◼Hogyan alakult a plakátművészet magyarországi története a XX. század elejétől napjainkig?
Mivel a fiatalabb generációhoz tartozom, ezért sajnos személyesen nem tapasztalhattam meg, milyen élményt nyújt az, amikor szinte kizárólag jó plakátok kerülnek az utcára, többek között politikai témában, amiknek esetleg művészi értékük is van. Mindezt csak művészettörténeti tanulmányaimból tudom, és szerencsére a Magyar Plakát Társaságból ismerek olyan mestereket, akik sokat meséltek arról, hogy például technológiai vagy fogyasztói szempontból is mennyire másként működött a plakátkészítés. Amikor a XIX–XX. század fordulóján megjelentek Magyarországon a plakátok, még litográfiával, időigényesen készültek. Később, a mindenki számára már elérhető számítógépes technika és az ofszetnyomtatás nemcsak felgyorsította a tervezőgrafikusok munkáját, hanem leegyszerűsítette a munkafolyamatokat is. Az egyre inkább felgyorsult világban pedig a plakátok elsősorban kereskedelmi érdekeket kezdtek el képviselni, ezek azonban nagyon ritkán bírnak művészi értékkel. Az autonóm vagy művészi értékként kezelhető plakátok – talán a színházi plakátokat leszámítva – eltűntek az utcákról és beszorultak a galériákba, pedig méltó helyük a köztereken lenne.
◼Mitől válik művészivé egy plakát, és a termékek eladásán kívül milyen üzeneteket közvetíthet?
Attól, hogy a művész tömören fogalmaz és metaforákban gondolkodik, s nem feltétlenül fotóalapú, hanem manuális – grafika, tus, monotípia – technikákkal dolgozik. Tehát művészi eszközökkel próbálja megfogni a gondolatot, az üzenetet, s nem a legegyszerűbb módot választva fotózza le a terméket és írja a hozzátartozó alapvető információkat. Természetesen fejlődni kell a technológiával, mert ha minden autonóm plakát a régi manuális sokszorosítási technikával készülne, az ma már nem lenne működőképes. A digitális festmények, plakátok sem ördögtől valók, ha egy adott témához legjobban a vektoros, ikonszerű ábrázolás vagy egy digitálisan megrajzolt motívum illik, akkor annak is lehet művészi értéke. A plakátok kiválóan alkalmasak arra, hogy tömören reflektáljanak a mindenkit érintő társadalmi és szociális kérdésekre.
◼A művészi plakátok – mint említette – beszorultak a galériák falai közé. A gyűjtők körében a műkedvelő közönség milyen érdeklődést mutat irántuk? Egy plakátkiállítás felveszi-e a versenyt egy festménykiállítással?
Szerintem egyre inkább igen. Egyrészt a plakát általában könnyen befogadható, érthető, ütős. Sokkal szélesebb réteget képes megszólítani, mint egy festmény. Az pedig, hogy a plakátok eltűntek az utcákról, azért is szomorú, mert így csak azok látják ezeket a műveket, akik ellátogatnak egy kiállításra. Viszont örömteli változás, hogy egyre több plakátkiállítást rendeznek Magyarországon, például kétévente a Posterfestet, amely több mint háromszáz plakátjával nemzetközi szinten is komoly kiállításnak számít.
A jó plakát provokál, elgondolkodtat, és amikor nem galériai környezetben, hanem az utcán sikerül akár köztéri kiállítást szervezni, tapasztalataink szerint nagyon nyitottak rá az emberek. Megérintik és elgondolkodtatják őket azok az aktuális vagy örök érvényű üzenetek, amiket az alkotások közvetítenek. A plakátművészet esetében a humor is fontos eszköz, ami által az üzenet közelebb kerülhet a szemlélőhöz. A plakátművésznek tehát nemcsak művészi szempontból kell kreatívnak lennie, hanem a sikerhez egyfajta humorfaktor is kell, s az a gondolkodásmód, amelyet a szakmában plakátos gondolkodásként szoktunk definiálni. Ennek lényege, hogy egy összetett témát egyszerű képi üzenetben kell megragadni.
◼Kik, mikor és milyen indíttatásból hozták létre az OPLA művészeti projektet?
Az OPLA-t Korolovszky Anna és Gál Krisztián alapították 2016-ban, amikor a Nyitva! fesztivál keretében először adódott lehetőségük az utcán – a VII. kerületi Kazinczy utcában – kiállítani a plakátokat. Ez a kiállítás olyan sikert aratott, hogy ott és akkor eldöntötték, hogy ezt mindenképpen folytatni kell: ki kell emelni a plakátot a szűk térből, és egy új közönség elé tárni.
A Magyar Plakát Társaság égisze alatt, sokszor velük együttműködve születtek újabb és újabb projektek, lehetőséget adva az ifjú tehetségeknek is. E. Zsemberi-Szígyártó Miklóssal 2019-ben csatlakoztunk az OPLA Projekthez. Nemcsak művészettörténeti tematikájú kiállításokat szervezünk, hanem leginkább azon dolgozunk, hogy a galériákon kívül is életben tartsuk és népszerűsítsük a műfajt. Fontos célunk, hogy a fiatal tehetségeknek, a frissen végzett grafikusoknak (képzőművészeknek) és a diákoknak lehetőséget biztosítsunk, hogy szélesebb körben is megmutathassák a munkáikat. Társadalmilag fontos és aktuális témákkal foglalkozunk, és azon vagyunk, hogy ezekre minél gyorsabban reagáljunk. Ilyen például a műanyagok környezetszennyező hatása, a pandémia, az orosz–ukrán háború vagy a társadalmi korlátok. Igyekszünk ápolni a nemzetközi kapcsolatokat is, eljuttatni az alkotásokat Varsótól New Yorkig.
◼Ritka, hogy nem idős mesterek, hanem fiatal művészek veszik a szárnyaik alá a pályakezdőket. Az OPLA Projektnél miért alakult ez így?
Anna és Krisztián is tanítanak a Budapesti Metropolitan Egyetemen, ahol számos fiatal tehetséggel találkoznak, akik rendelkeznek a már említett plakátos gondolkodással. A diákok nyitottak, és megvan bennük a késztetés, hogy reflektáljanak a fontos témákra és megmutassák művészetüket, ezért örömmel fogadják a pályázatokat.
◼Milyen helyszíneken nyílik lehetőségük a bemutatkozásra, és megközelítőleg hány kiállítást szervez évente az OPLA Projekt?
Évente általában három-négy projektünk szokott lenni, olyan helyszíneket választunk, amelyek valamiképpen az utca (a közterület) és a galéria közötti terek; rendszeresen állítunk ki például a Szimpla Kertben, a MIXÁT-ban vagy a Kalicka Bisztróban, de nyitottak vagyunk új lehetőségekre és helyszínekre is. Különleges volt a Magyar Plakát Társasággal közös Plakátváros projektünk, amely Ferencváros két helyszínén, utcáján volt látható. Csoportos tárlatainkon általában – helyszíntől függően – húsz-harminc plakátot szoktunk kiállítani. Az alkotók vagy egy kiírt pályázat témájára reagálnak, s alkotásaikból szakmai zsűri válogatja ki a legjobbakat, vagy meghívásos alapon vesznek részt. Volt már művészettörténeti szempontból fontos, archív válogatásokból összeállított tárlatunk, és olyan is, amelyen a mesterek a tanítványaikkal együtt állítottak ki.
◼Külföldön is mutatnak érdeklődést a magyar plakátművészek iránt? Van lehetőségük eljuttatni az alkotásaikat a határokon túlra?
Most már nemzetközi szinten is emlegetik a magyar plakátművészetet, és számítanak is a magyar alkotókra, akiknek nagy segítséget nyújt, hogy számos külföldi és egyre több belföldi pályázaton vehetnek részt. Az elmúlt években nagyon sok kiállításon mutathatták meg műveiket nemcsak Európában, hanem a tengerentúlon is.
◼Nagyszabású kiállítással készülnek Lovason az augusztus 5. és 14. között megrendezendő Garten Balatonra. Mi adja a tárlat különlegességét?
A lovaspályán Szabad a pálya címmel rendezünk köztéri csoportos kiállítást a közelmúlt legjobb plakátjaiból. A huszonnyolc alkotás kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy egy-egy aspektusát mutassák meg az elmúlt évek különböző fontos témáinak, és technikai szempontból is változatosak legyenek. Hálásak vagyunk a Garten Balaton főszervezőinek, Schneller János művészettörténésznek és Bánki Ákos képzőművésznek a lehetőségért, hogy a plakátművészet is képviseltetheti magát ezen a fontos eseményen.◼
