Szerző:
Fölsorakozás Ukrajna mögött, Kínát méregetve
A történelemben példátlanul sikeres szövetségként tudott megmutatkozni az Észak-atlanti Szerződés Szervezete a júliusi washingtoni csúcstalálkozón.
Egy hét kastélyzene
Kilencedszer rendezik meg július 14. és 21. között a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban az esti koncertekkel kísért Echo Nyári Akadémiát, amely elmélyült és intenzív műhelymunkára invitálja a fiatal hegedűsöket, brácsásokat, csellistákat, zongoristákat.
Modulokból építve
Noha a szobrászat a képzőművészet egyik legősibb ága, mégsem kap akkor figyelmet, mint a festészet vagy a grafika. Pedig érdemes többet foglalkozni vele, elemezni mai helyzetét, vagy írni olyan képviselőiről, mint Melkovics Tamás, aki a harmincas éveiben járó szobrászgeneráció egyik legígéretesebb tehetsége.
Menjetek, küldetéstek van
Jézus egyháza nem szolgáltató üzem, ahol a hívek elvárhatják, amire éppen igényük támad. Tanítványaitól nem beilleszkedést kíván, hanem küldetést ad nekik. A békesség üzenetével küldi őket, hogy akik szavukra hallgatnak, változtassák meg az életüket, s testvérként, egymásért éljenek.
Őrületbe átcsapó gyász
Az Országút a Magyar–Török Kulturális Évad programsorozatához kapcsolódva magyar–török kétnyelvű, illusztrált novelláskötetet ad ki T’ÖRÖKSÉGÜNK – Örökül hagytuk, örökül kaptuk, azaz Sonsuza kadar biratik, sonsuza kadar aldik címmel. Ajlik Csengével Az őrlő című novellájáról, a veszteség és gyász kapcsán érzett fájdalomról és az emberi kapcsolatok során kapott élethosszig tartó „ajándékok” fontosságáról beszélgettünk.
Ugrás az ismeretlenbe
Június 9-én, egy órával az európai parlamenti választások urnazárása után Emmanuel Macron hirtelen bejelentette, hogy feloszlatja a Nemzetgyűlést, és előrehozott választásokat ír ki.
Száz év természetábrázolása
A debreceni MODEM tárlata izgalmas válogatást mutat be a magyar tájkép- és csendéletfestészet világából, általuk megfigyelhetők a fejlődési irányok a klasszikus, romantikus, majd impresszionista festményektől, a plain air, a fauve-os és neós irányzatokig, illetve a kubista, expresszionista és a dekoratívabb stílusjegyeket felmutató munkákig.
Az őrlő
Tavaly nyár elején kigyomlálta az egész kertet. Kiásta vagy elvágta a gyökerét minden termő és teremni vágyó növénynek. A mángoldot és a sóskát erőfeszítés nélkül semmisítette meg. A rebarbara már megterebélyesedett, de annyira még nem volt erős, hogy a sógornőmben felgyülemlett düh ne lett volna elég a meggyilkolásához.
A legfehérebb és legfeketébb Goyák
Éppúgy találhatni a spanyol festő alkotásai között harmonikus, kiegyensúlyozott ábrázolásokat – fehér festményeket –, mint szürrealisztikus, rémisztő lényeket felvonultató képeket. Elementáris erejű fekete festményeinek sorozatát – bár egyesek kétségbe vonják szerzőségét – eredetileg saját házának falára festette.
Karlovy Vary ötvennyolcadszor
Régiónk filmfesztiválja nehéz helyzetben van, a neves rendezők Berlinben, Cannes-ban, Velencében rukkolnának elő új produkciójukkal, ám idén ismét sikerült olyan filmet találni a versenyprogramba, amelyik a legnagyobbak között is a gyöngyszem lehetne.
Repülőakkumulátor
Komoly technikai nehézségekkel jár a repülés szén-dioxid-lábnyomának mérséklése. Az elektromos meghajtást az akkumulátorok nagy súlya teszi problémássá. A piacvezető gyártó azonban biztató kísérletekről számolt be.
Köz-Játék Kőszegen Molnár Piroskával
Az idén ötödik évtizedébe lépett Kőszegi Várszínház más teátrumokkal együttműködésben, saját premierekkel, negyven különféle produkcióval várja a közönséget egész nyáron. A szezon derekán, július 11. és 21. között idén is megrendezi a Köz-Játék Fesztivált.