A Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére hatvan éve március huszonhetedike a színház világnapja. A dátum nem véletlen, 1957-ben ezen a márciusi napon nyílt meg Párizsban a világ legjobb színházainak találkozója, a Nemzetek Színháza. 1962 óta hagyományosan egy ismert színházi ember, drámaíró, dramaturg, rendező, színész üzenete köszönti a színházművészetet, a színház alkotóit, a művészeket és mindazokat, akik a kulisszák mögött, a háttérben dolgoznak a teátrumért, az előadásokért.

Tavaly ilyenkor azt hittük, 2020 az egyetlen, kivételes év, amikor az üzenetet csak olvashatjuk, képernyőt nézve, vagy online hallgathatjuk. Ma már tudjuk, most se lesz másképp. A színházak kapui nem nyílhatnak meg, előadás előtt nem léphet ki színész a függöny elé, hogy a közönségnek felolvassa a köszöntő sorokat, idén Helen Mirren mondatait. Így még fontosabb, hogy megálljunk, figyeljünk a szavakra, és persze a tettekre, amelyek megmutatják, mire képesek az alkotók, hogy amennyire lehet, életben tartsák a színházat, hivatásuk szerint szolgálják a művészetre vágyó közönséget. Az elmúlt esztendő elhozta a színházi streaming korát. A teátrumok próbálkoznak. Van, amelyik már múlt nyáron arra készült, hogy ez az évad a stream jegyében zajlik majd. Sokan mondták, pesszimisták. Tudjuk, ők voltak a reálisan gondolkodók, akiket nem ősszel ért teljesen felkészületlenül a súlyos járványhelyzet. Bár ne így lett volna. Kétségtelen, a stream sohasem fogja pótolni az eleven színház varázsát, kisugárzását, színész és közönség együtt lélegzését, akár élő közvetítésről, akár rögzített előadásról van szó, ahogy nem ugyanazt az élményt adja egy élő előadás, mint egy televíziós közvetítés. A stream a rendezőtől másfajta színészvezetést, a színésztől másfajta játékot, mozgást, mimikát és gusztusokat kíván, más fény- és hangtechnikát követel meg. És más élményt ad, mint a közvetlen találkozás, de mégis közvetíteni tudja a művészetet, a gondolatot, mert annak lényege nem változik. Ezért is fontos esemény az Uránia Nemzeti Filmszínház és a TVR Nemzeti Tévészínház „Színház tele vízióval” című sorozatának elindítása. A közös program méltó premierje a Csillag a máglyán Harag György rendezte kolozsvári előadása. 

Csillag a máglyán. Lohinszky Loránd és Héjja Sándor
Fotó: Csomafáy Ferenc (Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tára)
 

A mai nézők aligha látták az 1976-os kolozsvári előadást, amelyet ugyan még jó ideig műsorán tartott a színház, valószínűleg nincsenek sokan azok sem, akik, ha látták is, pontosan fel tudják idézni, de olyanok biztosan többen akadnak, akiknek az emlékezetében megmaradt egy-egy kép, egy-egy villanás. És persze akadnak szép számmal, akik olvastak, tanultak, hallottak Sütő András drámatrilógiájáról – Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel –, a Csillag a máglyán színháztörténeti értékű előadásáról. És arról is, hogy az ősbemutatót Budapesten a Madách Színházban tartották, bár az első premier jogát korábban a kaposvári Csiky Gergely Színház kérte. Végül az író kérésére került először a Madáchba, ahol Ádám Ottó rendezte, Szervét Mihály szerepét Huszti Péter, Kálvinét Sztankay István játszotta. Nem sokkal később, szinte azonos időben tűzte műsorára a kaposvári és a kolozsvári teátrum a drámát. A Zsámbéki Gábor rendezte produkcióban a két főszereplő Koltai Róbert (Szervét) és Rajhona Ádám (Kálvin) volt, míg a Harag György-féle kolozsvári bemutatón Szervét szerepét Héjja Sándor, Kálvinét a vendégművész Lohinszky Loránd alakította, őket láthatjuk most az online közvetítésen.

A drámatrilógia középső darabját az emberi viszonyokat, mélységeket mindig pontosan értő, drámaértelmezésében határozott, színészvezetésében legendás Harag György a mű szellemének legigazabb valóságában rendezte. Feszültségteli, tragikus előadásban mutatta meg a reformáció vezéralakjának, a tudós Kálvinnak és az eretneknek tartott teológus-orvos Szervétnek kibékíthetetlen és jóvátehetetlen ellentétét. Tisztán értelmezve és hűen követve az írói útmutatást: „Szervét bűntelenségében hiábavalóság lenne Kálvin bűnét keresni. Ennek fordítottja is dőreség lenne.”

Harag György ikonikus, korabeli „áthallásokat” sem nélkülöző előadását mai szemmel különösen izgalmas lesz nézni. Vajon él-e még Harag színpadának korabeli varázsa, mit mond a majd öt évtizedes előadás a múltról, hogyan szól a jelenhez, mit üzen a kortárs színháznak, a ma nézőjének?

Fotó: Harald Krichel 

Helen Mirren világnapi üzenete

Rendkívül nehéz időszak köszöntött az előadóművészetekre, rengeteg alkotó, technikus, színházi szakember küzd most egy olyan szakmában, amelyhez eleve hozzátartozik a bizonytalanság.
Talán ez a mindig jelen lévő bizonytalanság még alkalmasabbá teszi őket arra, hogy bölcsességgel és bátorsággal vészeljék át a pandémiát.
Képzelőerejük már a megváltozott körülmények között is megmutatkozott, az internet segítségével újszerű, szórakoztató és megrendítő lehetőségeket találtak arra, hogy a közönséggel kapcsolatba lépjenek.
Amióta létezünk ezen a bolygón, azóta mesélünk történeteket egymásnak. Gyönyörű színházi kultúránk is addig fog élni, amíg mi, emberek a Földön vagyunk.
Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők kreativitását nem lehet elfojtani – az nemsokára ismét ki fog bontakozni, friss energiákat megmozgatva és újra értelmezve a világot, amelyen valamennyien osztozunk.
Már alig várom!