Hogyan született meg a Poétikon?

Többek között kommunikáció és magyar szakon diplomáztam, ezért mindig is érdekelt, hogy a média révén hogyan tudom a művészet, az irodalomtudomány eredményeit közvetíteni. A rádiós műfajok ráadásul kifejezetten jól elbírják a mélyinterjúkat, a hangoskönyvszerű részleteket, ezért kerestem meg öt évvel ezelőtt ötletemmel a Karc FM vezetőségét, ők pedig örömmel helyet biztosítottak a műsornak, hiszen a rádió profiljába tartozik a közszolgálati és kulturális témákkal foglalkozó műsorok létrehozása is.

Sok minden történt a magyar irodalomban az utóbbi évek során. A nagy öregek meghaltak, vákuum keletkezett. A határon túli irodalom képviselői jóval karakteresebben vannak jelen, mint korábban, a szekértáborok világa is érdekesen alakul. Ebben a kavargásban, változásban mi a szerepe, vállalt feladata egy irodalmi rádióműsornak?

Szerkesztőként pont a fent említett tények miatt van nagy felelősségem. Egyensúlyra törekszem, mind földrajzi, mind „szekértáborok szerinti”, mind életkori és műfaji tekintetben. Ezenkívül szeretem, ha a riportalany ki tud bontakozni; igyekszem jól kérdezni és nem a saját véleményemet hangoztatni. Meglátásom szerint ebben a műfajban akkor jár el jól egy műsorvezető, ha jelenlétével nem nyomja el vendégét, ha félig „láthatatlan” marad, de segítőként közreműködik riportalanya gondolatainak megszületésében.

Viola Szandra műsorvezető Varga Melinda költőnővel  (Fotó: Viola Szandra)

 

Mit lehet formálni mikrofonnal a kézben? Irodalmi divatokat, ízlést, szokásokat, olvasói szempontokat?

A rádió csak eszköz, a lényeg az irodalom, irodalomra pedig azért van szükség, hogy ne őrüljünk meg. Minden ember életében vannak válsághelyzetek, furcsa, zavaró érzések, amelyeket csak az irodalom képes megfelelő összetettséggel ábrázolni. A jó könyv kimondja helyettünk, amit mi nem merünk vagy nem tudunk ennyire pontosan megfogalmazni, segít megélni az érzéseinket (akár úgy, hogy közben más bőrébe bújunk), hihetetlenül javítja az életminőségünket, mert olvasással töltött pillanatainkat megnyitja a transzcendensnek. Ha valaki évente csak eggyel több könyvet vesz a kezébe, mert hallott róla a Poétikonban, már megérte csinálni!

Egyre több pénz jut könyvkiadásra (az ukrajnai háború okozta, remélhetően átmeneti visszaeséstől most tekintsünk el), és egyre többen írnak is. Ki fogja elolvasni ezt a rengeteg könyvet?

Például én – legalábbis igyekszem. Egyébként pedig nem kell mindent elolvasni, időnként magam is félbehagyok könyveket, mert előfordul, hogy megváltozik a hangulatom, és valami máshoz lesz kedvem. De az étlapról is jobban esik úgy választani, ha nagy a kínálat…, kultúra tekintetében pedig most dúskálhatunk.

Mit szeretnek ma jobban a hallgatók? Olvasni, hallgatni a felolvasott vagy énekelt verseket?

Ez egyénenként változó, de arra is törekszem, hogy megzenésített versek is színesítsék időnként a Poétikont. Járt már nálam a stúdióban például a Kaláka, Pátkai Rozina és a Misztrál együttes is.

A Misztrál együttes két tagjával: Török Mátéval és Heinczinger Mikával a stúdióban  (Fotó: Viola Szandra)

 

Mi újdonságot tud mondani a rádióban azokról az irodalmi nagyságokról, akiket a kortársak ismertek, de még nem részei az írott irodalomtörténetnek?

Az ember feledékeny lény, ezért mindig lehet neki újat mondani. A viccet félretéve: az igazi klasszikusokat szinte a végtelenségig lehet elemezni, kimeríthetetlen tudástárak. A könyvek választéka pedig végtelen, mindig feltűnik egy új hang, aktuális téma.

Kik azok a „homályba vesző alkotók”, akikről Ön mégis műsort készít? És hol találja meg az ismeretlen fiatal alkotókat? Volt már, akinek tudott segíteni az írói pályáján?

Egy pályakezdőnek komoly kezdőlökést adhat az, hogy irodalomszakmai és művészetkedvelő közönség előtt bemutatkozhat. Feltett szándékom, hogy kifejezetten kuriózumnak, poétikai ínyencségnek számító könyvekre is felhívjam a figyelmet, ahogyan az is, hogy ne csupán a legismertebb tíz-húsz névből válogassak. Úgy érzem, hogy azzal adhatok többet a kultúrának, ha olyasvalaki kap lehetőséget a bemutatkozásra, akinek ez mérföldkő a pályáján, akinek valóban szüksége lenne egy kicsit nagyobb publicitásra. De természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem hívok meg időnként „élő klasszikusokat”, „befutott sztárokat”.

Önnek mit ad ez a műsor?

Fejlődést. Mind szakmailag, mind emberileg. Ugyanis amennyire lehetséges, az embert szeretném „láttatni”, nem csupán az alkotót. Hétről hétre nagyon sok munkát igényel a Poétikon elkészítése: szerkeszteni, felkészülni, vágni, de épp ezáltal segít abban, hogy szakmailag naprakész legyek, hogy ismerjem a kortársaimat. Hiszen íróként, költőként ez amúgy is elvárható attól, aki professzionális szinten űzi foglalkozását. Mivel munkaidőben olvasok, ezért talán elmondhatom, hogy viszonylag felkészültnek érzem magam a kortárs irodalomból. Persze akkora anyagról van szó, hogy így sem lehetséges átfogni, de ha nem ezt csinálnám napi hat-nyolc órában, még reménytelenebb kihívásnak tűnne.