Hazánk legnagyobb grafikai seregszemléje olyan alkotók szellemi hagyatékát őrzi, mint a kiállítássorozat első évtizedének nagydíjasai: Hincz Gyula, Kondor Béla, Feledy Gyula, Csohány Kálmán és Pásztor Gábor, valamint a következő évtizedek megannyi kiemelkedő grafikusa.
Idén 29. alkalommal rendezték meg a seregszemlét, amely nyolcvannégy művész száznegyvenhat alkotását mutatja be, tizenegy kiállító munkásságát pedig díjakkal ismerte el. Újdonságként vezették be a tárlat szervezői, hogy a szabad beadásos rendszer mellett három felkért kurátor (Erőss István, Nagy T. Katalin és Révész Emese) által javasolt kiállítókat is meghívtak, akiknek a művei automatikusan bekerültek a kiállításba.
A kiállított művek a sokszorosított grafikai eljárásokat a nagyobb termekben egymással vegyítve, a kisebb egységekben laza csoportosításban, de a stiláris egység megtartásának figyelembevételével mutatják be, ami jó lüktetést ad a tárlatnak. A nagy számú, mintegy százötven alkotást nem tömegében, hanem szellősen, a maguk eleganciájában érzékeljük, miközben rendkívül variabilis, friss művek alkotta seregszemlét láthatunk. A kiállított anyag felveti a kérdést, vajon meddig grafika a grafika, hiszen az alapvetően kétdimenziós műfaj számos esetben műfaji határokat lép át: objektként kilép a térbe, vagy az iparművészet határait feszegeti, de egy-egy alkotó esetében plasztikai minőségeket is felmutat.
A méreteket vagy a színek bátor használatát illetően pedig egy-egy alkotás a festészet határait is súrolja. A méretek és a hordozók tekintetében az a berögződés, miszerint a grafika csak egy kicsi, fekete-fehér, papíron létező alkotás lehet, felülíródik az idei seregszemlén is. Több négyzetméteres alkotások és változatos hordozók, különböző fa- és fémanyagok, beton, kerámia, textil vagy akár tükör teszik izgalmasan diverzzé a kiállítás összképét.
Ha pedig tematikailag közelítjük meg a seregszemlét, a grafika ma is, mint története során megannyiszor, az egyik leggyorsabban, olykor kendőzetlenül, máskor rejtjelezetten reagál a világban zajló eseményekre, tükrözi a változásokat, akár globálisan, akár regionálisan közelítjük meg a kérdéskört. A megközelítésekről szólva, a kiállítóművészek egyéni nézőpontjai is rendkívül sokrétűek: hétköznapiak és közéletiek, személyesek és közösségiek, az egyéni és a kollektív emlékezet mezsgyéin haladva egyszerre személyes és globális traumák feldolgozói, de erősen önreflektívek és útkeresők, a művészi létet, célokat, jövőt megkérdőjelezők, különösen a fiatal alkotók esetében. A feldolgozott témákat tekintve a kiállítás bemutat számos művet, amely a közelmúlt történéseire, a Covid következményeire vagy az orosz–ukrán háborúra is reflektál.
Az alkotók kifejezésmódját tekintve stilárisan sokrétű a tárlat: a figurálistól a félabsztrakton át az absztraktig minden irányzat tetten érhető. De a sokszínűség igazi esszenciáját egy sokszorosított grafikai seregszemlén a grafikai technikák változatossága adja. A hagyományos, magas-, mély- és síknyomásos metódusok, valamint ezek vegyes használata, és a kísérleti grafika, illetve az elektrografika produktumai megfelelő arányban vannak jelen a kiállításon. A hagyományos technikák közül hangsúlyos szerepet kap a magasnyomásos fametszet, melynek az utóbbi években új virágkora figyelhető meg, különösen a fiatal művészek körében, akik egészen nagyméretű dúcokat is hihetetlen szenvedéllyel metszenek meg.
Lehetetlen küldetés lenne minden alkotóról egyenként szót ejteni, de érdemes egy bekezdés erejéig kitérni a tizenegy díjazott művészre. A XXIX. Miskolci Grafikai Triennálé nagydíját Felsmann Tamás, a hazai tervezőgrafika magasan jegyzett alkotója, a Magyar Képzőművészeti Egyetem nagymestere nyerte el. A további díjazottak közül szintén az elektrografikát képviseli a háború nyomasztó, az egyént, a katonát személytelen tömegként kezelő jellegére reflektáló, pályakezdő Ritli Róbert Roland, valamint tematikailag rokon témát dolgoz fel az orosz–ukrán háború értelmetlenségére görög mitológiai áthallással reagáló Olajos György litográfiasorozatában.
A díjazottak között szerepel a hazai fametszés két nagyon fiatal, de már-már megújítónak tekinthető tehetsége, Horesnyi Bálint és Sipos Boglárka. Fiatalos, színes lendületükben a művészi és az egyéni létkérdések kérdésköreit feszegetik szintén a tárlat legfiatalabb generációjához tartozó grafikusok: Suplitz Gergely és Shell Réka. Két kísérletező, fiatal alkotó háromdimenziós munkákkal nyert el díjakat: Daragó Orsolya napjaink lakhatási problémáit dolgozza fel akvatinta-sorozatában, valamint Oberfrank Luca szakrális, monumentális gravírozott tükörkarcokat mutat be. A további díjazottak közül figyelmet érdemel Mórocz István vegyes mélynyomásos installatív ipari táj-triptichonja, mely egy elmúló világ elemeit mutatja be, valamint Pézman Andrea személyes és generációs indíttatású, az üres széket emléknyomszerűen vizualizáló cianotípiái.
A hazai és határon túli sokszorosított grafika jelenéről, illetve utóbbi pár évéről referáló seregszemle izgalmas és sokrétű anyaga igazi vizuális felfrissülés, és olyan generációs párbeszéd is egyben, melyben hangsúlyosan jelen vannak a pályájuk elején járó, a grafika iránt mélyen elhivatott művészek és a műfaj neves, már befutott vagy komoly életművet maguk mögött tudó képviselői is. A majd százötven mű magas kvalitásról és egy nemrég még temetett műfaj növekvő megbecsüléséről ad számot, méltán képviselve a seregszemle 1961-ben indult törekvéseit.
XXIX. Miskolci Grafikai Triennálé alkotásai november 26-ig tekinthetők meg a Miskolci Galériában (3530 Miskolc, Rákóczi Ferenc utca 2.).
