Szerző:
„Rángatom, cibálom… Őt kívánom”
A nagy bűn nem a vergődő lélek akár blaszfémiába forduló Isten-provokációja, hanem az öntelt, önelégült szív elégedettsége, langyos közönye, „a közömbös imája”.
A világi hatalom hatékony korlátozója
A kereszténységnek – a nem ebből a világból való országnak – kétezer éve újra és újra meg kellett fogalmaznia, mennyiben áll szemben a világi hatalommal. A kortárs amerikai lelkipásztor a prófétai szembenállást hirdeti, némely hiányossága ellenére is hitelesen, meggyőzően, elevenbe vágóan.
Badabadada – Orosz István verse
Elhunyt a második világháború utáni francia filmművészet leghíresebb színésze, Jean-Louis Trintignant. Orosz István versével búcsúzunk tőle.
A láthatatlan lenyomata
Életének 86. évében hunyt el a Kossuth-díjas festőművész, Molnár Sándor. 1958-ban, vezetésével jött létre a szellemi és művészeti kérdésekkel foglalkozó, progresszív képzőművészeket tömörítő csoport, az úgynevezett Zuglói Kör, amely közel tíz éven át működött, szellemi otthont nyújtva a haladó szellemiségű művészeknek. Lajta Gábor cikkével emlékezünk a 20. század egyik legnagyobb festőjére.
Miből lesz a fesztiválpénz?
Az elmúlt évtizedekben sokat változott a fiatalok munkavállalása. Ezt tekinti át a szerző, aki több, mint harminc éve vezet diákmunkásokat közvetítő céget.
Egy elfeledett festőművész nyomában
Méltatlanul merült feledésbe Hortobágyi Endre művészete, aki a Zuglói Kör szellemi műhelyében a nyugat-európai festészetet megismerve alakította ki saját látásmódját és festői karakterét. A Resident Art Galéria kiállítása újra felfedezteti a magyar absztrakt festészeti vonulat e hiányzó láncszemét.
Történelmi látlelet a közelmúltról
Költészet és próza egymásba játszása, történelmi látlelet a közelmúltról, krimi, lélektani regény, szerelmi dráma. A Magyarország Babérkoszorúja-díjas Böszörményi Zoltán Regál című művének új kiadásáról a Magyar Írószövetség könyvtárában Varga Melinda beszélgetett a szerzővel.
Eltékozolt életek
A Pacsirta című film, amelyet Kosztolányi Dezső regénye nyomán hat évtizede forgatott Ranódy László 1963-ban és 2022-ben is remekmű: megrázó művészi erővel szembesít mindenkori megalkuvásainkkal, kiegyezéseinkkel – és a következményekkel.
Blaszfémia a műalkotásokban
Az egyházak és a hívő közösségek rendre felhördülnek, és istenkáromlónak nyilvánítanak bizonyos műalkotásokat – filmeket, szobrokat, festményeket, irodalmi szövegeket. Első hallásra ez érthető, sőt, természetes is. Az-e?
El nem rejtett táj
Városok, helyszínek speciális erőterét teszi láthatóvá, hol naplótöredékre, hol esszére emlékeztető versnyelvével Győrffy Ákos új kötete.
Aligha lesz két emeritus pápa
Sokat sejtető gesztus vagy puszta véletlen, hogy a kerekesszékbe kényszerült Ferenc pápa L’Aquilába készül látogatni, Szent V. Celesztin nyughelyéhez, az első pápáéhoz, aki önként mondott le hivataláról? Elődje, XVI. Benedek is elzarándokolt oda lemondása előtt…
Önfelszámoló gesztus
Mintha szivaccsal és habos vízzel áttörölt szélvédő üvege mögül próbálnánk meg kinézni a világra, de a látványt folyamatosan eltakarnák előlünk a folyadékot maszatoló szivacs nyomai, hogy csak a külvilág tágas fényszíneit érzékelhessük a monokróm mintán keresztül.