Az első közös tárlat az Artézi Galériában volt, amelyet később a Bartók 1 Galériában rendezett tárlat követett. Ekkor vette fel a csoport a 8AK nevet. Az elnevezés tiszteletadás a XX. század elején fellépő (1909–1911), hazánkban a képzőművészet megújítását képviselő művészcsoport előtt, valamint az egykori újító hagyomány vállalása a mai kortárs képzőművészetben. A csoport tagjainak munkássága a jelenkori művészeti áramlatok közül a leginkább a neo-avantgard irányzatához kapcsolható.
 

Talán nem szerénytelenség megemlíteni azt a tényt, hogy a Nyolcak is a második tárlatuktól kezdve nevezték magukat „hivatalosan” Nyolcaknak. Mindössze három közös kiállítást szerveztek, majd csendesen feloszlottak. A 8AK+ újabb elnevezése arra utal, hogy az alapítókon kívül meghívott művészek is szerepelnek a tárlatokon. Közülük néhányan már véglegesen csatlakoztak a csoporthoz. Érdemes megemlíteni az 1931-ben fellépő Új Nyolcakat is, amelynek tagjai kizárólag festőnők voltak. Saját magukat az akkori konzervativizmussal szemben határozták meg, egyetlen közös kiállításukat a Nemzeti Szalonban nagy közfigyelem kísérte.

 

Jelen kiállítás a 8AK csoport negyedik tárlata, amelyet a Hatvani Galériában rendeznek. Ezt követi Sárváron az Arcis Galériában, majd Budaörsön a Zichy Major Galériában megvalósuló tárlatok sora. A heterogén összetételű művészcsoport közös kapcsolódási pontját az egymás iránti kölcsönös tisztelet és a kortárs magyar képzőművészet geometrikus hagyományokat is ápoló és megújító irányába mutató elköteleződés adja. A tagok közül többen Munkácsy-díjasok, illetve művészeti akadémiák rendes tagjai. A csoport az eddigi budapesti tárlatokon kívül a vidéki galériákban való bemutatkozást is fontosnak tartja, ezért a jelenlegi vándorkiállítás – ha a térképre tekintünk – keleten, nyugaton és az ország középső részén is láthatóvá válik a kortásrs képzőművészet iránt érdeklődő közönség számára.

 

Hatvani Galéria, 2022. szeptember 3–17. (Hatvan, Hatvanas út 2.)
Megnyitja Cs. Tóth János művészettörténész 2022. szeptember 3. 11 órakor

Arcis Galéria, Sárvár, Nádasdy-vár: 2022. október 9.–november 6.
Megnyitja: Feledy Balázs művészeti író 2022. október 9. vasárnap 11 órakor.

Zichy Major Galéria, 2022. november 11–25. (2040 Budaörs, Clementis László utca 22.)
Megnyitja: Ruzsa Dénes médiateoretikus, képzőművész 2022. november 11. péntek 17 órakor
A kiállítás kurátora: Koppány Attila

Kiállító művészek:

Barabás Márton, Dévényi János, Ézsiás István, Kelle Antal, Kéri Mihály, Koppány Attila, Matzon Ákos, Nemcsics Ákos, Németh Géza