Szerző:
Forduljunk szembe az árral!
Virágvasárnap egyszerre emlékezünk a dicsőséges jeruzsálemi bevonulásra és a keresztútra. Azt a Jézust feszíttetik meg, akit pár nappal előtte királyként hozsannával üdvözöltek. Kétezer évünk volt, hogy komolyan vegyük Jézus megtérést sürgető felszólítását. Ma sem késő.
Ahol tehetség, ott tisztelet
Gondoljunk egy festményre! A másolat, bármily jó, nem olyan értékes, mint az eredeti, mert az magában hordja történetét. Akár az épületek – teszi szemléletessé érvelését Káldi Gyula építész. Pályájáról, a műemlékvédelem múltjáról, jelenéről beszélgetünk.
Búcsú Ragályi Elemértől
Szépség, riadt tekintetek – a Herkulesfürdői emlékben, groteszk, se együtt, se külön aktorok a Ripacsokban, tragikus burleszk a pályán a Régi idők focijában, az 1945 fekete-fehérjei... a március 30-án, nyolcvanhárom évesen elhunyt Ragályi Elemért idézik.
Egy életmű léthelyzetei
Erős kiállítással indítja a balatonfüredi Vaszary Galéria az idei, kiemelten fontos, kulturális programokban bővelkedő évét. A Veszprém–Balaton 2023-as Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósult nagyszabású Bak Imre-tárlat izgalmas művészeti kalandot kínál, az év első, talán balatoni utazásokra kevésbé jellemző, téli-tavaszi időszakában.
A tanár meg a rakéta
Idejött be a rakéta, mondja az ember a rommá lőtt lakásában. Az ember ezt teljesen nyugodtan mondja, olyan stílusban, mint az unatkozó háziasszonyok a Széna téri piacon.
Egy forrásligeti mandulafához – Zalán Tibor verse
Már esteledik Forrásligetben,
Holdas bokrok közt pajkos árnyak járnak,
Dalolva mókáznak és szalutálnak;
Köztük fájdalmad álomba rebben.
A citerázó barát
Szerzetes, helytörténész, mesemondó, citerajátékos, és ki tudja, mi vagy mi lesz még Varga Kamill ferences testvér, aki a bicentenárium kapcsán a Petőfi-kutatásba is belekóstolt. Jászberényből indult, jelenleg Gyöngyösön él, de közben megfordult az ország minden ferences kolostorában.
Hencze struktúra-képeitől az atmoszférákig
Hencze Tamás első önálló kiállítása az acb Plus terében a művész 1970-es években kiteljesedő művészi programját követi végig. A galéria terében különféle művei szerepelnek, amelyek már túllépnek az informel személyességén, a líraiságot mégis őrzik magukban.
Az odafordulás bátorsága
Csöndesen elaludt Kipke Tamás (1952–2023), a könnyed iróniával fűszerezett nehézsúlyú megfogalmazások írója, az Új Ember katolikus hetilap évtizedeken át hűséges főszerkesztő-helyettese, az Országút barátja és szerzője. Kollégája, egykori osztálytársa búcsúzik tőle.
Petőfi az aszódi édenkertben
Vége a tanításnak. A diákok vidám jókedvvel, csapatokban sietnek hazafelé, a környéken lakók az autóbusz-megállóhoz. Tiszta, okos, derűs arcok. Hasonlóan iparkodhatott szállására a ma is meglévő utcaköveken egy tizenkét-tizenhárom éves forma kislegény is – száznyolcvanöt évvel ezelőtt.
A jólét
Múlt hónapban írtam ide egy szösszenetet, amelyben elmeséltem, hogy szégyenített meg – megjegyzem: teljesen jogosan – egyik szomszédom amiatt, hogy járó motor mellett ülök a kocsimban a garázsbejáró előtt néhány percig. Megosztottam a szöveget az írói oldalamon, és olyan emberek is lájkolták, akik addig semmi mást tőlem.
A zene jegyében: Bartók Tavasz
Hazai és külföldi művészek klasszikus koncertek és jazz, világzene és népi muzsika, táncbemutatók, tárlatok, filmvetítések sorjáznak a Bartók Tavasz idei programjában, amelyet Káel Csaba szerint a Bartók Béla által örökül hagyott gondolatiság vezérel.