Korán férjhez mentem, nem bántam meg. Minden úgy történt, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. A családom ellenezte a korai házasságot, de mi tudtuk, hogy így kell lennie. Varázslatos esküvőnk volt, minden tökéletesen úgy alakult, ahogyan terveztük. Egészséges gyermekeknek adtam életet. Három év korkülönbséggel születtek a srácok, a terhesség és a szülés is zökkenőmentesen zajlott. Velem nem volt gondja az orvosoknak. Később főiskolára mentem, a gyerekek közben cseperedtek, és mindennap azt éreztem, hogy tökéletes az életem. Nem vezető pozícióban, de kielégítő fizetéssel jó munkahelyem lett a főiskola elvégzése után. A férjem jó ember, gondos családapa, igyekezett mindig jó férj lenni. Soha nem felejtette el a születésnapokat, évfordulókat. Nyugodtan tanulhattam, vigyázott a gyermekeinkre, ha szórakozni támadt kedvem, azt sem kifogásolta, hogy nélküle megyek, csak úgy, a barátnőimmel. Kedves és szeretetre méltó férfi. Azt mondhatom, hogy közöttünk soha nem volt egyetlen hangos szóváltás sem. Ha valamiben nem értettünk egyet, azt megbeszéltük. Nem járt szórakozni, nem dohányzott, de soha nem szólt azért, ha én néha rágyújtottam. Néztem az ismerőseinket, és naponta arra gondoltam, hogy nekem a legjobb. Nem cseréltem volna senkivel. Ámuldozva hallgattam az ismerőseimet, amikor a családi nagy veszekedéseket mesélték. Nálunk sosem volt ilyen, ahogyan a gyerekeim sem veszekedtek soha. Könnyedén nőttek, nem volt éjszakai sírás, minden úgy ment, mint a karikacsapás. Néha azt gondoltam, hogy ez a természetes, és mindenki élhetne így. Mások azt gondolták, hogy túlzok, amikor az életemről meséltem, azt mondták, hogy nem lehet, hogy ilyen tökéletes körülöttem minden.

Olyan napnak indult, mint a többi. Reggel reggelit készítettem a családnak, uzsonnát csomagoltam, beszélgettünk az időjárásról, a napi feladatokról. Amikor a család elindult, én megetettem a háziállatokat. Bőven jutott időm mindenre, csak jól kellett a napot beosztani. Én később kezdtem a munkában, így nem kellett rohannom. Délután, amikor hazaértem, bepakoltam a mosógépet, elmostam a piszkos edényeket, kivittem a szemetet. Szokás szerint, ha már az udvaron voltam, leszaladtam a kertbe, útközben megnéztem az állatokat, adtam nekik enni, ha feléjük jártam, mindig dobtam nekik valamit, nagyon szerettem őket. Gyomláltam egy keveset az apró konyhakertemben, és gyönyörködtem a növényekben. Amire a család megérkezett, az ebéd már az asztalon gőzölgött, és kisült a friss kenyér is. Ettünk. Desszert maradt az előző napról, és miközben beleharaptam a sütibe, már arra gondoltam, hogy a következő napon mi legyen a menü. Szerettem előre eltervezni, és persze megbeszélni a srácokkal és a férjemmel. Közben azt is megbeszéltük, hogy a családi nyaralást idén melyik országban töltjük. Minden évben más országba mentünk, volt egy fotóalbumunk, amibe minden évben egy közös kép kerülhetett bele a nyaralásról. Már tíz képünk van. Milyen jó lesz majd öregkorunkban ezt elővenni, amikor már nem tudunk utazgatni! Mindig figyeltem, hogy a gyerekeimnek készen legyen a házi feladata, bepakolva az iskolatáskájuk. A vacsorát közösen készítettük, közben rendet raktam, megnéztem a levelezésemet, a sürgősekre válaszoltam. Vacsora után tévéztem egy kicsit, a férjemhez bújva, majd elmosogattam, összeszedtem a szennyest, végigjártam a házat, hogy a következő reggelre minden tökéletes legyen, amikor fölkelünk. A férjem jó szerető volt, tíz év házasság után is úgy szeretkeztünk, mintha az első alkalom lett volna. Elaludtam, és soha többé nem ébredtem fel.

Gőzöm sincs, meddig fog tartani ez a negyven nap, de remélem, örökké. Ennyit kell még itt töltenem, ebben a különleges állapotban. Még sosem voltam ilyen szabad.