Persze tudjuk – már aki tudja –, hogy Kosice valójában Kassa. A magyar Kassa név már a XII. századtól adatolható, a szlovák Kosice (Kosáék, Kosa utódai) a XV. századtól. A trianoni döntés után Kassa Kosice lett. (A szlovák s betűn ékezet, úgynevezett mekcsen van, amit a magyar szövegben lehet, de nem kötelező kitenni.) Valóban jogos érzelmeket sért, ha magyar szövegkörnyezetben korábbi magyarországi települések nevét nem magyarul használják. Bár erős (nyelv)politikai nyomásként ér mindenkit, ha az egykori magyarországi városok nevének használatát olykor tiltják, olykor csak nehezményezik, olykor-olykor a kétnyelvű táblán a magyar feliratot lefestik, megrongálják; azért a mai magyar közbeszédben mégiscsak Kolozsvárt kellene mondani Cluj vagy Cluj-Napoca helyett, Nagyváradot Oradea helyett, Pozsonyt Bratislava helyett, Ungvárt Uzshorod helyett és Kassát Kosice helyett.

Persze vannak kivételek – és ezt annak ellenére írom, hogy ebben néhányan nem értenek velem egyet. Ha levelet küldünk Kolozsvárra, értelemszerűen a román nevet és címírást használjuk.

Természetesen írhatjuk, hogy Kolozsvár, de akkor nem biztos, hogy megérkezik a levél.

A MÁV hivatalos menetrendjében értelemszerűen szerepelnie kell Kosicének, mert ma ez a város hivatalos neve, de előzékenyen a keresőben megjelenik Kassa is. Ellenőriztem, így is van: a keresőben Kassa (Kosice) szerepel, de a jegyen már: Kosice. Miért is? Azért, mert aki Kassára utazik, esetleg nem száll le Kosicén, mert Kassát várja. Ha így van, akkor lehet, hogy soha nem érkezik meg, mert a vonatok nem mennek visszafelé a történelemben. Szerencsére a televíziós időjárás-jelentésben is magyarul szerepelnek a határon túli településnevek, hiszen a magyar időjárás-jelentést magyarok nézik, és ők könnyebben tudják azonosítani Sepsiszentgyörgyöt, mint Sfantu Gheorghét. Gyakorlati szempontból nagyon jó megoldás, amikor előzékenyen mindkét nevet közlik (az egyiket zárójelben), például: Felsőőr (Oberwart).

Keveredés mutatkozik a határon túl született magyarok (magyar nemzetiségűek) születési helyének megadásában.

1920-ig értelemszerűen a magyar helyneveket jegyezték be, azután pedig a megváltoztatott neveket. Édesapám 1910-ben Pozsonyban született, de 1920 után már senki sem született Pozsonyban, csak Bratislavában. Az első (1938) és a második (1940) bécsi döntés következtében Magyarországhoz visszakerült területen ismét bevezették a magyar közigazgatást és a magyar helyneveket. Tehát ha valaki a romániai Marosvásárhelyen született 1939-ben, akkor Targu Mures, ha pedig egy évvel később, akkor Marosvásárhely szerepel a születési anyakönyvi kivonatában.

Történelmi vonatkozásban természetesen teljesen indokolatlan, sőt

tárgyi tévedésnek minősül, ha egy mai, újonnan létrejött nevet korábbi történelmi korszakra használunk.

Ahogy nem mondjuk, hogy a XIV. századi Olaszország (mert nem volt ilyen megnevezés akkor), úgy a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság is csak bizonyos időszakra használható országnév. Leningrád és Szentpétervár ugyanazt a helyet jelöli, de nem mindegy, hogy mikor.

A határon túli egykori magyarországi települések névhasználatával kapcsolatban általánosságban tehát úgy helyes eljárni, ha történetileg (1920-ig) minden esetben, azután pedig ahol csak lehet, de magyar nyelvi környezetben mindenképpen a magyar nevet használjuk. A helyi, határ menti használatnak persze nagyon sok árnyalata van. Vas megyében korábban Őrbe mentek az emberek, ma már inkább Oberwartba (Felsőőr). Egyre többen oberwartoznak,

Szombathelyen találkozni oberwarti vásár felirattal.

Kőszegen valaki elgyalogolt a Hétforráshoz, de Rattersdorf (Rőtfalva) felé jött haza. Oberpullendorf helyett azonban inkább használják Pulyát, és a rohonci tóhoz mennek, nem a rechnitzihez. Talán azért is, mert Szombathelyen van Rohonci út, de nincs Felsőpulya utca. Panek Zoltán írta egyszer, hogy Magyarországon utcanevekben élnek tovább a „menekült helynevek”. Lehetnek más nyelvi okok is. Felsőőr nevének kimondása a két hosszú ő miatt nehézkes, Rohonc esetében pedig fordított a helyzet, ott a német változat kiejtése bonyolultabb. A német ch-tól sokan idegenkednek, gondoljuk csak München kiejtésére. Ahogy látható, a magyar és az idegen névhasználat sok esetben keveredik.

Egyébként Wien sohasem volt Magyarország, mégis minden magyar Bécset mond és nem Wient, tehát a magyarok még véletlenül sem „víneznek”.

 

Nyitókép: Wikimedia Commons