várnak idén is mindenkit.

Polgárvárosi hosszú hétvége

Ha a házak és a falak mesélni tudnának, mennyi izgalmas, magával ragadó vagy drámai történetet mondanának el tervezőikről, építőikről, lakóikról, a megélt időkről. Mit tudnak mai lakóik az épület múltjáról, jelenéről – erről is szól a Budapest100.

Sanda szándék és bukaresti kettős mérce

Szélsőséges nacionalista szervezetek feljelentése nyomán a román Legfelsőbb Bíróság a marosvásárhelyi katolikus magyar gimnázium megszüntetéséről hozott határozatot, miközben az ugyanazon kormányrendelet alapján létrehozott temesvári ortodox román gimnáziumot ez nem érinti.