Az újjászületett kastélyok, várak, paloták, akárcsak kisebb udvarházak, kétségtelenül látványosak, de magának a műemléki helyreállításnak több évtizedes, dokumentált története bizonyára felkeltené az érdeklődést, olyan kiállítási anyag lehetne, mely meggyőződésem szerint az értő szakembereken kívül tanulságos és izgalmas a laikus nézők számára is. A tervtárak kincsesbányák, ahol a vaskos építészeti dokumentációk bepillantást engednek a műemlékvédelem negyedik dimenziójába: mi volt a kiindulópont, és hogyan alakult ki a jelenlegi állapot. Vajon e háttérinformáció birtokában milyen képet mutat a Baranya megye délkeleti részén fekvő Siklós vára és az északkeleti csücskében magasodó Szászvár?
Leletek az üvegfödém alatt
Siklós vára tíz éve, a szászvári vár pedig öt esztendeje újult meg. Jelentős különbség, hogy míg Siklós esetében különösebb kiegészítésekre nem volt szükség, lévén az egyik leginkább épen fennmaradt várunk, addig Szászvárott a teljes keleti szárnyat visszaépítették. Előrebocsátom, kitűnő tervezéssel és jó minőségű kivitelezéssel találkozhatunk mindkét esetben, viszont a belső terekben létrehozott egyes kiállítások kapcsán kritika érheti az alkotókat.
A több mint nyolcszáz éves siklósi vár átfogó műemléki kutatása nagyjából egyidős a XX. század második felében létrehozott Országos Műemléki Felügyelőséggel, hiszen már az ötvenes évek végén megkezdődtek a majd egy évtizedig tartó régészeti feltárások. Az eredmények gazdagon dokumentáltak, és máig követhetően beépültek a várba. Ekkor restaurálták – mai szemmel nézve kalandosan – a várkápolna gótikus freskóit. A falképeket ugyanis krimibe illő izgalmak közepette választották le az állandóan nedvesedő falazatról, a műhelyben restaurálták, majd önálló hordozófelületre illesztették, és tették vissza eredeti helyükre. Ez a merev tartószerkezet elválasztotta a régi, vizesedő falazattól a freskókat. Abban az időben állították össze a déli homlokzaton lévő gótikus zárterkélyt, és tárták fel az azóta a kőanyag feldolgozása, összeszerkesztése nyomán izgalmasan kibontakozó, különböző korszakokból származó nyílászárókat az udvari homlokzaton. A jelenkori kutatások és továbbépítések mind ezekre az eredményekre támaszkodnak.
2009 és 2011 között Siklóson az épület déli és keleti vármúzeumi szárnya újult meg. A másik két szárnyba tervezett hotel és konferenciaközpont megvalósítása még várat magára. A legújabb falkutatások eredményeként a helyreállítás hangsúlyosan mutatja be az 1507 és 1543 közötti Perényi-korszak reneszánsz elemeit. A várkápolna feletti loggia és a keleti szárny udvari homlokzatában megtalált kőkeretes ablakok a török hódoltság előtti idők, akkor modernnek számító reneszánsz építkezéseiről mesélnek. Az udvari homlokzaton már korábban is láthatók voltak a különböző építési periódusokból származó nyílások, a román és a gót ablakok most két kőkeretes reneszánsz ablak megjelenítésével egészültek ki. Ez műemlékvédelmi szempontból támogatható, mert egyrészt kivetül a belső térfelhasználás a homlokzatra, másrészt a falkutatás hozta eredményeket nem fedi el. A laikus közönség számára talán túl sok az információ, de a magyarázótáblák segítik a tájékozódást.
Kaló Judit tervező legnagyszerűbb ötlete a keleti szárny második emeletén látható: itt üvegpadlón át pillanthatunk le a Perényi-korszak járószintjéről a százhatvan centiméterrel lejjebb lévő födém szintjére, amely a Garaiak (1395–1481) idejét jelzi. Ezek az önmagukért beszélő belső terek viszont nem ideális színhelyei az időszakos kortárs művészeti kiállításoknak. A történelmi keretek a déli szárnyba helyezett kortörténeti kiállításért kiáltanak.
Reneszánsz ablakok kortárs építészeti „keretben” Szászvárott Mi legyen a tetővel?
Szászvár egykori nyári püspöki rezidenciájának helyreállítását annak idején műemléki felügyelőként követtem végig. Emlékszem, hogy megörültünk, amikor a kivitelezés csattanójaként a török kori járószint is felszínre került. Ezen a több száz éves burkolaton állva kezdjük most a szemlélődést.
A hatszáz évre visszatekintő vár régészeti kutatása a múlt század nyolcvanas, felújításának műemléki tervezése pedig a kilencvenes években indult, azután itt is változott a tervezői program, főleg, miután kiderült, hogy a főépület falazata nem barokk, hanem javarészt középkori. A megvalósított részleges visszaépítés hiteles, hiszen a legutóbbi régészeti ásatások tudományosan igazolták az egykori keleti szárny kiterjedését. A tervek Albert János, Mersits Ildikó és dr. Szabó Éva nevéhez kötődnek. A visszaépített keleti szárny emeleti nagytermét határoló üvegfelületek jelzik a kortárs beavatkozást, amelyet a hozzávetőlegesen eredeti helyére visszahelyezett két reneszánsz ablak remekül ellensúlyoz. Különleges feladat volt a visszaépítendő kápolna gótikus ablakainak újraalkotása, ami még a kőműveseknek is élményt jelentett. Szó esett arról, érdemes lenne a meglévő barokk, kontyolt tetőt átalakítani középkori jellegű oromfalasra, ám az ötletet a hitelesség megőrzésére hivatkozva a tervtanács elutasította. A terveknek megfelelően a kaputorony is kissé alacsony maradt, de talán egy következő ütemben ennek megoldására is sor kerülhet, akárcsak a feltárt konyha visszaépítésére.
A pinceszintet hetekig tartó szivattyúzással sikerült a talajvíztől mentesíteni. A pincében kialakított kőtár és az építészeti periódusokat ábrázoló modellinstallációk érdekes képet adnak az épületről. Viszont a rekonstruált keleti szárny földszinti termeibe megálmodott boszorkánykiállítás minden jó ízlést nélkülöz, és akkor még nem beszéltünk a főépület emeleti termeinek hevenyészett berendezéséről, a bútorok és a drapériák szerényebb minőségéről. Az építészeti minőség színvonalasabb belső kialakítást követelne.
A szerző építész, műemlékvédelmi szakmérnök.
Borítókép: Siklós vára madártávlatból. Fotók: Sóki Tamás/MTI
